Először is Trump, Le Pen és a többiek a választók nagyfokú bizonytalanságából merítik az erőt. Populistának nevezik azokat az agitátorokat, akik fokozzák a talajvesztettség érzetét. Számukra a merényletek, terroristák, menekültek arra szolgálnak, hogy bizonyítsák: csak ők tudják megmenteni a létükben fenyegetett tömegeket. Az olyan népszavazások, mint amilyet Orbán Viktor írt ki a kvótáról, azt sugallja a megcélzott tömegeknek, hogy részesei a hatalomnak, ugyanakkor legitimálja a fenn,a hatalom csúcsán lévőket.

A populizmus további jellemzője, hogy brutalizálja a nyilvános vitákat, azaz fokozatosan tolja ki a határokat, hogy mi számít még ildomos témának a közbeszédben. Hogy azután a végén minél többen érezzék úgy: na, ezt egyszer már ki kellett mondani.

A populizmus azonban inkább a módszereket írja le, a rasszista és nacionalista tartalmat nem ragadja meg. Ezért mostanában mind többen használják a jelenség bemutatására a tekintélyelvűség fogalmát. Ami korlátlan uralmat, szellemi intoleranciát, azonkívül agressziót jelent a bírálókkal és a gyengébbekkel szemben. Beletartozik a felfelé nyalni, lefelé taposni-kultúrája, lásd pl. a menekülteket, akiken még a társadalom legsilányabb elemei is kiélhetik szadista hajlamaikat.

Ám a tekintélyelvűség sem tud mit kezdeni a nacionalizmussal és a rasszizmussal.   

Közelebb visz a megfejtéshez, ha látjuk, hogy ezek az irányzatok összekapcsolódnak a világban, éspedig a közös ellenségnek tartott EU, Amerika, globalizálódás és az idegenek révén. Ellenük alkotnak nemzetközi mozgalmat a nacionalisták, vagyis a populizmus és tekintélyelvűség mellett a nacionalizmus a 3. jellemző. Le Pen, Trump, Hofer, Putyin és Orbán nem győzik ígérni, hogy visszavisznek a szépséges múltba, amely azonban soha nem létezett. Vagyis reakciósak. Tehát összefoglalva itt egy agresszív, reakciós internacionáléról van szó.

Korrupció Magyarországon felcímmel arról számol be a 236 esztendővel ezelőtt alapított svájci napilap, a Neue Zürcher Zeitung, hogy különösen szerencsésnek mondhatják magukat manapság Orbán barátai: a bírálók szerint rendszerjelleggel gazdagodnak meg, ám ez árt a gazdaságnak. A botrány középpontjában az MNB alapítványai állnak, és igencsak az erős ember, a kormányfő uralmi rendszerének elevenébe vágnak. Az alapítványok körüli leleplezések veszélyesek, mert a szálak Matolcsy Györgyhöz, Orbán barátjához és jobb kezéhez, a vitatott unortodox gazdaságpolitika szerzőjéhez vezetnek.

A nyilvánosság pedig csak ámul és bámul az újabb és újabb részletek láttán. Vértes András, a GKI vezetője úgy véli, hogy ilyen helyzetben Matolcsynak szinte a világon mindenütt vissza kellene lépnie, mert magatartása elfogadhatatlan. Ám szerinte a lemondás így sem halogatható sokáig, a Fideszen belül is nyilvánvalóan erősödik a felháborodás.

Az affér azonban kockázatos lehet Orbán számára. Martin József Péter, a Transparency International ügyvezetője úgy ítéli meg, hogy az alapítványok mintaszerűen illusztrálják, milyen rendszerszintű Orbán alatt az átláthatatlanság és a tollasodás. És hogy a rezsim a saját céljaira használja fel az államot – a vádak szerint a korrupció klasszikus értelmében 

Mutatja továbbá a kormány egyik legfőbb jellemvonását, hogy tudniillik folyamatosan igyekszik ködbe burkolni az állam tevékenységét. A korrupció szakértője, Tóth János István azt fejtegeti, hogy a lenyúlások, vesztegetések szintje nem sokkal rosszabb, mint a visegrádi államokban, ám nyugtalanító az irányzat: egy kicsiny, gazdaságilag-politikailag befolyásos kör a maga javára visszaél az állammal. Még nem is olyan régen Simicska volt a befutó a közbeszerzéseken, most Mészáros, Garancsi és Tiborcz.

Tóth János István, Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és kollégái tanulmányból az derül ki, hogy amikor uniós pénzből finanszíroznak valamilyen közberuházást, még nagyobb a korrupció valószínűsége. Vagyis az EU-források nemcsak az infrastruktúra fejlődését segítették, hanem a korrupciót is, viszont aláássák a piaci versenyt. A kegyenc-szisztéma azután hatással van a gazdaságra is, mert hogy Vértes András szerint a politikai kapcsolatok döntik el a vállalatok sikerét. Az pedig korlátozza a gazdaság teljesítőképességét.

Martin József Péter úgy fogalmaz, hogy Orbán és a Fidesz bekebelezte az államot. A jegybank körüli botrány csupán a jéghegy csúcsa lehet, de utal a tényleges méretekre. Közben negatívra váltott át a növekedés, főleg a befektetések elmaradása miatt. Itt bosszulja meg magát, hogy Orbán önkényesen lépett fel a külföldi konszernek ellen. A magyar üzleti élet fő problémáját továbbra is a jogbiztonság hiánya és a politika kiszámíthatatlansága.

