Tessék kitalálni: Molly vagy Wally? A vombat az erszényesek közé tartozó, Ausztráliában honos állat, mely legközelebbi rokonságban a koalákkal áll. Velük ellentétben azonban a vombatok talajlakó, illetve ásó életmódot folytatnak, így lényegében „földi koaláknak” is nevezhetnénk őket. A természettudósok a vombatok három faját különböztetik meg, közülük a budapesti állatok a csupaszorrú vombat nevű fajt, s ezen belül annak tasmániai alfaját (Vombatus ursinus tasmaniensis) képviselik.

A vombatok bemutatása igazi kuriózumnak, különlegességnek számít, hiszen Ausztrálián kívül eddig csak kilenc állatkertben láthatott vombatokat a nagyközönség; Európában a németországi Duisburgban és Hannoverben, illetve a belgiumi Planckendaelben (Mechelen mellett).

A Fővárosi Állat- és Növénykertben egyébként már élt vombat. Az első állat 1897-ben érkezett, majd 1911-ben, éppen száz éve is szállítottak Budapestre egy vombatot, szintén Tasmániából. A negyven évesnél idősebb látogatók még emlékezhetnek arra a déli szőrösorrú vombatra (Lasiorhinus latiforns), amely 1956. augusztus 22-én érkezett, és egészen 1973. január 3-ig volt látható az állatkertben.

A most bemutatkozott állatok érkezését kétéves szervezőmunka előzte meg. Állatkerti szakemberek alaposan tanulmányozták a vombatok állatkerti tartását. Egyrészt, mert a kert legrégebb óta szolgálatban lévő munkatársa is csak 1973. március óta dolgozik az intézményben, tehát senkinek sincsenek személyes emlékei a vombatok gondozásáról, másrészt a velük kapcsolatos ismeretek és technológiák is sokat fejlődtek a múlt négy évtizedben. Az állatkert szakemberei Németországban és Tasmániában is jártak az idén.

Az egyik vombat a gondozójával.A vombatok – Molly és Wally – nagyjából egyidősek. A nőstény 2008 januárjában, a hím két hónappal később született, tehát nemsokára négyévesek lesznek. A nőstény Tasmánia keleti feléből, a hím pedig a sziget északi vidékéről való, de mindkettő mesterséges körülmények között született, tehát nem vadon befogott állatokról van szó. Egészen fiatalon kerültek össze a tasmániai Richmondban működő ZooDoo Wildlife Park-ban, s onnan érkeztek végül Budapestre.

Az éppen száz évvel ezelőtti, 1911-i vombat-szállításkor négy hónapig tartó hajóút kellett ahhoz, hogy az állat Tasmániából Magyarországra jusson. Most azonban az állatok természetesen repülővel jöttek Budapestre. Hobartból először Melbourne-be, onnan Dohába, a katari fővárosba, majd Budapestre – összesen több mint 16 ezer kilométernyit repültek. A szállítás lebonyolításában a Qatar Airways támogatta az állatkertet. Az állatok végül múlt héten kedden este érkeztek meg végleges lakóhelyükre, de az elmúlt napokban még csak a gondozók láthatták őket.

A vombatok számára egy meglévő épület átalakításával és egy új kifutó létesítésével alakítottak ki megfelelő helyet a 2010-ben átadott Ausztrálház szomszédságában. Így a Vombatház is része annak az ausztrál zónának, amelyben a régió számos jellegzetes, illetve kevésbé ismert állatát mutatják be, a különféle kenguruktól a kazuáron át a gallérosgyíkig.

Az állatkertekben rendkívül ritkán látható faj bemutatásával a városligeti intézmény az élővilág sokféleségét igyekszik még inkább érzékeltetni, bemutatva, hogy az erszényesek csoportja igen változatos, és egyáltalán nem csak a kengurukból és a koalákból áll.

Arról, hogy hosszabb távon kölyökre is lehet-e számítani, pillanatnyilag még korai lenne beszélni, hiszen a vombatok állatkerti szaporítása nem egyszerű feladat. Európában az 1910-es évek óta csak három helyen, 1914-ben Halléban, 1931-ben Whipsnade-ben, a múlt évtizedekben pedig Hannoverben sikerült a vombatok szaporítása. Ennek legfőbb oka, hogy a vombatok más állatkerti emlősökhöz képest sokkal válogatósabbak a nekik felkínált tenyészpárral kapcsolatban, ráadásul a manapság állatkertekbe kerülő állatok jeórésze mentett vombat, amelynek szüleit autók gázolták el.

Az esetleges budapesti szaporítás szempontjából bíztató, hogy a Zoodoo Wildlife Park, ahonnan a két állat érkezett, igen eredményesen szaporítja a vombatokat. Ráadásul Molly és Wally frigyéből az év elején már született egy utód Tasmániában, vagyis összeszokott párról van szó.