Fiatal, életerős, esetleg tapasztalatokban gazdag, mindegy. A zsetont megszerzi, és eljátssza. Befizet, reménykedik. Azt hiszi, gondoskodik magáról, a jövőjéről. A nagy számok törvénye, és a gépezet beállítása szerint ritkán, de nyerhet. Az üzemeltető érdeke, hogy minél kevesebbet, ha lehet semmit.

Aki nem érti az egészségügy, kicsit tágítva a szociális gondoskodás és a hatalom kapcsolatát, annak a kaszinók világa az ismeretterjesztés. A bevezetés, a csábítás, a kifosztás. Mindez választásnak, szórakozásnak, életminőségnek álcázva. Az állam nem csábít, hanem elrendel. Törvénykezik a kötelességről, az adó és járulékfizetésről. Állampolgár? Munkavállaló? Vállalkozó? Vendég vagy, isten hozott, beléptél a kaszinóba. Mi játszunk veled, miközben elhitetjük, hogy te játszol nálunk. Elfogyott a pénzed? Mehetsz, ahová akarsz. A fogyasztás, a szállás a te gondod. Oldd meg!

Mostanában egy kórházigazgató, senki által nem cáfolt, adatai a tények. Lantos Gabriella tanulmánya szerint, Magyarországon 2,7 millióan fizetnek jövedelemarányosan nagyobb-, 1,7 millióan a minimális, 7000 forintos társadalombiztosítást. Ebből a pénzből kell gondoskodni, több mint 5 millió ember ellátásáról. A „potyautasok”, azaz a nem fizető haszonélvezők a nyugdíjasok, illetve a gyes, a gyed anyukái. A rendszer tarthatatlan, hosszú távon összeomlik, a repedés jelei már látszanak.

A kórházigazgató-közgazdász adóemelésben, vagy a járulékfizetők bővítésében látná a megoldást. Az állami támogatás emelésében nem reménykedik, maradna a nyugdíjasok, a kismamák, a szociális gondozottak, azaz mindenki hadra/sarcra fogása. Azaz a hatalomnak kárt okozó, népszerűtlen intézkedés. Nos, erről aligha lehet szó. Ennél egyszerűbb, ésszerűbb a jelenlegi állapot fenntartása. Manapság a befizetett járulék minden négy forintjából egy jut az egészségügyre, és három a nyugdíjakra. Ráadásul az emberek úgy romlanak el, mint az autó vagy a mosógép. Minél öregebbek, annál több kell a működtetésükhöz.

Egy számítás szerint, ötször annyit költ az egészségügy a biztosítottakra 60 éves koruktól a halálukig, mint kezdettől addig. A politikai logika szerint, felesleges ezt a „drága” kort megélniük. Nem szabad orvosra, gyógyszerre pazarolni a pénzt, mert a gyógyító szer és a gyógyító ember kártékony a társadalomra. Életben tartja a pénzfogyasztókat. Drága a műszer, a kórházak felújítása, a szakrendelők építése, és a személyzetet is fizetni kell.

Minek? Akkor jó, ha rossz. Akkor hasznos, ha látványosan haldoklik. A kórházak minősége, a várólisták, a rendelőintézetek zsúfoltsága már maga az ítélet. A politika, a hatalom megírja, a közlöny kihirdeti, az idő végrehajtja. Nem kell már máglya, a leghatékonyabb hóhér a semmittevés. Csendben épül a kerítés, az egészségügyből eltérített forintok Tajgetosz árkát is mélyítik. Itt az unokák, a még fiatal szülők, és ott a feleslegnek minősített nagyik: lassan elengedhetik az addig biztonságosnak gondolt kezet. Egymás ellen lesznek, nem egymásért.

Akár kimondható: ha egy világban magánvagyon a közpénz, az egészséggondozás a stadionépítés, akkor a tömeges eutanázia maga a célszerűség.