Az Amnesty International és Ferencváros Önkormányzata múlt csütörtökön átadott egy szivárványszínű köztéri padot a pesti, IX. kerületi Tompa utcában. „Nyitott, szabad, boldog” – ezt a három szót írták a padra, sokszínű betűkkel. Normális országban ennyi lenne a történet, hírértéke sem igen volna, ám Magyarországon minden másképpen van. Nálunk a sztori itt kezdődött.

Még jó három hét van a labdarúgó-bajnokság kezdetéig, de a ferencvárosi ultrák már most hallattak magukról. Ezúttal egy köztéri pad színei verték ki náluk a biztosítékot, ezért üzentek hadat a kerületi önkormányzatnak és fenyegetésként folytatást helyeztek kilátásba. A ferencvárosi ultráknak ugyanis nem tetszett a pad új, szivárványos színvilága, ezért két nappal később átfestették zöld-fehérre, s a „műalkotásról” egy fotót is közzétettek a Facebookon.

„Ez a város nem az a város. Ferencváros. Lassan baranyi és a többi libernyák is megtanulhatná.” A IX. kerület polgármesterének, Baranyi Krisztinának a vezetékneve kis b-vel. Merthogy a helyesírás a ferencvárosi ultrák szerint a libernyákok kiváltsága. Nekik fontos őrizni a magyar nyelvet, ügyelni annak tisztaságára és a helyesírásra. Rendes magyar embernek, aki nem libernyák, hanem fradista, közelebbről pedig ultra, ilyen formaságokra nem kell adnia, ők csak hirdetik az igét, nem ragozzák. Náluk alap, hogy ők magyarok, nem kell, hogy a nyelvet is jól használják.

A posztban megszólított Baranyi Krisztina, a kerület polgármestere röviden reagált az esetre: annyit írt, hogy a fociultrák hatalmas győzelmet arattak ezzel a lépésükkel.

Az ügy ezzel még nem ért véget, mert az Amnesty International a rendőrséghez fordult, valamint bejelentették, hogy a padot visszafestik szivárványszínűre. Így is történt. „Újra szivárványos a Tompa utcai pad. Megígértük és újrafestettük nektek és mindenkinek, aki velünk együtt egy nyitott, szabad és boldog országban akar élni. Vigyázzatok ti is rá!” – írták a szervezet Facebook oldalán.

A fejleményeket az ultrák is figyelemmel kísérték, még az Amnesty posztja előtt reagáltak a pad újrafestésére. „Ez már hadüzenet! A libsik újra festik a szivárványos padjukat Ferencvárosban. Kemény csapat. Lesz ennek még folytatása” – fenyegetőztek az egyik közösségi oldalon.

Jelenleg itt tartunk, a rendőrség már nyilván foglalkozik a feljelentéssel, talán Kubatov Gábort, a Ferencváros elnökét is megkérdezik, hogy mit szól a csapat ultráinak fenyegetéséhez. Van-e tudomása arról, hogy milyen folytatást helyeztek kilátásba az ultrák, verbális, vagy fizikai következményeket? És persze az sem volna érdektelen, hogy mi erről a kormányzó párt, a Fidesz véleménye. Merthogy Kubatov Orbán Viktor pártjának egyik alelnöke, nem mindegy, hogy mit gondol a klubnak már sok bajt okozó ultrák legújabb megnyilvánulásáról.

Amúgy pedig normális embernek a szivárványról egy időjárási jelenség jut az eszébe. Ha volna olyan ferencvárosi ultra, aki nem tudná: az égen lehet látni néha szivárványt, leginkább eső után, amikor kisüt a nap. Szép látvány, sokan lefotózzák és a képet felteszik az internetre.

Normális heterónak nincs baja melegekkel. Elfogadja a másságot, mert tudja, hogy mindannyian mások vagyunk. Ki ilyen, ki olyan, unalmas volna, ha egyformák lennénk. Sivár lenne az életünk, ha mindenki ugyanazokat a színeket szeretné, ugyanazon futballcsapat, vagy párt sikeréért szorítana. Vannak országok, ahol kötelező az ilyesmi, Magyarország ma még nem tart ott.

