Idestova tíz (10) hónapja annak, hogy „Győrött nem közérdekű, hogy milyen a város (?)” címmel cikk (kétszáz körüli a hasonló írások száma!) jelent meg az Infovilágon. Öt éve már annak, hogy szerkesztőségünk hiába küldi el a győri városháza mélyen tisztelt választott és nem választott tisztségviselőinek a település képével kapcsolatos érdeklődő cikkeit. A mindenekelőtt Bisinger József győri üvegesmester hagyatékából emelt, 1900. március 19-én fölavatott francia-reneszánsz–neobarokk stílusú épületben íróasztalhoz jutott legújabb kori (ám nem legújabb korú) urak s hölgyek gyakorlatilag negligálják a hozzájuk érkezett újságírói megkereséseket. Legföljebb fölényes, kioktatásra telik tehetségükből, ám érdemi válaszra nem. Föltehetően ahhoz jól kellene ismerni azoknak a kérdéseknek a lényegét, amiket az újságíró volt oly’ bátor megfogalmazni. (A nyitó képen: évek óta hirdeti a győri városvezetés dicsőségét ez a Kossuth Lajos utcai ház…)
Ezt nem látják sem a győriek, sem a turisták: a Bécsi kapu tér 1-3. sarokház „udvara”.
Ide kívánkozik a vélemény: szomorú, nagyon szomorú, hogy Győr városa jelenlegi vezetőinek mindössze ennyire futja tehetségéből s idejéből. Holott Európa működő felében az önkormányzati vezetőknek a sajtóval fenntartott kapcsolata – sok évtized óta példák sokasága bizonyítja – a köz szolgálatának elengedhetetlenül fontos része. Az nyomtatott és elektronikus sajtó tisztességes és tárgyilagos (nem pedig holmi pártok előtt hajlongó, tenyérből csipegető) munkatársai nem azért tesznek szóvá ügyeket, jelenségeket, hogy bárkit bosszantsanak, bárkinek ártsanak, hanem mindenekelőtt a köz(össéget) szolgálandó.
Győr, Bécsi-kapu tér 10.
Nem szoktam emlegetni, hiszen magától értetődő: a nagyvilágban és itthon is magas rangú, tekintélyes, nemzetközleg elismert személyiségek pályafutásom évtizedei alatt készséggel és bizalommal fogadták érdeklődésemet, mert tisztában voltak vele, hogy a pontos, hiteles, korrekt tájékoztatás politikában, gazdaságban, tudományos életben egyaránt szerfölött fontos, a tisztességes sajtót képviselő újságíró pedig partner – nem pedig ellenfél, ellenségnek tekinteni eleve botorság lenne.
Csakhogy ezt az újságírói igyekezetet bizonyos tisztségeket betöltő személyek képtelenek akceptálni, megérteni. Az ő stílusuk a kioktatás és az elhallgatás. Vagy miként a jelenlegi kormányfő 2018. május végén az Ericsson budai központjának avatásakor mondta: „Minden kornak megvannak a maguk kihívásai. Ezekre a kihívásokra akkor születnek jó válaszok, ha nem érjük be annyival, hogy egyszerűen követjük a dolgok logikáját. Akkor járunk el helyesen, hogyha a saját észjárásunknak megfelelően a magunk akarata szerint a valóságot is képesek vagyunk hajlítani…” – E megjegyzéshez aligha szükséges kommentár.
Ez a ház is évek óta omlik-mállik Győr-Újvárosban.
Legyünk konkrétak! Amikor az „Infovilág, a hiteles hírportál” felelős szerkesztője fénykép-felvételekkel bizonyítja: összeomlás előtt áll Európa legrégebbi csónakháza (Győr, Radó-sziget), évtizedek óta fölújításra vár Győr (és talán Európa keleti felének) legszebb barokk terén álló (Bécsi-kapu tér 1-3.) sarokház…győr-újvárosi lakóházak tucatjaiból, az otthonaikból kellett kiköltöztetni emberek százait, mert összeomlás fenyegeti az épületeket…évtizedek óta szégyenkeznek a győriek a város keleti kapujában még álló, ám gyalázatos állapotú, egykori pénzügyőr-palota miatt…szemüket lesütik, fejüket elfordítják a helybéliek a belvárost évszázadokig ékesítő, ám évtizedek óta megszégyenítően rossz állapotú műemlék és műemlék jellegű épületeinek külleme és belbecse okán…
Ez az épület is a győri Kossuth Lajos utcát „ékesíti”.
Előfordulhat (amit az újságíró nem tudhat), hogy a mutatóba fölsorolt ingatlanok között nem a város tulajdonában lévők is vannak. Ennek ellenére lapunk szeretné megtudni, fölszólították-e a város illetékesei az ingatlantulajdonosokat a városképet csúfító épületek rendbehozatalára, és mit tettek abban az esetben, ha a felszólítás eredménytelennek bizonyult?
Nehogy elfeledjük: a barokk Győr kellős közepén egy évtizedek óta felújításra váró ház udvarrészlete.
Évek óta nem óhajtja partnerként kezelni a város (ne féljünk a jelzőtől: feltételezhetően dölyfös!) vezetése azt a krónikást, aki tárgyilagosan és konkrétan közzé teszi a hiányosságokat. Mindenekelőtt a városképi sebeket és foltokat. Aki évek óta hiába kér tájékoztatást a városért felelős főépítésztől (hármat is „túlélt”!), hajlandóság egy csepp sem. B. polgármester éppúgy nem ereszkedett le az újságíró „szintjére”, miként utóda, dr. Dézsi Csaba András, aki nem sokkal Győr polgármesterévé emelkedése után, 2020. március 14-én késő délután levélben erősítette meg: nagyra tartja az újságírókat, akikkel hajlandó az eszmecserére… „Köszönöm, hogy megkeresett. Sajnálom, egyben elnézését kérem, hogy alpolgármester úr nem reagált a megkereséseire. Beszélek vele, hogy ez miért történt így. A levélben szereplő írásaiban áldatlan állapotok láthatók egyes épületekben. Ez egyértelmű. Bármi kérdése van, készséggel állok rendelkezésére…”
Képtárként szolgált a Napüleon-házként ismert Király utca 4. számú épület.
Az ígéret megvalósítása negyedik éve (!) várat magára. Annak ellenére, hogy felhívtuk a polgármester (illetve munkatársai) figyelmét: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a konkrétan megfogalmazott újságírói/szerkesztőségi adatigénylések az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján – bár a városiházi tisztségviselők, élükön a polgármesterrel erre hivatkoztak – nem tagadhatók meg, mivel tartalmazzák az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ennek ellenére a győri városháza első emberétől érkezett 16041-2/2023. iktatószámú levél mégis csak megtagadta.
Vajon milyen lehet belül a mintegy évtizede fölújított Fejérvári-ház, Győr egyik legértékesebb műemléke?
Aligha szükséges további kommentár, meggyőződésünk, hogy olvasóink kiegészítő magyarázat nélkül is képesek megfogalmazni a véleményüket. Talán a jövő tavaszig sem felejtik el.
UTÓIRAT: Mindezek után is leszögezem: szeretem a szülővárosomat, Győrt, miként tették jó néhány évszázadon át ott élt és a város gyarapodásáért fáradhatatlanul munkálkodó felmenőim is. (Mert ha nem így lett volna, visszamentek volna Bajorországba.) Egyiküktől származik a bölcs intés: „Ne feledd, főnökök, tisztségviselők jönnek, mennek, ám neve csak nagyon kevésnek marad fenn!”
