Dehogy szaporítom a szót, mondom a tutit: sírásóverseny Debrecenben június 3-án, pénteken a köztemetőben.
Magyar ember már olimpiai rendezésben gondolkodik, ám ha ilyen grandiózus eseményről értesül, elhajítja mind az öt karikát, és rohan az ásóért, lapátért. A versenykiírás nem közbeszerzéses, nyilvános, mint az illemhely, semmi susmus. Kétfős csapatok versengenek, szerintem már készülnek a szurkolói transzparensek: „Szilárd, Gyuri, így a tuti”, vagy: „Jani, Tóni meg kell tolni!”
Soha jobb alkalom a versengésre, most szezonja van az ásásnak: állami cégek adatai, kitiltottak névsora, erőmű költségvetése: mind mehet a mélybe. Kellenek, persze, hogy kellenek szakemberek, nem lenne jó, ha a múlt ismétlődnék, amikor is Feri diplomamunkája helyett folyton Viktor apósának az aktáját dobta ki az anyaföld. A sok kontár alig győzte visszahányni. Szóval, jó az alkalom, lehet felkészülni, gyakorolni, nálunk az élő is eltemethető, és hiába dörömböl, a halottkém Londonból csókoltat mindenkit.
A versenykiírás nem említ korhatárt, pedig a nyugdíjasok külön kategóriában, a szociális kategóriában indulhatnának. Megásnák a maguk gödrét, belefeküdnének, talán még a földet magukra hánynák. Ez olyan szellemes ötlet. Kevesebb lenne az eltartott, a díjakat pedig csak ígérni kellene, nem venné át senki.
Az persze nem tudható, miként képviseltetik magukat a szakma nagyjai a főversenyen, a sírt futószalagon ásók. Ha valamiért nem vállalnák a megmérettetést, higgyünk a kifogásuknak, vár rájuk egy másik nagy, hozzájuk méltó erőpróba: versenyfutás a sánta kutyákkal.
