(Szerző: Németh Péter) Higgyék el: ha az ember ott ül a lelátón, eszébe sem jut politikai megfontolások alapján figyelni a magyar focisták játékát. Azt láttam – és vettem észre magamon –, hogy Schőn utóbb meg nem adott góljánál egy emberként ugrott fel mindenki, és üvöltött boldogan a levegőbe: góóól. És ugyanolyan szomorúak voltunk, amikor az utolsó percekben megszórtak bennünket a portugálok; igazságtalannak, fájdalmasnak éreztük, hogy ez történt velünk. (A nyitó képen: ez lesz Orbán focialagútja?)

Más kérdés, hogy később, jóval a mérkőzés után, sok egyéb is eszébe jut az embernek, főként persze az az őrült politika, amelyet a magyar miniszterelnök a labdarúgás ügyében képvisel, és amihez – akihez – igyekszik csatlakozni mindenki a környezetéből; nehogy már futball-ellenesnek mutassa önmagát. Sokszor leírtam: foci-szerelmesként nem fogom bírálni Orbán Viktort, sőt, kifejezetten tisztelem benne, hogy ott akar lenni minden fontos és kevésbé fontos mérkőzésen. Többször játszottunk is egymás ellen; nem volt olyan helyzet, hogy félvállról vette volna az egyébként amatőr játékunkat. (Jaj, meg ne sértődjön a miniszterelnök; kifejezetten a saját teljesítményemről beszélek, nem az övéről – ide kellene most tenni egy szmájlit…) Szóval a játék szeretete nem politikai kérdés – egészen addig, amíg az nincs a kormányzati filozófia szintjére emelve. Márpedig nálunk ez történt, ez történik, egyesek már-már az aberráció szintjéig próbálnak Orbán Viktor magasságába emelkedni, a foci védelmében.

A legújabb verzió szerint a stadionépítések a nemzeti öntudatot növelik, és a balliberális oldal csakis ezért támadja a kormány stadionépítési koncepcióját.  Deák Dániel, a hatalom által olyannyira preferált elemző, ezt írja a Magyar Nemzetben: „Már egy évtizede tartó sportpolitikának az eredménye, hogy egyre eredményesebb a magyar fociválogatott is, ami nemcsak sportsikereket jelent, hanem hozzájárul a nemzeti identitás erősödéséhez is. Az ünneplő tömegek látványa Budapest utcáin az előző foci Eb-meccseit követően minden magyart büszkeséggel töltött el, nagyon sokan ennek hatására döbbentek rá arra, hogy milyen nagy dolog egy nemzethez és egy közösséghez tartozni. Nem meglepő, hogy a baloldali politikusok éppen emiatt a nemzeti identitáserősítő szerep miatt támadják a sportberuházásokat, hiszen ez az ő globalista, a nemzetállamok lebontását célul kitűző szemléletükbe nem illeszthető be.”

A leírt mondatok mindegyike hazugság, mi több: súlyos ostobaság. Az elmúlt tíz év sporttámogatásainak sikereként leírni azt, hogy ezért jutott be a magyar válogatott az Európa-bajnokságra oly mértékű sületlenség, hogy azzal szinte vitatkozni sem érdemes. (Szoboszlai utolsó pillanatban lőtt gólja, nyilván a kormány segítsége nélkül nem jöhetett volna létre…)

De nem is ez az érdekes itt. Deák Dániel, és a többiek, csak Orbánnak akarnak megfelelni. Hogy ezt a miniszterelnök átlátja-e, azt nem tudhatjuk, de feltételezem: igen. De azt is át kell látnia: abból az elképzelésből, amellyel a magyar labdarúgást a világ élvonalába akarta emelni, semmi nem valósult meg. Rossz színvonalú bajnokság, közepes, vagy annál gyengébb képességű külföldről idehozott játékosok, semmi eredményt nem produkáló akadémiák, torz pénzügyi szerkezet ( lásd Felcsút gazdagodása), és a nemzetközi mezőnyben mindössze egy-két, na jó, egy klasszis (Gulácsi) – ezt mondhatjuk el valójában az utolsó tíz évről. A portugálok elleni utolsó tíz perc drámaian megmutatta, hogy valójában csak a vak szerencsén múlik válogatottunk viszonylagos sikere, vagy bukása, és e ténynek semmi összefüggése nincs azzal, hogy – egyébként – tiszta szívünkből szurkolunk a csapatnak.  Ezek a játékosok megérdemlik, hogy szorítsunk értük, szurkoljunk nekik. Mert ők is magyarok, épp úgy, mint valamennyien. Azok is, akik – egyébként –semmivel nem értenek egyet, amit e téren a kormány(fő) művel.

Még azzal sem, hogy külön alagutat terveztek építeni a VIP-személyek – értsd: Orbán Viktor – részére, hogy ne kelljen a néppel vegyülniük. Szeretném itt és most bejelenteni: építsék csak meg azt a mélyutat. Nem mintha túl sokszor kellene majd telt házas meccseken részt vennünk, de, ha mégis: ne kelljen már több ezer embernek a vasrácsok közé szorulnia, csak azért, mert meg kell várniuk, amíg Orbán Viktor és sleppje el nem hagyják autóikkal a stadiont. Az a pár milliárdocska, amit erre fordítanának, tényleg elenyésző összeg az eddig elköltöttekhez képest.