Élete első félmaratonjához idén 171 férfi mellett 161 nő is készül. A legidősebb a 66 éves Ignácz Magdolna, aki tavaly daganatos betegsége miatt kihagyni kényszerült a versenyt, de az idei rajtot már gyógyultan várja. A legidősebb egyéni férfi induló a 83 éves Kenyér Imre lesz, a legidősebb egyéni női induló, Czenner Zsuzsa pedig 73 éves. Eddig összesen négy 80 esztendősnél idősebb futó neve szerepel a rajtlistán.
A verseny egyben a félmaratoni magyar bajnokság is, melyre 72 nevezés érkezett (31 női és 41 férfi). A hölgyeknél az előző két év győztese, Kácser Zita (2015) és Erdélyi Zsófia (2014), a férfiaknál a címvédő Józsa Gábor (2015) is ott lesz a vasárnapi rajtnál, azaz két riói induló is fut majd a mezőnyben, Józsa és Erdélyi személyében.
A szervező Budapest Sportiroda a futók kiszolgálására – a várható nagy melegre való tekintettel is – egyebek mellett 12 ezer szivaccsal, 20 ezer liter vízzel, hatezer banánnal készül.
A Budapest Sportiroda nyolc éve kapcsolja össze a futást a jótékony szervezetek tevékenységével. Tavaly csak a félmaratoni versenyen 7,5 millió forint gyűlt össze ennek az akció jóvoltából. Az idén a jótékonysági program tovább folytatódik nyolc szervezet jelenlétével.
A futás idején a fővárosban forgalmi változások várhatók, amelyekről ITT tájékozódhatnak az érdeklődők. A versenyről egyébként a DIGI Sport2 közvetítést ad; ez az interneten is követhető lesz.