Ha már a szivárványról az ultráknak a melegek ugranak be, érdemes a figyelmükbe ajánlani, hogy nem kötelező szeretni a melegeket. Másképp fogalmazva: attól, hogy valaki meleg, még nem kell őt szeretni. A melegek ugyanis nem egyformák: vannak közöttük alacsonyak és magasak, szépek és csúnyák, tisztességesek és gazemberek. Vagyis olyanok, mint a nem melegek.

Ugyanez persze a ferencvárosi ultrákról is elmondható: azért, mert valakiben zöld szív dobog, még nem muszáj átfesteni a köztéri padokat.

Dési János: Erkölcs, erő és egyet nem értés

Vegyünk két, össze nem tartozó hírt egymás után: „A Nemzeti Színház és a Fradi is hisz abban, hogy mind a kultúrának, mind pedig a sportnak nemzetegyesítő ereje van.” A listás Kubatovot idézve: „Stratégiai együttműködést köt a Fradi és a Nemzeti Színház. Először is kiemelném, hogy a sport is a kultúra része, noha ezt a szurkolók viselkedése nem minden esetben tükrözi.”

Ez utóbbi kijelentés már-már profetikus. Következzék a másik hír:

A Ferencvárosban egy szivárványos padot avattak annak jelképeként, hogy mindenkinek van helye. Pillanatok alatt az egyik Fradi provokátor csapat, a sokatmondó nevű Aryan Green (árja zöld) átfestette Fradi zöldre a padot.

Aryan Green – nyilván erről többet nem is érdemes mondani.

Efféle figurák persze sokfelé előfordulnak – nálunk az átlagnál kicsit több azért, meg aztán szép hagyományai akadnak az ilyesmi gusztusos árjáskodásnak. És tényleg, miért ne lehetne padokat festegetni, ha már könyvesboltba ez a társaság egyelőre még nem jár? A könyvesboltban az értelmiség megbízottjai fóliáznak, olyanok, akiket állítólag a legjobb magyar egyetemeken képzettek utasítottak erre. De ha nem is a legjobb, akkor biztos, hogy a legdrágább, még akkor is, ha a rájuk költött pénz egy része esetleg elpárolog bizonyos zsebekbe.

Szóval az értelmiség a könyvesboltban dolgozik a gyűlölködésen, a kétkezi árják pedig padot festenek és úgy buziznak.

Mondom, van efféle. Na most a stratégiai szövetséges Nemzeti Színház jeles képviselője ilyenkor megjegyezhetné, hogy na, na, ez azért nem olyan szép dolog. Tessék korhadó padokat, lepattogzott festékű játszótéri mászókát mázolni, ha már annyira mázolhatnékja van a kedves és kulturális szövetséges árjáknak.

Ahogy a Fradi illetékes akárkijei meg fő- és alszurkolói is megjegyezhetnék, hogy ez mintha túlzás lenne. De ilyen hírről nem kaptunk értesítést.

Milyen szép lenne, ha a kultúra képviselői segítenének a kedves és erre rászoruló fradistáknak elmélyedni irodalomban, zenében, mert nemcsak egy nagy kapáslövés lehet szép, hanem néha egy monológ is. De mit mondhatna a kedves Nemzeti Színház? Mi erővel foglaltuk el a színházi világot, fő tevékenységünk a nekünk nem tetszők vagy velünk egyet nem értők kinyírása. Az erőszakban, az állami elnyomásban és a sok könnyű pénzben hiszünk – ami mindig lehet persze több.

Tanuljátok meg ti ott a pályán, erő van, hatalomnak nyalás van – és akkor jön a pénz. A nyalás és az erő fontosabb, mint hogy tudsz-e egyeneset rúgni a labdába. A diktátort kell szolgálni, zsebdiktátorok által és akkor cseng bong a kassza és semmi sem számít.

A fradisták bólogatnak, ezt tudják ők is. Sok sikert az új évadhoz, biztos remek lesz és külön öröm, hogy a független színházakat, a tehetséges bátor műhelyeket már nagyjából sikerült felszámolni. De ne álljunk meg félúton. Itt-ott még megbúvik egy Székely Kriszta, Novák Eszter, Pintér Béla, Fodor Tamás, Jordán Tamás, Kovács Adél, Mohácsi, Ascher – gyorsan fessétek le őket, vagy fóliázzátok be.

A stratégiai együttműködés tehát hatalmas potenciálokat rejt magában. Csak így tovább sasok és verebek!