…„használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének, és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját”.
Ami csak egyike annak a gondolathalmaznak, amit Gandhitól ma is érdemes megtanulnia és követnie a világnak. Az internet korában könnyű tallózni közöttük. Csak kattintsunk rá a Google-ban, a Wikipédián: Gandhi!
Churchill Gandhit „félmeztelen fakírnak” titulálta, de neki is meg kellett tanulnia, hogy amit hirdetett – Indiában megvalósult: Nagy-Britannia kénytelen volt feladni indiai gyarmatát. És nem csak azt…
A halhatatlan Mahatma – azt jelenti, „nagy lélek”, a tisztelőitől kapta ezt a nevet – egyik örök életű tanítása, hogy „kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. A szereteten alapuló hatalom százszorta hatékonyabb és maradandóbb”.
Ami lehet akár a „Gandhi üzemmód” mottója is…

