A Trenkwalder csaknem hétezer személy béradatait feldolgozó elemzése szerint a tavalyi utolsó negyedév végén 1952 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. Ez hajszál híján húszszázalékos növekedés az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1630 forinthoz képest. A felső bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bérek növekedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2022 negyedik negyedévéhez képest 10,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
Országosan nincs nagy eltérés fizikai dolgozói átlagórabérek között: viszonylag szűk, 1700-1900 forint közötti sávban mozog. Csupán Közép-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország és a főváros ugrik ki ebből a mezőnyből: előbbi régióban már 2100 forint az átlagos órabér, a másik két térségben viszont már a 2600 forintot közelíti.
„Az első látásra kiemelkedő mértékű növekedésben szerepet játszott egy egyszeri hatás is: a minimálbér-emelés kivételesen már a decemberi béreknél érvényesült, így a cégek már 2023-ban végrehajtották az általában csak januárban esedékes béremeléseiket – tájékoztat Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. – Enélkül becsléseink szerint 13-15 százalék között alakult volna a béremelkedés éves üteme. Mivel decemberben már csupán 5,5 százalékkal emelkedett az infláció az egy évvel azelőttihez képest, kijelenthető, hogy a reálbérek a tavaly tapasztalt visszaesés után ismét növekedtek.”
A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozók esetében a béremelkedés mértéke 2023 negyedik negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához mérten.
„A szellemi középvezetők körében jellemzően csak januárban kerül sor a fizetések éves rendezésére, ennek ellenére immár ebben a körben is kétszámjegyű lett az év végére a bérnövekedés üteme – mondja Hajnal Péter, a Moore Hungary vezető szakembere. – Bár számos vállalkozás továbbra is küzd a recesszió miatti finanszírozási problémákkal, a munkahelyek többségében immár a középvezetői szinten is biztosított lehet a reálbérek újbóli növekedése.”
A Moore Hungary adatai szerint: az országosan már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok középvezetőit tekintve a szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól is kissé elmaradó, 9,3 százalékos béremelést hajtottak végre tavaly. Továbbra is viszonylag magas, 4 százalék körüli mind a kilépési, mind a belépési forgalom ebben a körben, vagyis továbbra is aktív a fluktuáció. Ezt a cégek – a növekvő verseny miatt – várhatóan a meglévő állomány körében is érvényesített magasabb bérekkel igyekeznek majd mérsékelni.

