A dohánytermékek fogyasztásában mindössze 2%-os csökkenés uniós szinten mintegy 506 millió euróval csökkentené az egészségügyi ráfordításokat. A szabályok a hatályba lépés időpontjától gyártott valamennyi termékre alkalmazandók, ám a tagállamok 12 hónapos türelmi időt adhatnak a gyártóknak régi készleteik értékesítésére. A jogszabály értelmében a tagállamok az előírtnál szigorúbb intézkedéseket is alkalmazhatnak, ha arányosak és közegészségügyi szempontból indokoltak. A 10 fontos változás:
1.) Nagyobb méretű kötelező képes egészségvédelmi figyelmeztetések
A fényképet, feliratot és a leszokással kapcsolatos információt tartalmazó egészségvédő figyelmeztetések a jövőben a cigaretta és cigarettadohány-csomagolás elő- és hátoldalának 65%-át foglalják el(**). A dohányzás társadalmi és egészségre tett hatásait szemléltető figyelmeztetések célja a dohányzás vonzerejének csökkentése, illetve a leszokás segítése. A figyelmeztetések három csoportot alkotnak, melyek évről évre felváltva szerepelnek, így biztosítva, hogy üzenetük a lehető legtovább kifejtse hatását. A cigaretta- és cigarettadohány-csomagolásokon elhelyezendő figyelmeztetések megjelenítésének követelményeit bizottsági végrehajtási határozat állapítja meg. Tekintse meg az új cigarettacsomagok mintáját!
2.) A jellegzetes ízesítésű cigaretták és cigarettadohányok tilalma
A cigaretták és cigarettadohányok nem rendelkezhetnek a dohány ízét és szagát elfedő jellegzetes, például mentolos, vaníliás vagy édes ízesítéssel(***). A 3%-nál jelentősebb piaci részesedéssel rendelkező termékek (pl. mentolos cigaretták) esetében ez a tilalom 2020-tól lép érvénybe.
A Bizottság kidolgozta az annak megállapítására szolgáló eljárást, hogy egy dohánytermék jellegzetes ízesítéssel rendelkezik-e, és független tanácsadó testületet állít fel, amely segíti a Bizottság és a tagállamok közös erőfeszítéseit.
3.) A kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátás jelölésének megszűnése
A kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátás feltüntetése helyett a cigaretta és cigarettadohány csomagolásán a jövőben egy üzenet tájékoztatja a fogyasztókat arról, hogy „A dohányfüst több mint 70 rákkeltő anyagot tartalmaz”. A kutatások eredményei szerint a károsanyag-kibocsátás jelölése félrevezető, mert azt a benyomást kelti a fogyasztóban, hogy egyes termékek kevésbé veszélyesek az egészségére. Az új tájékoztató üzenet pontosabban tükrözi a dohányzás valós egészségügyi következményeit.
4.) A promóció és a félrevezető üzenetek tilalma
A cigarettacsomagoknak a képes egészségvédő figyelmeztetések láthatósága érdekében téglatest alakúaknak kell lenniük. A jövőben a dohánytermékek nem forgalmazhatók vékonyított vagy más, nem szabályos formájú csomagolásban. Tilos továbbá 20 szálnál kevesebb cigarettát tartalmazó dobozt árusítani. Eltűnnek tehát a piacról a 10 szálat tartalmazó dobozok, melyek különösen vonzóak a kisebb vásárlóerővel rendelkező fiatalok számára(^).
A dohánytermékek csomagolásán nem szerepelhetnek promóciós és/vagy félrevezető üzenetek. A jövőben a csomagoláson nem szerepelhetnek az életstílusra, az ízre és ízesítésre, egyedi ajánlatokra vonatkozó utalások, sem olyan üzenetek, amelyek szerint az egyik termék kevésbé káros, biológiai lebonthatóság vagy más környezeti szempontok alapján jobb a másiknál.
5.) Az összetevőkre vonatkozó kötelező elektronikus jelentéstétel
A dohánytermékekben található összetevőkről, illetve azok egészségi és függőséget előidéző hatásáról való szélesebb körű információgyűjtés érdekében a dohánytermékek gyártóinak és importőreinek szabványosított elektronikus formátumban jelentést kell tenniük az általuk az uniós piacon forgalomba hozott termékek összetevőiről. Egyes gyakran használt összetevőkre vonatkozóan, amelyek az eddigi kutatások alapján hozzájárulnak a cigaretta és cigarettadohány káros és függőséget előidéző hatásához, illetve jellegzetes ízéhez, részletesebb jelentéstételi követelmények lépnek életbe.
6.) Az elektronikus cigarettára vonatkozó biztonsági és minőségi előírások
A dohánytermékekről szóló irányelv nem tiltja be az elektronikus cigaretta forgalmazását. A várható változásokról elterjedt téves hírek cáfolatát ld. itt. Ehelyett első alkalommal vezet be bizonyos, nikotint tartalmazó e-cigarettákra vonatkozó biztonsági és minőségi előírásokat.
A legfontosabb fejlemény, hogy a nikotin mérgező voltára tekintettel az irányelv a nikotintartalmú folyadékot tartalmazó patronok, flakonok és tartályok esetében a nikotin koncentrációjára és mennyiségére maximális határértéket állapít meg. Az elektromos cigarettának gyermekbiztosnak és manipulációbiztosnak kell lennie, és megfelelő mechanizmusnak kell védenie a fogyasztót a töltőfolyadék kiömlésétől a feltöltés során. Az e-cigaretta összetevőinek nagy tisztaságú anyagoknak kell lenniük, és a készüléknek azonos erejű és hosszúságú szippantás esetén azonos mennyiségű nikotint kell kibocsátania.
