Kezdettől nyomon követhető a 2018-i választásokon indult kamupártok kampánypénzeinek ügye és az állami szervek totojázása, melynek nyomán 3000 millió forintot tehettek zsebre a nyilvánvalóan erre hajtó piti szélhámosok anélkül, hogy egyrészt a szabályozáson tátongó hatalmas kiskaput bezárná a törvényhozó, másrészt pedig az erre hivatott állami szervek erélyes fellépéssel nehezítenék meg a lopást. A kampánypénzeket eltüntették, a választási bukta után pedig senkinél nem találtak semmit.
A törvényalkotó 2017-ben – utólag már kimondható – lényegtelen módosítást eszközölt csak a szabályozáson. Hiába terjesztette ki azon vezetők körét, akik saját vagyonukkal felelnek a visszafizetésért, a felszívódott kampánypénzeket tőlük sem lehetett visszaszerezni. A folyamat részese a választási iroda, a támogatásokat folyósító államkincstár, a pártokat ellenőrző számvevőszék és a tartozásokat be (nem) hajtó NAV és persze a nyomozóhatóságok.
Az ő részükről sem történt érdemi, hatékony fellépés sem a gyaníthatóan szabálytalanul összegyűjtött aláírások kapcsán, sem a támogatások folyósításakor, sem azok visszavételekor. Ma már az is tudható, az aláírás-hamisítások miatti bírósági eljárások is bohózatba fulladtak. Az egyik ilyen eljárásban a bíróság arra jutott, az aláírásgyűjtők tudata minden bizonnyal „nem fogta át, hogy csalnak”. A kamupártok szervezőit, bár lehet róla sejtésünk, kik ők, futni hagyták – 3000 millió forinttal.
A második Orbán-kormány által hatályba léptetett 2011. évi CCIII. törvény módosította a rendszerváltás óta hatályban lévő választási rendszert. Az új törvény egyszerűbbé tette a jelöltállítás folyamatát: amellett, hogy a névre szóló kopogtatócédula rendszerét eltörölték, egyéni képviselőjelöltté válhatott az a személy, aki legalább 500, az ajánló személyi számával és aláírásával ellátott ajánlószelvényt tudott összegyűjteni. Egy választópolgár érvényesen a lakóhelye szerinti választókerületben több jelöltet is támogathat. A többes jelölésről azóta másodszor derült ki, csak az ügyeskedőknek kedvez: kisebb iparág szerveződött a félig legálisan vagy illegálisan megszerzett személyes adatok másolgatására. Olyan figurák seftelnek akár a te vagy közeli hozzátartozóid adataival, mint Kőrös Gusztáv, Zuschlag János vagy az újabban koronavírusos féligazságokban utazó testépítő-patikus Gődény György.
Az ipari lenyúlásban az a legszomorúbb, hogy gyakorlatilag gond nélkül megismétlődött 2014: egyre nehezebb nem politikai motivációt sejteni a mögött, hogy immár másodszor nézi végig széttárt karral a teljes magyar államgépezet több milliárd forint felszívódását.
Mi történt pontosan? A sztoriról egy igen részletes tényfeltáró dokumentumfilm is született. Íme (tessék kattintani!)
A cikk itt folytatódik, tessék kattintani!