Egyedülálló vállalkozásba kezdett három tudós hölgy – Bányai Viktória, Fedinec Csilla és Komoróczy Szonja Ráhel – a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központ Kisebbségkutató Intézete áldásával és ösztönzésével, a vaskos kötetet gondozó Aposztróf Kiadó alkotó közreműködésével. Ismereteim szerint eddig egyedülálló vállalkozás páratlan szellemi eredményét veheti kézbe az olvasó. Ráadásul, már itt el kell árulnom, szerfölött izgalmas tanulmánygyűjteményt. Példás arány- és ritmusérzékkel fűzték könyvvé a szerkesztőnők magyar, izraeli, ukrajnai, romániai kutatók harmincöt tanulmányát közvetlen szomszédságunk, Kárpátalja, pontosabban az Északkeleti-Kárpátok déli oldala zsidóságának történelméről, kulturális örökségéről.
Bár a zsidóság a főszereplő ezekben a gyöngyszemekben, jól kivehetően benne van a ruszinok, ukránok, lengyelek, oroszok, szlovákok, magyarok, cigányok, románok (talán sikerült valamennyit fölsorolnom) történelme is, miután egymásra utaltsága és szoros kapcsolatai okán egyik nép(csoport) sem választható el a másiktól, miközben a kötet valamennyi tanulmánya – taglalja is bármelyik korszakot, területet, etnikumot – a kárpátaljai zsidóság históriájára van fölfűzve.
Ha bárki szeretne pontosan eligazodni e nem túl nagy térség országainak, népeinek, nemzetiségeinek, kultúráinak sűrű sokféleségében (nem is szólva a politikai célok, érdekek, hatalmi törekvések sokaságáról), annak nem lehet elegendő csupán a „Zsidók Kárpátalján” kötet.
Megértést segítő, eligazító (majd’ azt írtam: kötelező) olvasmányként kézbe kell vennie Komoróczy Géza hebraista, assziriológus, író, történész professzornak, a nyelvtudományok kandidátusának a taglalt kötettel egyidejűleg, ugyancsak az Aposztróf Kiadó gondozásában, a Hungaria Judaica 31. füzeteként megjelent „Zsidók az Északkeleti-Kárpátokban – Kárpátalja – A 16. századtól a 19. századig” című munkáját. Már csak azért is, mert az érdeklődő elme szereti/szeretné tudni a történet elejét, nem csupán az a jó másfél száz esztendő érdekli, amelyet a három tudós nő egyetlen kötetbe szerkesztett össze.
Komoróczy professzor sokoldalúan vetíti elénk ezt a történeti tájat, ahol az elsősorban (nemzetközi) kereskedelemmel foglalkozó zsidóság a magyar honfoglalókkal egyidejűleg jelent meg, és már a 13. század elején főszereplővé vált amagyar királyés a pápa alkudozásaiban, amelynek eredményeképpen közösen léptek föl a zsidók ellenében. (Emlékezzünk csak tanulmányainkból Halicsra, Lodomériára, az Uzsoki-hágóra…) Megismerhetjük a kárpáti uradalmak, városok gazdasági, társadalmi fellendülésének fontos szereplőit, a kiemelkedően szorgalmas, leleményes, törekvő föld- és kézműves, iparos zsidókat, tanítóikat, tanáraikat, iskoláikat, különös tekintettel Thököly, Zrínyi Ilona, Rákóczi korára, és küzdelmeiket a letelepedésért, az elismertségért…
Ahol Komoróczy professzor lezárja tanulmányozásra ajánlott kötetét, ott kezdődik/folytatódik a „Zsidók Kárpátalján”. Az Északkeleti-Felvidék néven is ismert, emlegetett történelmi tájegység népei évszázadokon át hatalmi törekvések, fegyveres összecsapások, helyi háborúskodások színhelye volt, ahol gyakorta mozdultak el a határok, sokan egyetlen emberöltő alatt több országban is éltek, miközben ki sem mozdultak falujukból, városukból.
A térség történelmének feldolgozásából mostanáig hiányzott egy meghatározó nép(csoport), a zsidóság krónikája, kulturális örökségének a taglalása. Nem csupán magyarul, az ott használatos nyelveken is. Ezért úttörő munka a magyar, az ukrajnai, romániai és izraeli kutatók tanulmánykötete, amely Munkács, Huszt, Verecke, Kőrösmező, a Fekete-Tisza és a Latorca mente, sőt a szomszédos területek, Sáros, Zemplén, Szatmár vármegye, a valamikori Kis-Lengyelország, Halics–Galicia, Podólia, Bukovina zsidó lakosságát állítja a figyelem középpontjába.
