Ivan Krasztev bolgár elemző azt mondja, hogy a politika sikereket hozott a gazdaságban, a magyarok támogatják. Ebből következik, hogy az illiberális demokrácia fertőző lehet. Orbán ki tudta aknázni a menekültválságot. Retorikáját igen jól fogadták a fogyatkozó kis nemzetek, amelyek tartanak attól, hogy etnikai kisebbségbe kerülnek a migránshullám miatt. És a kormányfő nincs egyedül, lásd Lengyelországot, Horvátországot és Szlovákiát, amelyet szintén nacionalista, és tekintélyelvű erők irányítanak. A januári Kaczynski–Orbán-találkozó megpecsételte az illiberális demokrácia európai elterjedését. Ausztriában két hét múlva győzhet a szélsőjobb az elnökválasztáson.

Európa a küldetés új terepe Orbán Viktor számára. Fordulatot igyekszik elérni, hogy terjessze a saját jövőképét, magát alternatívaként állítsa be Merkellel szemben a menekültválság kezelése kapcsán. Már nincsenek olyan felháborodott hangok, mint amikor a múlt nyáron elkezdte építeni a kerítést. A konzervatívok hangosan kimondják: örülnek, hogy szembeszáll a kancellárral. Befolyása nő. Kénköves híre ellenére sosem volt szélsőjobb fekete báránya. A Fidesz az Európai Néppárt tagja és az EPP meg is akarja tartani, nehogy a magyar kormánypárt átálljon a konzervatívok és reformerek frakciójába.

Orbánnak arra is gondja volt, hogy hatékony taktikát dolgozzon ki a brüsszeli bírálatokkal szemben: két lépés előre, egy vissza. De a migránsválság óta nem kell visszakoznia. Úgy tűnik föl, Európát megbénítja a többes válság. A szétesés fenyegeti. Ivan Krasztev azt mondja, ha ez bekövetkezik, akkor paradox módon az első áldozatok a közép-európai országok lesznek, mert ők részben a strukturális alapokból élnek.

Orbánról úgy vélekedik, hogy nagyon ügyes és opportunista politikus, de nem biztos, hogy utánzói ugyanilyen sikeresek lesznek. Lásd Fico legutóbbi választási eredményét. Létezik a populista járvány, de még nem jutott el a tüdőgyulladásig, amibe bele lehetne halni.

Egy Németországban élő magyar művész szerint Magyarországon létezik a cenzúra, még ha nem mondják is ki hangosan. Tóth Kinga, aki előadóművész és költő, úgy látja, hogy a hatalom a teljesen megszállt kuratóriumokon keresztül hatalmas nyomást fejt ki a kultúra világára – állítja a Der Standardnak adott interjújában. Mindent áthat a politika. Aki nem igazodik, az jóformán nem juthat kiállításhoz, legalábbis a hivatalos galériákban nem.

Az interjúalany a helyzet szempontjából jellemzőnek tartja azt, ami a művészeti folyóiratok állami támogatás körül zajlik. Ezek az orgánumok hónapok óta nem jutnak pénzhez, alkalmazottaik ingyen dolgoznak, de pont ez a politika szándéka. Időbe telik, amíg megöli a kultúrát. Tóth hozzátette, hogy létezik a nemzeti kultúra, amivel a hatalom szembeállítja az elfajzott művészetet. Ez utóbbi fogalom persze régi, rossz emlékeket ébreszt, de tanulmányozni kell a történelmet ahhoz, hogy megértsük, mi játszódik le napjainkban.

Tóth Kinga arra is kitért, hogy szép csendben zajlik a „nem megfelelő” káderek eltávolítása. Nem mondják meg, hogy azért kell menned, mert meleg vagy. Illetve hogy azért nem kapod meg az állást, mert zsidó vagy, roma vagy. Vagy mert nyilvánosan hangoztatod a liberális véleményedet. Mint mondja, rettenetes, ami mostanában zajlik Magyarországon, de beszélni kell róla.

Egy osztrák író úgy látja, hogy honfitársai megbocsáthatatlan módon elárulták a világra nyitott államot, amikor az elnökválasztás első fordulójában 35% a Szabadságpárt jelöltjére voksoltak – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Karl-Markus Gauß szerint nagyon sokan aggódnak ugyanakkor, hogy az ország orbanizálódik. Illetve hogy ismét csatlakozik a Habsburg-birodalom volt részeihez, amelyek ma tekintélyelvű fordulatot hajtanak végre. Így a nemzeti-katolikus Lengyelországhoz, az idegengyűlölő Fico Szlovákiájához, Magyarországhoz, ahol Orbán parádézik a sovinizmusával, vagy Horvátországhoz, amely éppen leginkább az usztasa fasizmus rehabilitálásával van elfoglalva a gazdasági-társadalmi gondok megoldása helyett.

Az FPÖ mindent megtesz, hogy gyengítse az unió intézményeit, hogy azután a szemükre hányhassa a döntésképtelenségüket.

Ami pedig a belpolitikát illeti, Hofer közölte előre, hogy autoriter módon kívánja gyakorolni hivatalát. Három nappal a győzelme után a kormány olyan menekülttörvényt fogadott el, amellyel Ausztria búcsút intett humanitárius hagyományainak.

Karl Kraus írta egyszer, hogy az osztrák az egyetlen olyan nép, amely annál ostobább lesz, minél több tapasztalatra tesz szert. Ha a szociáldemokratákat nézzük, akkor tényleg tartani lehet ettől, mert ők nem tanulnak a hibákból, megcsinálják, amit a Szabadságpárt sürget, és így rohannak az egyik vereségből másikba. A nagykoalíció soha nem támaszkodott azokra a százezrekre, akik önkéntesen segítenek a menekülteknek. Inkább azokat figyelte, akiknek hónapokon át bemagyarázták, hogy komolyan veszik a félelmeiket, míg azután a végén tényleg elkezdtek félni.

De azért az orbanizálódás még messze van. Merthogy sokan aktivizálódtak a konzervatív táborból is, így a következő elnököt Alexander van der Bellennek fogják hívni.

(A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!)