A Győri Járási Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a feleségével közös cégük tulajdonát, egy ingatlant válásukkor új cégbe vitte át, melynek egyedüli tagja és ügyvezetője új élettársa volt.

A vádirat szerint a 41 éves férfi volt az ügyvezetője a házassága alatt a Győr környéki településen székhellyel rendelkező annak a cégnek, melynek tulajdonában állt az ingatlan, ahol feleségével laktak.

Házasságuk azonban megromlott, életközösségük 2020-ban megszakadt. A vagyonmegosztás jelenleg is folyamatban van, mely eljárásban a házaspár volt közös otthonául szolgált ingatlant 82 500 000 forintra becsülték fel, mivel az is tárgya a vagyonmegosztásnak.

Ennek ellenére a férfi az ingatlant 2022 márciusában 15 000 000 forintért eladta egy két héttel előtte alapított cégnek, melynek egyedüli tagja és ügyvezetője új élettársa lett.

Azért, hogy nagy értékű ingatlan a volt feleségétől független új cég tulajdonába kerüljön, a vádlott a rábízott idegen vagyon kezeléséből fakadó alapvető kötelezettségét megszegve más gazdasági társaság érdekeinek megfelelően cselekedett, és ezen magatartásával a feleségével közös tulajdonukban álló kft.-nek legkevesebb 67 500 000, -Ft vagyoni hátrányt okozott. – Ez bűncselekmény és két–nyolc évi szabadságvesztéssel sújtható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – közölte az illetékes megyei főügyészség.