A kopaszsága sem árulkodó. Parókát vesz, hajat növeszt. Amikor kell útonálló, máskor tagkönyv mögé húzódó. A sebeket már szavakkal, jelzőkkel ejti, nem aprózza el a dolgokat. Nekimegy vallásnak, fajtának, a más zászlóját cipelőknek. Ő attól garázda, hogy rendszeresen tör, zúz, erőszakoskodik. Áldozatait sem egyszer veri el. Először csak úgy, aztán meg azért, mert panaszkodott.
Az élet egyik átka a garázda szomszédsága. Ruháján a címke. Azt viseli, amit még sokan. Ettől hiszi, hogy olyan, mint a többiek. A többiek ettől hiszik, hogy le kell vetkőzniük. Hogy meztelenül látni lehessen a különbséget.
A garázda, olyan, mint országúton a nullás kő, a viszonyítási alap. A mértékegység. Sokaknak példakép. Mert megmondja. Ha nem kérdezik, akkor is megmondja. Amikor üt, mások is bokszállásba helyezkednek. „Ha neki szabad…”
A garázdával nem lehet kommunikálni. Már nem gyerek, elfelejtette az anyanyelvet. Csend, rend, tisztesség – számára idegen kifejezések. Férgek vagytok, állítja, mi a kurva anyád kő, kérdezi, szopjatok le, parancsolja.
A garázda csak garázdával áll be a sorba. Csak garázdával barátkozik, békét csak vele köt. Amikor két garázda ír, mintha egymás kezét vezetnék. Internetadó, geci, békemenet: árulkodik a stílus. Amikor beszélnek, ugyanaz a hangjuk. Amikor két tábor az ország, a határvonalat maga a garázdaság húzza szét, és tartja össze.
A garázdaság olyan, mint a bacilus. Megfertőz, terjed. Tüneteit egyre több egészséges ember kezdi érezni. Így lesznek a garázdák ellenségei is garázdák. Lassan a világ is megbélyegezhető lesz: férgek vagytok, egyformák, gecik.
Terjesszük!
