Zorán Sztevanovity mai budapesti sajtótájékoztatóján mindenesetre leszögezte, hogy a későbbiekben nem szándékozik ilyen nagy koncertet tartani. Azzal indokolta, hogy az ekkora események megszervezése, előkészítése hatalmas munka. A most december végi, ez alkalommal meghirdetett koncertjére a szokásos csapatával készül. E csapatból a tájékoztatón is jelen volt Sipeki Zoltán gitáros, Gyenge Lajos dobos, Horváth Kornél ütőhangszeres és Óvári Éva, a háromtagú vokál egyik énekesnője.

Elhangzott: Zorán nem akar visszaélni, a közönség türelmével, ezért nem tervez lemezbemutató koncertet az októberben megjelenő albumáról. Elhangzik természetesen több új dal, és énekli majd szólókorszakának
legnagyobb sikereit is. Zorán előző albuma, a Közös szavakból 2007-ben jelent meg. Az itthon és számos országban különösen kedvelt művész új lemezének és koncertjének címe Körtánc, alcíme Kóló. A balkáni néptánc, a nálunk is jól ismert kóló lényege az emberek összekapaszkodása, összefogódzkodása. „Úgy gondolom, bármi történik is a világban, a zene olyan rendkívüli dolog marad, amely ki tudja emelni az embert a nehézségekből” – fogalmazott. Hangsúlyozta: a zenélés nem munka, nem olyan dolog, amiből ki lehet szállni, hanem létforma, örömforrás.

Az új korongon két szám is emlékeztet a Belgrádban született Zorán szerb származására. A délszláv zenei, ritmikai világot idéző két dal Presser Gábor szerzeménye, emellett a Körtánc anyagának többségét is a Presser–Dusán-páros jegyzi. Egy szám saját szerzeménye. Erről megjegyezte, hogy ha ritkán is, szokott dalokat írni lemezeihez, igaz a „végső leltárnál” gyakran „előre engedi” mások szerzeményeit. Az októberben megjelenő lemezen közreműködik Presser Gábor, Lantos Zoltán hegedűművész, Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője, Kovács
Ferenc trombita- és Szabó Tamás szájharmonika-művész is. A koncerten is színpadra lép néhányuk.

Az „alapcsapat” tagja lesz a koncerten: Horváth Kornél (ütőhangszerek), Sipeki Zoltán (gitár), Lattmann Béla (basszusgitár), Gyenge Lajos (dob), Kovács Péter Kovax (billentyűs hangszerek), Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara (vokál). Zorán hozzátette: gondolkozik meglepetéseken is, de ezek megvalósítása mégkétséges. Megemlítette azt is, hogy társaival nemsokára Göteborgban szerepel a svédországi magyar kolónia meghívására.

A december végi koncert szervezőjéről, a Showtime Budapestről Zorán elmondta: tudja, hogy világsztárokat hozott Budapestre, ezért külön öröm számára, hogy vele dolgozhat. Igyekeznek a maximumot nyújtani – hangsúlyozta –, elvégre a világszínvonal a viszonyítási alap. Felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi művészek koncertjei turnékeretbe illeszkednek, a magyar előadóknak viszont egyetlen koncerten kell bizonyítaniuk.

Egy koncertet nem lehet elég korán elkezdeni – indokolta Zorán a szilveszter előtti esemény mai bejelentését; az Universal Kiadónál megjelenő lemezéről is sajtóeseményen számol majd be.