Az Infovilág munkatársa elsőként azt szerette volna megtudni, hogy a sok vonatkozásában a templom (legendás) egerénél is szegényebb egészségügy miből fizeti ki az Unionnak a biztosítási díjat? Elvégre – mint kiderült a bejelentés céljából szervezett mai sajtóeseményen – hazánkban akár négymillióan adhatnának vért, de csak mintegy 250 ezren teszik (köszönet érte!), ám így is hatalmas összegbe kerül(het) valamennyiük biztosítása.

A válasz: a vérellátó igyekszik saját maga kigazdálkodni (bizonyára nem egyszerű feladat) és kiegészíteni az állami költségvetésből a szolgálatnak juttatott pénzből.

Miután az egy-egy véradóra kalkulált biztosítási díj összegét „szolgálati titokként” kezeli mindkét fél, az újságírók nem tudhatták meg. Azt viszont igen, hogy még azokat a véradókat sem zárják ki a baleset-biztosítási juttatásból, akik extrém sportűzés közben szenvednek balesetet, és emiatt kórházi kezelésre szorulnak. A vérellátó első asszonya és a biztosító első férfiúja egybehangzóan jelentette ki, hogy egyedülállóan sajátos biztosítási formáról van szó, és a maga nemében egyedülálló. A részletek – megmutatták a vaskos szerződést – jó néhány nyomtatott oldalon fértek el.

A vérellátó és a biztosító társaság ma aláírt szerződése arra (is) hivatott, hogy viszonozza az önkéntes véradók odaadását (miután a véradásért senki sem kap pénzt, e cselekedet vitathatatlanul mélységes emberszeretetből fakad), és ily módon másokat is serkentsen az esetek többségében életmentő, gyógyulást segítő véradásra. Örök igazság: „Ma te, holnap akár én”, azaz az is rászorulhat donortársa vérére, aki maga is véradó.

A véradó-biztosítás egy évre szól, és mindannyiszor automatikusan meghosszabbodik, ha az új biztosítási évben a donor vért ad.

Ugyancsak az Infovilág munkatársa igyekezett megtudni, hogy van-e elegendő vér és véradó? A válasz: sosem mondható, hogy elég. Vérre és önkéntes véradókra – különösen egészséges, fiatal emberekre, azokra is, akik százezerszám hagyták el az országot, hogy boldoguljanak – folyamatosan szükség van, nélkülözhetetlenek. (A biztosító sok munkatársa rendszeres donor, rövidesen külön véradónapot is szerveznek a társaságnál…)

Van-e hiány bizonyos, ritkának számító vércsoportba tartozó vérből? Igen, „negatív” (pl. A RH negatív) vérekből előfordulhat; ezért is különösen fontos, hogy a lehető legtöbben ajánlják föl önként a segítségüket, azaz a vérüket. Végezetül az Infovilágnak arra a kérdésére, hogy rögzítik-e az új típusú, digitális módszerrel készülő, majdani személyi okmányokban a tulajdonosa vércsoportját, a válasz: egyelőre nincs róla szó. Már csak azért sem, mert – bármennyire hihetetlen – az ember vére a negatív vagy pozitív „irányultságot” illetően változhat. Ezért van szükség minden transzfúzió alkalmával a vércsoport egyértelmű és abszolút biztos megállapítására.