A központi konferencia mellett számtalan kapcsolódó programot kínáló tematikus nap egy világméretű kampány része, melynek célja, hogy felhívja elsősorban a gyerekek, szüleik és a gyerekekkel foglalkozók figyelmét az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságos használatára.

Minden év második hónapjának, második hetének második napján a csatlakozó szervezetek világszerte számos érdekes eseménnyel készülnek a Biztonságosabb Internet Napra (Safer Internet Day – SID), melynek idei dátuma február 10. Ez alkalommal először pályázhatnak is a magukban tehetséget érző fiatalok, a szervezők ugyanis háromperces kisfilmeket várnak az alkotni vágyóktól az internet hasznáról és veszélyeiről, animáció, rövidfilm vagy riportfilm műfajban.

A filmeket három témában lehet benevezni; az első a „kreatív internet”: ez a téma az internet jó oldalait hivatott bemutatni, azt, hogy mi mindenre jó az internet és hogyan segíti a mindennapi életünket. A „felelős mobilozás” azt járja körül, hogyan tudjuk biztonságban használni az okostelefonunkat, hogyan válasszunk alkalmazásokat, eszközöket; vagy éppen mi történhet egy selfie-vel, miután kiposztoltuk. A „hozzunk létre egy jobb internetet közösen” (harmadik) kategóriába minden olyan téma benevezhető, amelyik kapcsolódik a biztonságos internetezéshez, de nem tartozik az első két kategóriába.

A nevezési határidő: január 25., a kész alkotásokat január 31. éjfélig kell elküldeni a sip@gyermekmento.hu címre.

A zsűri által legjobbnak tartott kisfilmeket a Safer Internet Programban országszerte bemutatják, a készítők pedig értékes jutalomban részesülnek. Három korcsoportban egyénileg és csapatban lehet nevezni. A kategória-győztes kisfilmek alkotóinak ajándéka egy-egy Nokia Lumia okostelefon (Microsoft Magyarország); a különdíjakat az UPC Magyarország ajánlotta föl.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az alkotópályázat mellett egy másik versenyt is hirdet: a leginkább érintetteket, az internet-használókat kérdezi arról, hogy számukra mitől jó és mitől rossz egy-egy weboldal. Keresik ugyanis az ország leginkább és legkevésbé használóbarát weboldalait, például elég biztonságos-e a regisztráció az adott weboldalon, zaklatja-e a weboldal készítője kéretlen felugró ablakokkal a látogatókat? Vagy jól megnyitható-e az oldal minden böngészőben?

A kiírás célja, hogy felhívja a figyelmet a használóbarát online tartalmak fontosságára, és ösztönözze a hazai üzemeltetőket, tervezőket és fejlesztőket a lehető legjobb honlapok előállítására. Várják azoknak a magyar honlapoknak linkjét, amelyek ötletesek, kreatívak a gyermekek számára; vagy épp ellenkezőleg: azokét, amelyek bár gyerekeknek szólnak, nem éppen a használók kényelmét szolgálják. A javaslatok beérkezési határideje január 31.

Mindkét verseny eredményhirdetése február második hetének második napján, a „biztonságosabb internet” napján lesz. További tájékoztatás a pályázatokról a +36 1 475 70 17-es telefonszámon vagy a sip@gyermekmento.hu e-mail címen kérhető; a nevezéseket is erre a címre várják.