Az emberi testet részletesen bemutató 4D-térkép már nem csupán az egyetemi hallgatók számára nyújt mindennapi segítséget a tanulásban, hanem a közoktatásban is – a biológiaórákon, az egészségügyi szakképzésben. Használatával a diákok „testközelből” tanulmányozhatják szervezetünk felépítését és működését.
A világon egyedülálló magyar fejlesztésű program, a 4D Anatomy, az emberi fej és nyak anatómiáján kívül immár a test további részeit is bemutatja, korszakalkotó technikai megoldásai révén egyedülálló precizitással, és soha nem látott részletgazdagsággal. Moduljai ez évtől a világhírű amerikai felsőoktatási intézmény, a Stanford Egyetem oktatási anyagába is beépülnek, és már tárgyalások folynak más nagy, orvosi egyetemekkel is.
Az idén a fejlesztés fontos állomásához érkezett el a cég azzal, hogy az eddig dvd-n kapható interaktív, térhatású, számítógépes programját és annak adatbázisát immár online felületen is hozzáférhetővé tette. Az emberi test az internet segítségével akár otthoni számítógépről, valós időben és térben is megjeleníthető, tanulmányozható. Az internetes felhőből elérhető számítógépes program valós idejű oktatási platformmá alakult.
A Medicina Kiadóval együttműködésben a 4D Anatomy következő lépésként a közoktatásban alkalmazható változat kifejlesztését tűzte ki célul, hogy egyszerre akár több száz diák könnyen hozzáférhető online elérésen keresztül tanulmányozhassa az új szemléletű és iskolatípusok szerint eltérő mélységű ismeretanyagokat. A tanárok számára az interaktív táblákra is alkalmazható, teljes tanórát felölelő tananyagok készülnek.
Az egyedülálló oktatóeszköz jelentősége kiemelkedő az emberi test felépítésének és működésének bemutatásában. Az orvosképzésben további szerepet kap a boncteremi gyakorlatok részleges helyettesítésében (virtuális boncolás), illetve a ritka patológiai kórképek megjelenítésében. Az ismeretanyag önálló elsajátítását támogatja az emberi test valósághoz leghasonlatosabb bemutatásával.
Jelenleg előfizetéses rendszerben tanulmányozhatóak a már elkészült 4 dimenziós preparátumok, a világhálón keresztül otthoni és iskolai számítógépeken. A taneszköz fejlesztői szerint egy éven belül a teljes emberi testet feltérképezik, és közkinccsé teszik.
Dr. Balogh Attila idegsebész, a 4D Anatomy alapítója elmondta, hogy tavaly elnyert TÁMOP-pályázatnak köszönhetően a Semmelweis Egyetemmel és az Országos Idegtudományi intézettel karöltve a 4D Anatomy világon egyedülálló technológiáját elsőként a hazai felsőoktatásban az orvostanhallgatók képzésébe építhették be. „Orvos kollégáim a jövőben a betegek számára is könnyebben elmagyarázhatják egy-egy műtét menetét és következményeit, megerősítve ezzel a beteg és orvosa közti bizalmi kapcsolatot. Büszkén mondhatom, hogy projektünknek magyar Medicina Kiadó segítségével történő továbbfejlesztése révén a közoktatás széles rétegei számára tesszük elérhetővé az emberi test pontos bemutatását. Ezzel ráirányítjuk a diákok figyelmét az egészséges életmód jelentőségére is”.