Négy hónappal az együttműködési megállapodás aláírása után, ma már beülhettek az iskolapadba azok a diákok, akik a magyar légiforgalmi szolgálat és Európa egyik neves képzési központja által alapított akadémián készülnek fel a légiforgalmi irányítói hivatásra. Az Entry Point Central elsőként magyar diákokat oktat; a lehetőség más országok reménybeli hallgatói előtt is nyitva áll.

Az ünnepélyes tanévnyitón, amelynek a szakma hazai és külföldi kiválóságai mellett Siri Ellen Sletner, Norvégia, valamint Mads Sandau-Jensen, Dánia nagykövete is vendége volt, a többi között elhangzott: az oktatás talán még sosem volt annyira fontos, mint most, amikor küszöbön áll a repülés szervezésének átalakítása. „Az Egységes Európai Égbolt program olyan változásokat hoz rövidesen a légiforgalmi szolgálatok életébe, amelyek nyomán a műszaki-technológiai harmonizáción túl a humán faktor, vagyis a szakemberek egységes és magas színvonalú képzése is kiemelt jelentőségre tesz szert” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

Anne Kathrine Jensen, az Entry Point North ügyvezető igazgatója hozzátette: „Az Entry Point Central újabb kiváló példa arra, merre fog fejlődni a légiforgalmi irányítás Európában. Bármerre nézünk, azt látjuk, hogy csak összefogva juthatunk előre. Egyre nehezebb egyedül megbirkózni a kihívásokkal, nagy az igény az együttműködés iránt, mert így építhetünk egymás erősségeire és dolgozhatunk ki költséghatékony megoldásokat.”

A hallgatókat nemzetközi tananyag és különleges módszertan alapján készítjük fel a légiforgalmi irányítói pályára – ismertette a képzést Menráth Gábor, a HungaroControl központjában működő új akadémia vezetője. Elmondta: a skandináv oktatási rendszer egyedülálló abban a tekintetben is, hogy a diákok az elméleti oktatással párhuzamosan, már a kezdetektől gyakorlati feladatokat kapnak, amelyeket modern radar- és torony-szimulátorokon végeznek el. A tanárok figyelemmel követik minden hallgató tanulmányait, ez a személyre szabott támogatás lehetővé teszi az évközi vizsgák számának csökkentését, ugyanakkor bizonyítottan emeli a képzés hatékonyságát. A fiatalok két év alatt, angol nyelven sajátítják el a szakma alapjait. Akik sikeresen vizsgáznak, azok az Európai Unió valamennyi tagállama által elismert, magas presztízsű végzettséget kapnak majd.

 

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. világszínvonalú technológiája, élenjáró fejlesztései és szolgáltatásai révén a nemzetközi légiforgalmi irányítás egyik legpontosabb, leghatékonyabb és legmegbízhatóbb szolgáltatója, az Egységes Európai Égbolt keretében zajló uniós integráció aktív regionális kezdeményezője, együttműködő partnere.

A HungaroControl egyik stratégiai célkitűzése, hogy partnereivel közösen egy közép-európai légi navigációs tudásközpontot hozzon létre. A magyar légiforgalmi szolgálat ezen törekvését a szimuláció, a kutatás-fejlesztés és a képzések iránti kereslet növekedése alapozza meg, amelyet részben az európai integráció és a funkcionális légtérblokkok (FAB) létrehozása generál. A tudásközpont létrehozásának első állomása a budapesti kutatás-fejlesztési és szimulációs központ (CRDS) május 10-ei megnyitása volt, második lépése pedig az Entry Point Central nemzetközi akadémia elindítása. A tudásközpont létrehozásával a HungaroControl célja, hogy az Egységes Európai Égbolt program részeként kialakított 7 közép-európai országot tömörítő regionális együttműködés (FAB CE) legyen Európa egyik legjobb szolgáltatásait nyújtó, legmagasabb műszaki-technológiai színvonalon működő és legelismertebb funkcionális légtérblokkja.

 

Az Entry Point North díjnyertes légiforgalmi irányítói akadémia, amelyet Európa-szerte hivatalosan is elismernek a nemzeti polgári repülési hatóságok. Az Entry Point North volt az első képzési intézet, amely az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt irányelvével összhangban szerzett akkreditációt.

 

Az akadémia teljes körű képzést és szolgáltatások széles választékát kínálja:

  • légiforgalmi irányítók és légiforgalmi szakszemélyzet képzése
  • toborzás és kiválasztás a EUROCONTROL FEAST tesztje segítségével
  • hivatalosan elismert vizsgáztatás angol szaknyelvből
  • tanácsadói szolgáltatások légiforgalmi szolgálatok számára

Az Entry Point North évente csaknem száz országból érkező, leendő légiforgalmi irányítót képez modern svédországi központjában, Malmöben. A teljes légiforgalmi szakszemélyzet számára kínál olyan, a humán készségeket és a repülésbiztonságot fejlesztő, specializált kurzusokat, amelyek javítják a résztvevők nem műszaki, például döntéshozatali vagy kommunikációs képességeit. Emellett a légiforgalmi irányításhoz kapcsolódó képzési és tanácsadói szolgáltatások széles választékát biztosítja ügyfeleinek.

Ügyfelei regionális és nemzetközi, állami és magántulajdonban levő légi navigációs szolgálatok, repülőterek, légitársaságok, katonai szervezetek – Európában, a Közel-Keleten és a Távol-Keleten.

Az Entry Point North elismert nemzetközi akadémia, amely több mint 70 alkalmazottal és nyolc országból származó tanácsadókkal látja el feladatát. A képzést szolgálja több mint 180 világszínvonalú szimulátor pozíció, illetve két 360 fokos látványszögű, 2010-ben beszerzett toronyszimulátor és tizenhárom 180 fokos látványszögű toronyszimulátor is – nagy felbontású, háromdimenziós képmegjelenítéssel. Ezenfelül 40 pozíciós CBT kapacitás biztosítja a képzési lehetőségek maximális kihasználását.