Vörösiszap-katasztrófa: gyűjtés kezdődött a károsultaknak

A Telenor, a T-Mobile, a T-Home, az UPC, a Vodafone, az Invitel azonnali hatállyal bekapcsolta a 1749-es 
segélyvonalat a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Az adományokból származó 
pénzt a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak – jelentette be a katasztrófa helyszínén Habsburg György, a 
Magyar Vöröskereszt elnöke.

Az 1749-es telefonszámot hívók vagy az erre a számra az „ISZAP” szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 
forintot adományoznak. A Magyar Vöröskereszt a beérkező adományok teljes összegét megkapja. A távközlési cégek 
semmilyen külön díjat sem számolnak fel az sms-ek, illetve hívások után, illetve lemondanak költségeik 
érvényesítéséről.

A Magyar Vöröskereszt emellett K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámára is várja az adományokat. 
A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: „ISZAP”. A Magyar Vöröskereszt 150 tábori ágyat, ugyanennyi takarót és 300 személynek elegendő konzervet és két raklapnyi ásványvizet szállított hétfőn Kolontárra. A Magyar Vöröskereszt jelenleg is 20 munkatárssal tartózkodik a helyszínen.