Negyvennégy esztendővel ezelőtt, amikor hazánkban híre-hamva sem volt még holmi internet-kezdeménynek sem, az újságíró első számú és leggyorsabb hírforrásának a rádió számított. Szerettük is nagyon, főleg azokat a készülékeket, amik kicsik és érzékenyek voltak, különösen a rövidhullámú adások vétele iránt. A Magyar Hírlap külpolitikai rovata munkatársai (köztük szerénységem is) igyekezett már az első-második nyugati kiküldetése eredményeként jófajta, kicsi, ám nagy tudású, érzékeny zsebrádiót hazahozni, tudván, hogy nagy hasznát veheti a készüléknek. E sorok írója meg különösen ragaszkodott az ilyen műszaki kütyükhöz. Amiről viszont alább szó lesz, az a rádiózás (értsd: rádióhallgatás) egy más „műfajához” tartozik, a kíváncsiság és lehallgatás sajátos keverékéhez, amiről az egykor tekintélyes „félkormánylap”, a Magyar Hírlap 1979. augusztus 19-i számában írtam. Íme:

«Tiltott hullámok közt csetlő-botló, legtöbbször azonban szándékkal keresgélő hallgatók után kutat-nyomoz a nyugatnémet rendőrség és a posta. A lapok szokásos túlzással már arról cikkeznek, hogy visszatérnek a régi idők, amikor a „Reichben” nyaktiló járt annak, aki az ellenség – London, Moszkva, Washington – hullámhosszára csavarta a készülékét.

Guillotine alá persze senkinek sem kell hajtania a fejét az NSZK-ban, ha netán a rendőrség, a tűzoltóság, a repülőgép-irányítás, a taxi vagy a meteorológiai szolgálat adóállomására áll rá kíváncsiságból; még csak egy „fülest” sem kap a fülelésért, pénzbüntetést annál inkább. – Ha lefülelik…

Miként a földnek sok országában, a Német Szövetségi Köztársaságban is törvények szabályozzák a rádiózást és a tévézést. A műsorszórás a posta monopóliuma, hozzá tartoznak a különféle adó- és erősítő-, átjátszóállomások; ő működteti a szervek és hatóságok rádió- és rádiótelefon-hálózatát is. Egyúttal jogában áll, hogy figyelmeztesse, megbüntesse a „feketén” hallgatókat.

Az ám, viszont a tiltott hullámhosszok, amelyeken a nem a nyilvánosságnak szóló rádióforgalmazás zajlik (ilyen ez a technika!?) jórészt éppen a 145– 30 000 kilohertzig, illetve a 87,5–108 megahertzig terjedő hullámtartományban lelhetők meg. Magyarán: egy közepes minőségű rádió-vevőkészülékkel különösebb nehézség nélkül lehallgathatók a nem éppen polgári fülnek szóló adások. Viszont: aki ezt teszi, a nyugatnémet törvények értelmében súlyos pénzbüntetést, mi több, öt évig terjedhető szabadságvesztést is megkockáztat. Érdemes?

Ez a Terta 529H jelű készülék nem tartozott ugyan a kicsik közé, ám rövidhullám-sávjain ezeregy rádióállomás fogható volt, ráadásul – bár gyárilag „keleti” ultrarövid-hullámon sugárzott műsorok vételére volt alkalmas – tulajdonosának első dolga volt, hogy (emlékszik még valaki ilyesmire?) „áthangoltassa” nyugati hullámsávossá.

Sokak szerint: igen! Mert ha eltekintünk a szenvedélyből hallgatózóktól, akik képesek urh-sávos zsebrádiójukkal a repülőtéri kifutópálya közelében rostokolni, hogy kihallgassák a torony és a pilóták párbeszédét, nagyon sokan a menekülés egyetlen útjának tartják a rádiós hírszerzést.

Bűnözök, terroristák ezrei valóságos rádióamatőrré képezték át magukat (persze „másodállásban”), hogy füllel tarthassák a rendőrséget. Kifinomult hallásuk a másodperc töredéke alatt kiszűri a hatalmas rendőri rádióforgalomból az éppen reájuk vonatkozó közleményeket. Aztán; usgyi, ki a hátsó ablakon!

Ellene vethet bárki: sokféle módja kínálkozik annak, hogy ne juthasson érdemtelen fülekbe a szolgálati közlemény. Egyebek közt a legkézenfekvőbb technikai lehetőség: a hullámsáv, a csatorna megváltoztatása. A nyugatnémet újságok hirdetéseiből, a híradástéchnikai szaküzletek kirakataiból azonban kiderül: meddő próbálkozás lenne. A boltok ugyanis tömegével kínálják a legkülönfélébb mini-, zseb-, hordozható stb. rádiókészülékeket, amelyekkel (így szól a gyártmányismertető) lehallgathatók a rendőrség, a hajózás, a repülés, a taxi, a tűzoltóság, a biztonsági szolgálat stb. rádióadásai. Száz-kétszáz márkáért vásárolhatók ezek a „spéci” készülékek: Space Commander, Multiband stb. márkanéven. Ugyanígy kaphatók –, hogy még nagyobb legyen a zűrzavar az éterben – rádió-adókészülékek is, amelyek szintén elsősorban a nem egyenes úton járóknak tesznek fölbecsülhetetlen szolgálatokat…

A Hobbyfunk, a rádióamatőrök lapja joggal kelt ki a posta és a rendőrség új kampánya ellen, mondván: elsősorban azokat sújtja az intézkedés, akik szórakozásból, szenvedélyből, technikai ismereteik bővítése céljából rádióznak, ráadásul nem is feketén. Egyúttal megoldást is kínál: azok a szervek, amik titokban kívánják tartani rádióközleményeiket, keressenek nehezen bemérhető hullámhosszokat és kódolják, titkosítsák adásaikat, vagy használjanak telexet.»