Miután felvetődött a gyanú, hogy a Robert Fico szlovák kormányfőt életveszélyesen megsebesítő, majd elfogott merénylőnek politikai motivációi lehettek, a CNN azonnal behúzta a képbe Orbán Viktort, mint Fico jó barátját. A magyar miniszterelnök – akárcsak a merényletet elszenvedett szlovák hivatali kollégája és barátja – éppúgy migránsellenes, ellenzi Ukrajna megsegítését, viszont nem titkolja orosz-. illetve Putyin-pártiságát.
Fico már a választási kampányában is papagájként ismételgette a putyini szöveget, náciknak és fasisztáknak nevezve az ukránokat. Orbánnal ugyanakkor egyetértés alakult ki az utóbbi hónapokban: mindkettő, az elméletileg konzervatív Orbán és a szocdem Ficó is bírálja az Európai Uniót, ám mindkettő szélsőségesen populista. A CNN is kiemeli, hogy Ficonak mostanra sikerült szélsőségesen megosztania Szlovákiát, és egy sor olyan intézkedést hozott – legutóbb a közszolgálati média teljes átalakítását –, amely heves tiltakozást keltett ki a lakosságban. Mindenesetre Fico helyettese, a védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a gyűlöletre nem lehet válasz a még több gyűlölet.
Még az Azeri News is foglalkozik azzal, hogy Magyarország és Szlovákia, azaz Orbán és Fico nem szavazták meg az EU-nak a grúz törvényhozás által elfogadott külföldi ügynöktörvényt elítélő határozatát. Ugyanakkor az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, ami szankciók bevezetését irányozta elő bizonyos személyek ellen, megfontolás tárgyává teszi a vízummentességi programot az EU és Grúzia között, sőt az ország leendő uniós tagságát segíteni hivatott tárgyalások megkezdését is.
A meglehetősen konzervatív The Washington Times a kaliforniai Bernard Budney véleménycikkét közölte. A határőrség nyugállományú hírszerző szakértője azt írja, hogy szégyellje magát az a magyar állami egyetem, amelyik előadás megtartására hívta meg a szélsőséges iráni vezetőt, Mahmud Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság egykori elnökét. Ezzel nemcsak a zsidókat sértette meg, hanem minden békeszerető embert. Szerinte az Orbán-kormánynak közbe kellett volna avatkoznia, miután Irán a Hamasz és a Hezbollah támogatója. Legalább Wallenberg példamutató magyarországi tevékenysége juthatott volna a szervezők eszébe, meg az, hogy a náci Németország szövetségeseként mit kellett átélnie az országnak, amelynek egykori első számú vezetője, az egy ideje az egekig magasztal Horthy Miklós hagyta 600 ezer zsidó elhurcolását és elpusztítását.
Nem fogja megszavazni Magyarország a srebrenicai mészárlást elítélő ENSZ-határozatot, amit az 1995-i események véres események évfordulós megemlékezéséhez időzítene a nemzetközi szervezet. Ha így lesz, akkor a Balkánon nőni fog a feszültség – olvasható a konzervatív és Trump-párti Fox News tv- csatona honlapján. Szijjártó Péter így fogalmazott: ha megszavazná, az idézné elő az igazi feszültséget a térségben. A jelenlegi magyar külügyminiszter fogadta ugyanis Milorad Dodik boszniai szerb vezetőt, s kettejük tárgyalása után az ENSZ-t és a világszervezet bosznia-hercegovinai főképviselőjét is a feszültség szításával vádolta meg.
Mind a mai napig nincs megbékélés a térségben és nincs egyértelmű magyarázat a boszniai szerbek által lemészárolt 8000 boszniai muzulmán tragédiájára. A hágai nemzetközi törvényszék népirtásnak minősítette a Srebrenicában történteket, amit a szeparatista boszniai szerb vezető, Dodik ellenez, mert ezzel a szerbeket népirtóként bélyegezné meg az ENSZ, ugyanakkor annyit elismert, hogy rettenetes bűncselekmény történt 1995-ben Srebrenicában. Mindenesetre megköszönte Szijjártónak a támogatását.
A srebrenicai emlékközpont vezetője szerint ezzel Orbán veszélyes üzenetet küldött, nevezetesen: „a történelmi igazságot el lehet hallgatni, netán félremagyarázni is – elvtelenségből, politikai előnyszerzésből.
Rengeteg hír jelent meg Magyarországról az olasz antifasiszta aktivista, Ilaria Salis kapcsán, miután 15 hónap börtönbüntetést követően a Fővárosi Ítélőszék 16 millió forintnyi óvadék ellenében tegnap háziőrizetbe vételét engedélyezte – olvasható a többi között az US News and World Reports-ban. Ügyvédje eleve irreálisnak, illetve aránytalannak tartotta, hogy az állítólagos utcai erőszakos cselekedetért, ami továbbra sem bizonyított egyértelműen, 11 év börtönbüntetést szabott ki a magyar hatóság.
Olaszországban nem kevés kiritkát kapott az Orbánnal szoros szövetségi barátságot ápoló Giorgia Meloni kormányfő, miután nem állt ki kellőképpen honfitársáért, azért a 39 éves tanárnőért, aki az olasz zöldek nevében indulna az uniós választásokon, s aki nem ismerte el bűnösségét.