7.) Az elektromos cigarettákra vonatkozó csomagolási és címkézési előírások
Kötelező lesz az e-cigarettákon is egészségvédő figyelmezetést feltüntetni, mely tájékoztatja a fogyasztókat arról, hogy az elektromos cigaretta nikotint tartalmaz és nemdohányzók számára nem ajánlott.
Ezen túlmenően a csomagoláson fel kell tüntetni a termék valamennyi összetevőjét és nikotintartalmát, valamint egy tájékoztató füzetben mellékelni kell a használati utasítást, továbbá a káros hatásokra, a veszélyeztetett csoportokra, a függőséget okozó tulajdonságokra és a toxicitásra vonatkozó információkat.
Az e-cigaretta csomagolásán nem szerepelhetnek promóciós elemek, illetve tilos az e-cigaretta határokon átnyúló reklámozása és promóciója.
8.) Az e-cigarettához kapcsolódó fejlemények nyomon követése és jelentéstétel
Tekintettel arra, hogy az e-cigaretta viszonylag új termék, melyről még csak most látnak napvilágot az első tudományos eredmények, az irányelv nyomon követési és jelentéstételi kötelezettségeket ír elő a gyártók, az importőrök, a tagállamok és a Bizottság számára:
- Az e-cigaretta gyártóinak értesíteniük kell az adott tagállamot az annak területén forgalomba hozott termékekről, és évente jelentést kell tenniük az értékesített mennyiségekről, valamint a fogyasztói preferenciákról és piaci trendekről.
- A tagállami hatóságok a piaci trendek elemzése révén nyomon követik, hogy az e-cigaretta összefügg-e a nikotinfüggőséggel és a dohányfogyasztással, különösen a fiatalok és a nemdohányzók körében.
- A Bizottság pedig az új szabályozás hatályba lépése után öt évvel esedékes végrehajtási jelentésében ismerteti az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal az elektromos cigarettával kapcsolatos fejleményeket.
9.) A határokon átnyúló távértékesítés tilalmának lehetősége
Az uniós tagországoknak lehetőségük van betiltani a dohánytermékek határokon átnyúló távértékesítését, amely révén a fogyasztók – köztük a fiatalok – az irányelv előírásainak nem megfelelő termékekhez juthatnak. Amennyiben egy uniót tagország él a lehetőséggel, az érintett kiskereskedelmi vállalkozások nem értékesíthetik termékeiket az ország területén. A fenti lehetőségtől függetlenül a kiskereskedelmi vállalkozások minden esetben kötelesek jegyzékbe vetetni magukat mind a székhely szerinti, mind pedig a tervezett értékesítés helye szerinti tagállam hatóságainál.
10.) A tiltott kereskedelem elleni intézkedések
A tiltott dohánykereskedelem felszámolását célzó újabb intézkedések között szerepel a legális ellátási lánc uniós szintű árukövetési és nyomonkövetési rendszerének kialakítása, valamint olyan – látható és nem látható elemekből (pl. hologramból) álló – biztonsági elemek bevezetése, amelyek segítenek a jogérvényesítő szerveknek, a nemzeti hatóságoknak és a fogyasztóknak az illegális termékek felismerésében.
A felsorolt intézkedések a cigaretta és a cigarettadohány esetében 2019-ben, az ezektől eltérő egyéb dohánytermékek esetében 2024-ben lépnek életbe.
A dohánytermékek uniós szabályozása
A dohánytermékekről szóló irányelv
A dohánytermékekről szóló uniós irányelv felülvizsgálata
Bővebben a dohánytermékek piacát érintő új szabályokról
Az Európai Unió segít újraformálni a nemzetközi segítségnyújtást a humanitárius csúcstalálkozón
Több mint 50 vezető szerte a világból és mintegy 5000 humanitárius segítségnyújtásban, fejlesztéspolitikában és politikában érdekelt fél gyűlik össze május 23–24-én Isztambulban, hogy együttesen lépjenek fel az egyre növekvő humanitárius szükségletek tendenciájának megfordításáért és a válaszadás hatékonyságának javításáért.
A törökországi Isztambulban első alkalommal megrendezésre kerülő humanitárius csúcstalálkozón az Európai Unió (EU) és tagállamai együttesen globális partnerség kialakítását fogják kezdeményezni, hogy hatékonyabbá és eredményesebbé váljon a humanitárius segítségnyújtás rendszere. Fontos donorként és a szakpolitika egyik meghatározó szereplőjeként az EU és tagállamai vezető szerepet fognak játszani a május 23–24-i csúcstalálkozón, melyen több mint 50 vezető szerte a világból és mintegy 5000 humanitárius segítségnyújtásban, fejlesztésben és politikában érdekelt fél azért gyűlik össze, hogy elmozdítsák a rendszert a válságreagálástól a hatékony megelőzés, az idejében történő fellépés, valamint az ellenálló képesség és az önállóság támogatása felé. Világszerte több mint 125 millió férfi, nő és gyermek szorul humanitárius segítségre. Az elmúlt évek rekordméretű hozzájárulásai ellenére a donorok nem képesek teljes mértékben kielégíteni a napjaink szükséghelyzetei által kiváltott, egyre növekvő humanitárius szükségleteket.
Az EU prioritásai és vállalásai: MEMO/16/1853
A segélyezés átalakításának uniós jövőképéről a 2016. május 12-én elfogadott tanácsi következtetésekben olvashat részletesen.
A esemény részleteiről a humanitárius csúcstalálkozó honlapján tájékozódhat.