A program a gyerekek érdeklődését igyekszik játékos módon felkelteni a tudomány és a kémia iránt. Noha a gyerekek természettudományos érdeklődése hazánkban átlagon felüli, mégis kiemelkedő a mérnökhiány. A közép-, sőt az általános iskolákban is hiányzik az a természettudományos és matematikai alapképzés, amelyre a műszaki egyetemek építeni tudnának. A megoldás a nem hagyományos ismeretterjesztés. A legfiatalabb korosztálynak azonban csak játékos módon lehet átadni az ismereteket. Ezt az ipari szereplők is felismerték, és 1997-ben kidolgozták a BASF Kölyöklabor-programját Ludwigshafenben.
A Kölyöklabor célja, hogy a 6–9 évesek számára emlékezetessé tegye az első találkozást a kémiával. A gyerekek játékos történeteken keresztül, interaktívan fedezik fel, hogy mennyi mindenhez járul hozzá a vegytan a mindennapi életünkben. A természettudományos szemléletmód fontos eleme az önálló kísérletezés is, amellyel a kisiskolások beléphetnek a kémia izgalmas tartományába. Hazánkban 2011 októberében kezdődött a játékos oktatóprogram; a világ 32 országában évente 100 ezer iskolás vesz részt a foglalkozásokon, itthon a múlt öt évben már jó 10 ezer (!) ismerkedhetett meg a kémia és a laborok csodálatos világával.
Dr. Thomas Narbeshuber, a Magyarországot és 13 délkelet-európai országot irányító budapesti BASF-központ ügyvezetője a világ és az emberiség nagy problémáinak megoldásában kulcsszerepe van a vegyiparnak. „Nem pusztán izgalmas feladatok várnak arra, aki természettudományos területen szeretne elhelyezkedni, de tekintettel arra, hogy óriási az igény jó szakemberekre, biztos életpálya-modellt is képes nyújtani. Ha csak néhány vegyészmérnökkel több lesz a program hatására, akkor már érdemes csinálni.”
Az első két évben a Közlekedési Múzeum, a következő kettőben a Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegye volt a Kölyöklabor-program házigazdája, ez évtől a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont ad otthont a programnak, amelybe nemcsak gyerekek, hanem pedagógusok és tanárszakos hallgatók is bekapcsolódhatnak.
„A Kölyöklabor programja jól illeszkedik az Agóra céljaihoz – hangoztatta Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont igazgatója. – Számunkra az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék a tudományt, tapasztalják meg azt, hogy mennyi kihívást és örömöt tartogat számukra a kémia. A kísérletezés, a felfedezések, a reménybeli vegyészpálya nem pusztán megfontolt döntés, hanem lehetőség is arra, hogy kielégítse az ember természetes kíváncsiságát.”
Az Agóra Tudományos Élményközpontban az iskolai osztályok 60–90 perces Kölyöklabor–foglalkozáson vehetnek részt. A témavezetők az Agóra demonstrátorai, fiatal tanárok és a debreceni egyetem hallgatói.