Máig ismeretlen történelemkönyv nyílik ki előttünk.
Megtudhatjuk, hogy e sok nép lakta tájon csak a zsidók is hány nyelvet beszéltek: mindenekelőtt a jórészt felnémet alapú dialektust, a jiddist, a tanulás, az írásbeliség, a vallás szent nyelvét, a héber–arámi losn kojdest, a helybéli közösség nyelvét (rutén/ruszint, lengyelt, ukránt, oroszt, sváb/németet, szlovákot, csehet, magyart, románt, cigányt) és a hivatalos államnyelvet, attól függően, hogy éppen melyik országhoz tartozott a terület, ahol éltek. A zsidó közösség egyébként elsősorban a jiddist használta a köznapi érintkezésben. Minderről Komoróczy Szonja Ráhel különösen érdekes tanulmányt tett közzé a kötetben. Az akár kis népek kohójának is mondható kárpátaljai térségben különösen érdekes a zsidók számának alakulása: 1735-ben Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyében mindössze 890 zsidót írtak össze, az 1910-i népszámlálás 128 791-et jelent a statisztikában – igaz, egész Kárpátaljára vonatkozóan. A holokauszt első áldozatának számító kárpátaljai zsidóság (miután Horthy-Magyarország egy időre visszakapta a Trianon előtti országrészt és tömeggyilkosságban közreműködőként hagyta elhurcolni, elpusztítani állampolgárait) aránya az 1941. évi 9,25 százalékról az ukrajnai népszámlálás szerint 0,04 százalékra zsugorodott 2001-re.
Az öt fejezetre tagolódó tanulmánykötetről a kiadó ezt írja: „Könyvünk a 19. század közepétől vizsgálja a térség zsidó történelmét és kultúráját. Az első négy fejezete kronológiai sorrendben halad: az első a dualizmus korával foglalkozik, a magyar (osztrák–magyar) korszakkal; a második a két világháború közötti, csehszlovák érával; a harmadik fejezet a vészkorszak eseményeivel; a negyedik pedig a második világháború utáni időszakkal, a szovjet, majd az ukrán évtizedekkel. A fejezeteken belüli alfejezetek szólnak történelmi eseményekről, politikáról, demográfiai változásokról, iskolákról és oktatásról, nyelvhasználatról, sajtóról, a zsidó társadalom belső rétegződéséről, a környező népességekkel kialakított viszonyáról. Az ötödik, az utolsó fejezet a kárpátaljai zsidóság kulturális örökségét mutatja be: fennmaradt temetőket, zsinagógákat, a kárpátaljai zsidó zenei és irodalmi örökséget, valamint a világban szétszórt kárpátaljai származású közösségeket, azok emlékezetét…”
A fogalomtárral, személy- és helynevek mutatóival kiegészülő, képekkel, térképekkel gazdagon illusztrált kötet 21. századi megoldása különösen dicsérendő: a szöveg között a szerkesztők QR-kódokat helyeztek el. A digitális kornak ez a vívmánya okostelefonokkal könnyen értelmezhető, megjeleníthető filmrészletek, zenék formájában. Kis keretekben a főszöveghez illeszkedő idézetek, adatok, anekdoták olvashatók. Külön elismerést érdemel a könyv gazdag, korabeli képanyaga, amely az Izraelben élő, nagyszőlősi származású Yitzhak Livnat (Weiss Sándor) gyűjteményéből származik. A „Zsidók Kárpátalján” című tanulmánykötet megírása, kiadása ugyancsak az ő kezdeményezése volt, sokat áldozott rá, elismerés érte.
A sajátos módon rétegződött, egyedülálló kulturális értékeket teremtő és megőrző, jórészt mélyen vallásos, a viharos történelmű, soknyelvű kárpátaljai térségre és közvetlen környékére máig érződő hatást gyakorolt zsidóság történelemkönyvét mindazoknak ajánlom jó szívvel, akik hitelesen, mindennemű aktuálpolitikai hatás nélkül szeretnének tájékozódni.