Budapesten, a megújult nagykörúti Art+ Cinema mozi szeretné barátságos klubként vendégül látni mindazokat, akik szívesen néznek a mai filmipari termékektől eltérő, érdekes, régebbi és új alkotásokat. Afféle ínyenceknek való helyként várja a nézőket ezúttal az első Oscar-díjas filmrendezőnk Rófusz Ferenc munkáiból válogatott kínálattal.

Rófusz Ferenc (1946–) Kossuth-díjas rajzfilmrendező, az Oscar-díj első, magyarországi birtokosa, a Nemzet Művésze. A Mafilmnél kezdett el dolgozni díszletfestőként és trükkfilmrajzolóként, majd 1968-ban a Pannónia Filmstúdióban helyezkedett el. Közreműködött az 1973-ban bemutatott János vitéz elkészítésében, majd Jankovics Marcell mellett társrendezőként a Gusztáv-sorozatot készítette.
Első animációs filmje A kő (1974) volt, majd A légy című filmjéért a legjobb animációs rövidfilm kategóriában 1981-ben Oscar-díjat kapott. A kitüntetett rajzfilm különleges, ritkán használt, rendkívül munkaigényes technikával, háttér-animációval és a Pink Floyd ihlette zörejezéssel készült. Mintegy 4000 rajz kellett a rövid animáció forgatásához. Közülük egyet Rófusz Ferenc az idén a „Jónak lenni jó!” karitatív kampány céljaira, a Semmelweis Egyetem részére, a koraszülött gyermekek és veleszületett rendellenességgel élő csecsemők fejlesztésére ajánlott fel.

Rófusz Ferenc 1988-ban Kanadában telepedett le, ahol a Nelvana rajzfilmstúdióban kezdett dolgozni, később saját stúdiót is alapított Super Fly Films néven. Kreatív rendezőként megvalósított jó 60 reklámfilmet és számos animációs produkciót – hagyományos és digitális technikával. 2001 óta ismét Budapesten él, és a saját stúdiójában alkot.

Legújabb, 2018-ban készült munkája „Az utolsó vacsora”; ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor – miután vallási téma – nem valósulhatott meg. A film 21. századi technológiákkal, 3D-animációval készült, a nyolcezer rajzot digitálisan készítették és színezték. Ez az alkotás 2019-ben az Argentínai Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb animációs rövidfilm díját nyerte el. Alkotása 2020-ban Magyar Filmdíj elismerésben részesült. Tavaly a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítására készült el Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje című triptichonjának animációs feldolgozásából egy kétperces előzetes a Pokol táblakép-részről, melybe belecsempészte korunk emberének kaotikus, egoista, romboló világát.

Jelenleg a budapesti XII. kerületben működő Budai Rajziskola tanára. Rófuszt 2017-ben az Amerikai Filmakadémia beválasztotta a tagjai közé, így ő is szavazhat az Oscar-jelöltekről és díjakról.
Díjai: Oscar-díj (1981), Don Quijote-díj (Krakkó, 1981), Balázs Béla-díj (1982), Filmkritikusok díja (1985), Arany Pillangó-díj (1996), Kossuth-díj (2011). 2016-ban a Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon, 2022-ben pedig a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon Életmű-díjat kapott. Szakmai életművét 2018-ban a Nemzet Művésze kitüntető címmel ismerték el.

A Rófusz Ferenc retrospektív sorozatra november 23–26. között kerül sor, vetítések naponta 18,30-tól az Art+ Cinema megújult Jancsó Miklós termében. Az előadások ingyen látogathatók. Helyeket az ingyenes vetítésekre itt foglalhatnak.