A világ minden pontjáról mintegy 150 ezer látogató – iparági szakemberek és szakújságírók – részvétele várható január 8–11. között a Las Vegas-i CES hi-tech-vásáron, ahol jó 3000 kiállító mutatja be összesen 20 ezer vadonatúj termékét, fejlesztését a nagyközönségnek. A világ legrangosabb nemzetközi technológiai seregszemléjén a vezeték nélküli mobil fizetőeszközöktől, a felhő alapú szolgáltatásokon, integrált alkalmazásokon, „okos” járműveken és digitális fitnesz eszközökön át számtalan fogyasztói elektronikai termék debütál. Jó részük alapvetően határozza majd meg a piacot – és valószínűleg mindennapi életünket – a következő hónapokban, években. A CES kiváló lehetőség tehát akár a magyar cégek számára is arra, hogy nemzetközi reflektorfénybe kerüljenek.
A Leonar3do klasszikus hollywoodi forgatókönyveket is megszégyenítő sikertörténete hét évvel ezelőtt kezdődött, egy magyar gimnazista és találmánya főszereplésével. A 2005-ben 19 éves Ráti Dániel gyakorlatilag a háztartásban megtalálható mindennapi alkatrészekből „barkácsolt” 3D eszközével 6 díjat is besepert az Intel innovációs versenyén. A technológia eddig soha nem látott módon forradalmasítja a háromdimenziós tervezést és modellezést a virtuális térben egy „térbeli egérnek”, vagy újabban inkább „madárnak” elkeresztelt eszköz segítségével.
A terméket 2010-re családi vállalkozásban sikerült véglegesíteni, és ennek köszönhetően megkezdődhetett a sorozatgyártása. A fejlesztőműhely nem állt le: Ráti Dániel egy kockázati tőkebefektető segítségével tovább dolgozik álmai megvalósításán, hiszen a Leonar3do célja immáron a nemzetközi piacok meghódítása. Ebből a megfontolásból a cég már második alkalommal vesz részt a CES-en.
Mányai Roland, a Leonar3do marketing és üzletfejlesztési igazgatója mondja: „A részvétellel a Las Vegas-i CES seregszemlén a Leonar3do célja, hogy olyan üzleti kapcsolatokat alakítson ki és megállapodásokat készítsen elő, amelyek a jövőben segíteni fogják az egyesült államokbeli és egyéb nemzetközi piacokon az értékesítést. Ehhez kapcsolódóan szeretnénk a szakmai nagyközönség és a sajtó érdeklődését felkelteni az Egyesült Államokban, illetve természetesen meg akarjuk ismerni a legújabb iparági irányzatokat is. A CES olyan szakmai kapcsolatok kialakítására is kiváló lehetőség, melyeket fejlesztéseink során kamatoztatni tudunk”.
Jövőre a Leonar3do eddigi fejlesztései mellett újdonságokat is felvonultat majd: egyrészt a 3D interakciót, modellezést okostelefonra optimalizáló technológiát, másrészt egy olyan oktatási alkalmazást, amely 3D oktatási tartalmak létrehozását teszi lehetővé.