A Financial Times azt latolgatja, átterjed-e Horvátországra is az illiberális demokrácia? Maga a fogalom azt jelenti, amint azt Orbán Viktortól két éve megtudhatta a világ, hogy egy országban formálisan fennmarad a demokrácia, csak éppen messze esik a szabadság nyugati normáitól. A kormány a maga előnyére változtatja meg a jogállamot. Nyomást gyakorol az olyan, független intézményekre, mint a központi bank. Megfélemlíti a magánsajtót. A konzervatív nacionalizmus köntösében pompázik. A lakosságot arra bíztatja, hogy a saját bajaiért a bevándorlókat és a külföldieket okolja. E jellemzők alapján a horvátok nem tagjai az Orbán és Kaczynski fémjelezte klubnak, de van ok az aggodalomra.

Amiért viszont Horvátország más, mint Magyarország vagy Lengyelország, annak legkézenfekvőbb jele, hogy nem egyetlen párt uralja a politikát. Alighanem hamarosan új választást kell kiírni, nem úgy, mint Magyarországon, ahol a Fidesz kétszer is nagy győzelmet aratott. A magyaroknál és a lengyeleknél a hatalmon lévő tömörülés elég erős ahhoz, hogy megpróbálja rákényszeríteni akaratát a társadalomra. A horvátoknál messze nem ez a helyzet a HDZ-vel, a Demokratikus Unióval. A Sanader-féle korrupciós botrány látványosan megcsappantotta a párt tekintélyét. Azon felül az ország kikerült a hat évig tartott hanyatlásból, sokat nyer az uniós tagsággal, így jó ok van azt remélni, hogy nem csábítja el az illiberális demokrácia. Igencsak sürgős, hogy hatékony, tiszta, reformgondolkodású kormánya legyen.

Kis Idomeninek nevezi a Der Standard azt a nyomorúságos tábort, amely a szerb határon, a kerítés túloldalán alakult ki, a röszkei határátkelőtől mindössze 150 méterre. A határállomás tabu az oltalmat keresők és a migránsok számára, hiszen nincsenek papírjaik. Így marad nekik a tranzitzóna, már ha nem akarnak a zöld határon át bejutni, mert azért bírósági ítélet jár. Más kérdés, hogy a kiutasító döntést a legtöbbször nem lehet végrehajtani. A többiek, százak a tranzitzóna előtt várakoznak, ami egyes esetekben több mint 3 hét tétlenség, jóllehet az állapotok hajmeresztőek. Az UNHCR hozott sátrakat és takarókat, élelmet és innivalót oszt, wc-re azonban már nem tellett. Iványi Gábortól, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökétől a minap megtagadták, hogy mobil illemhelyeket vigyen a helyszínre. A nyomornegyed beleillik az orbáni bezárkózás és elrettentés politikájába. A hatóságok igyekeznek arra rávenni az érkezőket, hogy menjenek vissza Szerbiába.

Az osztrák belügyminiszter az uniót is bevonta, hogy nyugvópontra jusson a vita Magyarországgal a menekültek visszatoloncolása ügyében – írja az osztrák Kurier. Sobotka már tárgyalt az illetékes biztossal és a megbeszélésről tájékoztatta az illetékes magyar államtitkárt. Az osztrák politikus kedden Pintér Sándorral is meg akarja vitatni a kérdést. Arra viszont nem kívánt válaszolni, hogy várható-e a kötelezettségszegési eljárás a Bizottság részéről. Azzal érvelt, hogy először párbeszéd útján kell keresni a megoldást, a jogi lépés mindig legutoljára következik a sorban.

Ausztria jó négyezer embert szeretne visszaküldeni, mivel ők először Magyarországon léptek az unió területére, így a Dublini Megállapodás értelmében nálunk kellene tisztázni az ügyüket. Sobotka megismételte: ha Törökország visszavesz embereket a görögöktől, akkor ez miért ne lenne lehetséges Magyarország részéről is?

Már alig-alig működik a magyar bezárkózási politika – állapítja meg a Neue Zürcher Zeitung. A Balkánról naponta ismét százak érkeznek az országba. A magyar hatóságok az idén május végéig 13 ezernél több illegális határátlépőt fogtak el, 17 500-an pedig menedékkérelmet adtak be. Kovács Zoltán szóvivő közölte, hogy felvették a kapcsolatot Szerbiával, mert az ottani rendőrség engedi, hogy igencsak aktívak legyenek az embercsempészek.

Röszkénél és Tompánál ugyanakkor egyre rémesebbek az állapotok a senki földjén, ahol százak vesztegelnek, hogy beengedjék őket a tranzitövezetekbe. Az UNHCR szerint így könnyű dolguk van az ügyfelekre vadászó csempészeknek. Magyar részről viszont arra hivatkoznak, hogy az alapos vizsgálat miatt nyitják meg a kaput naponta mindössze 30 jelentkező előtt. A kérelmeket azonban általában elutasítják. Viszont akiket elítélnek, azok előbb-utóbb szabadulnak és eltűnnek. Magyarország ugyanakkor jelezte, hogy nem tud visszafogadni Németországból és Ausztriából 50 ezer migránst.