A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három fiatal ellen, mert tavaly augusztusban kirabolta ittas alkalmi ismerősét. A vádirat szerint az elkövetéskor 20 éves fiú és két 18 éves társa 2021 augusztusában, az éjszakai órákban Sopron utcáit járta. Ott találkoztak ismerősükkel és a számukra ismeretlen 28 éves sértettel, aki már meglehetősen ittas állapotban volt. Ezután együtt járták a soproni utcákat, helyenként vásároltak szeszes italt, amit a sértett fizetett. (A nyitó kép forrása: www.rnd.de)
Végül hajnali 4 óra felé a három vádlott rátámadt az addigi jótevőre, hogy megszerezze értékeit és laptoptáskáját. A terheltek ütni kezdték a sértettet, aki próbált védekezni, majd elesett. A sértettnek végül sikerült felállni és elszaladnia, azonban a pólóját és a táskáját leszedték róla az elkövetők.
A tettesek végül a sértett táskáját és iratait eldobálták, a laptopot és töltőjét pedig elrejtették.
A sértett a cselekmény kapcsán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a nyomozáskor a rendőrök megtalálták a laptopját is.
Az ügyészség csoportosan elkövetett rablással és közokirattal visszaéléssel vádolja az elkövetőket. A többszörösen büntetett előéletű felnőtt terhelttel szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, két fiatalkorú társával szemben az indítvány felfüggesztett fiatalkorúak fogháza.
A nyomozást az ügyben a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai folytatták, az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni – áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójában.