Először két diplomáciai eseményről, röviden – mindkettőről a Reuters adott hírt. Az egyik beszámoló Szijjártó Péter minszki utazását abba a keretbe illeszti, hogy arra akkor kerítettek sort, amikor 35 ország követeli az orosz és a belarusz sportolók eltiltását a jövő nyári olimpiai játékokon való részvételtől. A hírügynökség a tiltást követelő országok közt kiemeli a balti és az észak-európai országokat, valamint Lengyelországot, továbbá megjegyzi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság részéről nem válaszoltak a Reuters kérdéseire.

A másik Reuters-hír arról szól, hogy Magyarországot is felkeresi Vang Ji, a kínai külügyek irányítója, amikor ellátogat Európába, és részt vesz a most péntektől vasárnapig tartó müncheni biztonsági konferencián. Vang a bajor fővároson kívül Orosz-, Francia-, Olasz- és Magyarországra is elutazik – közölték Pekingben. A hírügynökségi jelentés szerint Münchenben Kamala Harris alelnök fogja képviselni az Egyesült Államokat. 

Kína és Európa ellentmondásos kapcsolatának egyik – alaposan beszűkült – szeletéről terjedelmes cikket is találunk a The New York Timesban. Andrew Higgins, a lap tudósítója, a dél-morvaországi Pasohlávky településre utazott, aminek a határában – nyolc évvel ezelőtti pekingi látogatásán – a cseh államfő felajánlott egy nagy földterületet, hozzák ott létre úgymond Kína európai kapuját. A kiszemelt részt aztán 2018-ban meg is vásárolta egy kínai ingatlanfejlesztő cég, ami ambíciózus terveket szőtt terjeszkedő gyógyfürdő-komplexumról és lakásépítésekről. Az egész azonban csigalassúsággal haladt, és végül megrekedt. A kínaiak által tulajdonolt területen a helyi gazdák ma kukoricát termesztenek.

A The New York Times szerint Pasohlávky története arra mutat rá, hogy a kínaiak tengerentúlon rendszerint megvalósított üzleti modellje igen nagy mértékben támaszkodik a fogadó ország kormányának és a helyi hatóságoknak az erőteljes támogatására. Az olyan autoriter, Peking-barát vezetők közt, mint a magyarországi és szerbiai döntéshozók, könnyebb szert tenni ilyen támogatásra, mint az olyan élénk demokráciákban, amilyen a Cseh Köztársaság – írja az amerikai tudósító, aki szerint a kínai tervek ez utóbbi helyeken adminisztratív nehézségekkel, környezetvédelmi aktivistákkal és önkormányzati tisztségviselőkkel kénytelenek megbirkózni. Emlékeztet arra is, hogy Jan Lipavsky cseh külügyminiszter nemrégiben egy interjúban kijelentette: Kínának Ukrajnával kapcsolatban elfoglalt álláspontja arra készteti Prágát, hogy újra átgondolja Kínához fűződő politikai és gazdasági viszonyát. A miniszter egyúttal az a szemrehányást tette Peking címére, hogy nem váltja valóra beruházási ígéreteit.

A lap megszólaltja Philippe Le Corre francia Ázsia-kutatót is, aki szerint a Kína által korábban barátinak tartott Kelet-Európában szertefoszlóban van a megbízható támogatói viszony, és minél tovább tart az ukrajnai háború, annál több barátot veszít el Kína Európában. Peking 2012-ben rávett 16 kelet-, illetve közép-európai országot az általa vezetett diplomáciai-gazdasági tömbhöz való csatlakozásra, és azt 16+1-nek nevezték el. Ez 2019-ben 17+1-re bővült Görögország belépésével, most azonban már csak 14+1-ről beszélhetünk, miután 2021-ben kilépett Litvánia, tavaly pedig Észtország és Lettország. Miloš Zeman elnök hivatali idejének lejártával megnyílt a lehetőség, hogy a Cseh Köztársaság is otthagyja a kínaiak trójai falovának tekintett tömörülést.

Az amerikai Newsweek magazin internetes oldala Tárnok Balázsnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa-stratégiával foglalkozó kutatóintézete megbízott vezetőjének az írását közli, ami elmarasztalja Ukrajna nemzetiségi politikáját. Az amerikai portál hangsúlyozza, hogy a cikkben kifejtett álláspontok a szerző saját nézeteit tükrözik.

Tárnok szerint a tavaly december közepén a kijevi parlamentben elfogadott nemzeti kisebbségi törvény hivatalosan deklarált célja az ugyan, hogy eleget tegyen a nemzeti kisebbségek védelmét előíró EU-csatlakozási követelménynek, valójában azonban ez a törvény megfosztja ezeket a kisebbségeket korábban élvezett jogaiktól. A magyar elemző emlékeztet arra, hogy a Krím 2014-i orosz annektálása után, 2017-ben olyan oktatási törvényt, két évvel később pedig olyan állami nyelvtörvényt hoztak, amely – az orosz agresszióra adott, úgymond „térdreflexszerű” válaszként – Európa legsötétebb évtizedeit idéző, etnikai gyűlöletet árasztó neonacionalizmussal reagál. Bár ennek a politikának a célkeresztjében a kelet-ukrajnai orosz nyelvű lakosság állt, sújtotta a többi nemzeti kisebbségi közösséget, így a bolgárt, a lengyelt, a románt és a magyart is – hangsúlyozza Tárnok Balázs, és úgy vélekedik:

a Nyugatnak világossá kell tennie, hogy a saját függetlenségéért Dávid Góliát elleni harcát vívó Ukrajnának, ha komolyan gondolja a nyugati integrációt, tiszteletben kell tartania saját kisebbségének a jogait, helyre kell állítania ezeknek a jogoknak a gyakorolhatóságát.