Borkai Zsoltot választották a Győri Atlétikai Club (GYAC) elnökévé. Azért kellett új vezetőt választani, mert a klub előző elnöke, Papp Oszkár néhány néhány nappal előtte lemondott tisztéről. A város fideszes önkormányzata Radnóti Ákos – ugyancsak fideszes – alpolgármestert látta volna szívesen az elnöki székben, ám a volt polgármester, a lólengés olimpiai bajnoka, Borkai is bejelentkezett a posztra, s mint sportpályafutása idején sokszor, ezúttal is győzött. Úgy tűnik föl, hogy a Fidesz felső vezetésében megbocsátották Borkai örömlányokkal elkövetett ballépését, és engedélyt adtak neki a visszatérésre.
A nyitó képhez: ennek az évek óta omladozó, akár műemléknek is tekinthető győri, Kossuth Lajos utca 40. szám alatti eklektikus saroképületnek a homlokzatán hirdette az emléktábla, hogy ott működött évtizedekig a GYAC, a Győri Atlétikai Club, továbbá azt is, hogy Hajós Alfréd építészmérnök, az első magyar olimpiai bajnok terve alapján építették meg a győri Bercsényi ligetben azt a sportpályát, amelyik „ma is eredeti helyén van”. Az emléktábla nemrég eltűnt a Kossuth utcai saroképület faláról. Nem tudható, kinek volt rá szüksége. Persze, az is lehet, hogy az illető szégyenében vitte el, mert a város (vagy akit éppen illet) képtelen felújítani az épületet. Persze, ez nem az egyetlen a győri újváros főutcáján, és persze Győrött sem… Lásd ezt: https://infovilag.hu/hagytak-eloregedni-a-gyori-ujvarost/
Az előzményekhez tartozik, hogy Borkai jelentkezésének hírére, a távozását bejelentő Papp Oszkár visszakozott: közölte, megváltoztatta a szándékát és a klub biztonsága, valamint nyugalma érdekében továbbra is elnök maradna.
Az események azonban másképp alakultak. A már meghirdetett küldöttgyűlést nem lehetett lemondani, s a küldöttek végül némi jogi vita után a várost előzőleg 13 évig vezető, ám szexbotránya miatt lemondásra kényszerült egykori polgármestert választották elnökké. A választást sokan jogszerűtlennek tartották, de Borkait ez nem zavarta, a felvetésekre azt válaszolta, hogy „nem baj, ha jogsértő, majd a bíróság megítéli.”
Ez a megfogalmazás kísértetiesen emlékeztet arra, amit Orbán Viktor mondott a 2006-i választások finisében, amikor a Fidesz rendszeresen megsértette – az akkor még létező – kampánycsendet. A választáson akkor alulmaradó, ám négy évvel később miniszterelnökké lett Orbán akkor úgy fogalmazott, hogy „a jogászok majd megvédenek, oszt jó napot!”
Mint emlékezetes, 2019 októberében az Ördög ügyvédje blog hozta nyilvánosságra azt a videót, amelyen Borkai Zsolt, Győr akkori fideszes polgármestere egy ügyvéd barátja, valamint néhány, erre az alkalomra örömlánynak szerződtetett fiatal hölgy társaságában orgiának látszó szexuális tevékenységet folytatott egy adriai jachton. Borkai akkor belebukott a botrányba, a polgármester-választást ennek ellenére megnyerte ugyan – ez nem őt, hanem a magyarországi közállapotokat minősíti –, a családja is látványosan megbocsátotta a ballépését, ám nem sokkal később kilépett a Fideszből, majd a választás után néhány nappal a frissen megszerzett polgármesteri címéről is lemondott.
Több feljelentés is született az ügyben, az ügyészség két szálon indította el a nyomozást. Egyfelől a hajón résztvevő volt polgármester és ügyvéd barátja zsarolóit kívánták megtalálni, másfelől pedig az „ördög ügyvédjét”, vagyis, azt a személyt, aki nyilvánosságra hozta a résztvevők számára kínos és dehonesztáló felvételt. Arra, hogy a jachton történt eseménysorozat bűncselekmény-e, volt-e korrupció, mozgott-e közpénz a hajó- és örömlánybérléskor, kevésbé volt kíváncsi a nyomozóhatóság. Őket leginkább az ügyet nyilvánosságra hozó személy kiléte érdekelte.
Találtak is gyanúsítottat, dr. Czeglédy Csaba személyében, aki tagadta, hogy ő állna a videó nyilvánosságra kerülése mögött. A nyomozóhatóság azzal indokolta a gyanúsítást, hogy a nyilvánosságra került videófelvétel „különleges személyes adatokat tartalmazott, amelyek nyilvánosságra kerülése a felvételen szereplő személyeknek jelentős érdeksérelmet okozott.”
Az ügy akkor a fideszes közvéleményt is megosztotta, bár Novák Katalin, aki abban az időben még nem államfő, hanem a Fidesz egyik alelnöke, nem mellesleg családokért felelős államtitkár volt, egy kérdésre válaszolva mindössze szerencsétlen dolognak nevezte, ami történt. Mint mondta: ha az a kérdés, hogy Borkai példaértékűen viselkedett-e, akkor nemmel kell válaszolnia, de szerinte ez az ügy csak a győri polgármesterre és családjára tartozik. Mindehhez hozzátette: nem tartja ugyan helyesnek, amit Borkai cselekedett, de nem hiszi, hogy az ügy miatt ki kellene zárni őt a Fideszből. Szerinte a Fidesz egy nagy párt, nagyon sok taggal, ezért vannak olyanok, akik elbotlanak, hibáznak.
Felvetődik a kérdés, hogy meddig tart egy bűnös büntetése, van-e visszaút Borkai Zsolt, vagy a még nála is szaftosabb szexbotrányba keveredett Fidesz-alapító, Szájer József számára? Hiszen elnyerték a büntetésüket, Borkainak például távoznia kellett a Fideszből és bár pártjának megnyerte Győrt, utóbb a polgármesteri posztról is le kellett mondania.
A helyzet megértéséhez hozzátartozik, hogyha nem kerül nyilvánosságra a szexbotrány, akkor Borkai Zsolt még ma is Győr első embere volna, s mint ilyen, a keresztény erkölcs felkent papja, a magyar családapák példaképe. Oszthatná az észt, kioktathatna mindenkit morálból, nemzeti ünnepeinken pedig szépen szónokolhatna a becsületről és a család szentségéről.
A nyomozó hatóságnak abban igaza volt, amikor azzal vádolta a mindmáig ismeretlen ördög ügyvédjét, hogy nagy érdeksérelmet okozott a jachton orgiázó személyeknek. Kiderült ugyanis róluk, hogy a valóságban nem olyanok, mint amilyennek mutatják magukat, hanem épp ellenkezőleg: romlottak és képmutatók, pénzért mindenre kapható erkölcsi nullák.
Mindez persze nem változtat a tényen: egy esetleges jogerős bírósági döntésig Borkai Zsolt a GYAC elnöke. Ha a klubnak így jó, mert a volt polgármester személyében vélik megtalálni a klub sikeres működésének feltételeit, lelkük rajta. Borkai Zsolt a döntést mindenesetre úgy kommentálta: „Kis lépés Borkainak, nagy lépés Győrnek.”
Ami – legalábbis a fenti rövid nyilatkozat fényében – úgy értelmezhető, hogy hősünk megtette az első lépést a visszatérésre. Szájer József, vagy éppen a más jellegű ügyek miatt megbukott Völner Pál rehabilitálására feltehetőleg még valamennyit várni kell.

