Csaknem esztendővel ezelőtt, egészen pontosan a 2023. január 4-én megjelent „Hová lett az egykor példás győri városszeretet?” című írásom ekként végződött: Győriek, mondjátok meg őszintén, szeretitek-e egyáltalán a szűkebb hazátokat? Vagy csak ott éltek, mert valahol lakni kell? (A nyitó képen: évek óta lakatlan, életveszélyes épülettömb a Kossuth Lajos utcán; itt alakult meg a Győri Atlétikai Club; az emléktábla időközben eltűnt a ház faláról…)

A cikket befejező két, keserű mondattól azt vártam, hogy legalább a város dicső múltjának megőrzéséért ösztönösen aggódók, a négy folyó városa jelenét szorgalmas szépítő-javító munkával „hivatalból díjátalányozva” – értsd: kötelességből, mert ilyen is van ám! – fenntartó hivatal(nok)ok, hivatal(ok) csak megemberelik magukat és megszólalnak, válaszolni próbálnak az újságíró kérdéseire. De legalább a Győri Városszépítő Egyesület lép egyet – persze, előre.

De nem! A győri hiányosságokat szóvá tevő mintegy kétszáz cikkre – bár tudnak valamennyiről – képtelen reagálni a magasságos városháza (aminek pompás épületét éppen egy lokálpatrióta iparos hagyatékából emeltek s avattak föl a millennium idején) illetékes hivatalnoka, mondjuk, a város valamelyik (az utóbbi évtizedben három is volt ám) főépítésze. Annak ellenére nem szólal meg (a három közül a második legalább vette a fáradságot, és az utolsó pillanatban lemondta az elfogadott interjúkérelmet, mert lemondott), hogy jelenlegi hivatali főnöke, a prof. polgármester a beiktatása utáni percekben személyes üzenetben biztosította az Infovilág szerkesztőségét: ezentúl minden másként lesz, együttműködik a sajtóval, válaszol a fölvetéseire…

A tapasztalat: minden maradt a régiben. Sem ő, sem beosztottjai nem hajlandók a nem a pártjuk dicsőségét hirdető, a korrektséget gyakorló, pártatlan, a közösség, a társadalom javát szolgálni hivatott sajtóval szóba állni. Úgy tesznek, mintha ez a típusú (az általuk feledni kívánt) sajtó nem is léteznék, írjon-mondjon bármit is…Holott nem bármit ír – miként az Infovilág is –, hanem meggyőződéssel a köz ügyeit szolgálja. Nevezetesen: az ország egyik legszebb és dicső történelmű városa képét-állapotát javítandó.

Mert nem igaz, hogy évtizedek óta képtelen a közismerten gazdag Győr áldozni a városkép tapasztalható, kézzelfogható ápolására.

Miért hagyja legalább harminc éve tégláig, korhadásig pusztulni az ország legszebb barokk terének ikonikus épületét?

Miért hagyja, hogy bármikor a Rábába omolhasson az ország egyetlen, 19. századi csónakháza?

Miért engedi pusztulni a Napóleonról, mint szállóvendégéről elhíresült épületet?

Miért nem tesz/tettet azért, hogy oly’ nagyvonalúan elhagyott múzeumépület tovább ne pusztuljon?

Miért temettette vissza a reneszánszkori végvár csodálni való épségben megmaradt részeit?

Miért nézi rezdületlen szemmel a város legderekabb polgármesteréről (aki nem az ujjait mutogatta V-alakban) elnevezett Rába-sétány pusztuló palotáit?

Miért nem akar tenni a dr. Kovács Pál utca/Virág köz kívül huj, belül juj lakóépületeinek a renoválásáért?

Miért nem kötelezi a térség legszebb barokk lakóháza, Fejérvári-ház jelenlegi gazdáit a példásan felújított épület állagmegóvására? (Felújítása után, 2001-ben ilyen volt az épület…)

Miért nézi el, hogy fekete penész „díszítse” a város sétálóutcája első házát?

Miért nem igyekszik okosan törődő bérlőt toborozni a Baross út/Kisfaludy utca sarki üres vendéglátóegység használatára?

Miért nézi tétlenül az egykori pénzügyőr-palota gyalázatos pusztulását…

…és ugyanazon főúton (a Jókai utca sarkán) álló, egykor pompás épülettömb romlását, melynek szomszédságában a börtönt (nem dicső városképi épület) csinosan rendbe tették.

Egykoron országra szóló példát mutatván láttak hozzá a siralmas képet mutató Kossuth Lajos utcai házak fölújításához, aztán abbamaradt a lelkesedés, az épületeket az enyészet eszi:

Mindez csak egy kis csokor a 2017 óta – a 23. évfolyamában járó, folyamatosan frissülő Infovilág hírportálon – fényképes cikkek formájában közzé tett, ám sem a Borkai-, sem a mostani Dézsi-érában meg nem válaszolt kérdésekből. Miként az sem tudható, mikor látnak hozzá az ország legelhanyagoltabb nagyvárosi vasúti pályaudvara, a győrinek a fölújításához, és az sem, hogy

ki tüntette el a királyi városi rangra emelése 700. évfordulójára készült emlékművét:

ki lopta el a győri múzeum kincset aranypénz-gyűjteményét…

Leginkább pedig azt, hogy mikor hajlandó bármit is tenni legalább – a feltehetően illegalitásban működő –, ám a ceginformacio.hu adatbázisa szerint a 19104195108. adószámon bejegyzett, 08 02 0000337 nyilvántartási számú Győri Városszépítő Egyesület.