Ezeket a felajánlásokat – amelyek nagyban elmaradnak a valódi igényektől – az ENSZ kudarcba fulladt hétfői csúcstalálkozója után tették az országok.

„Az e heti csúcstalálkozók egy dologra voltak jók: megmutatták, hogy ez még mindig politikai válság. Kevés kivételtől eltekintve a világ vezető országai képtelenek voltak felnőni a feladathoz, elégtelen vállalásaik miatt továbbra is menekültek millióinak élete marad teljesen kilátástalan – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.

World Press Photo, 2016: Szabó Bernadett felvétele

„A gazdag országok nem tehetnek csak annyit, hogy felajánlanak némi pénzt, és odébb sétálnak. Az áttelepítésekre világméretben felajánlott 360 000 helyet a több mint 20 millió menekülttel kell arányba állítani és értelmezni; a húszmilliónak a fele jelenleg alig 10 országban tengődik. Azoknak az országoknak pedig, amelyek rendszeresen és durván megsértik a menekültek emberi jogait – például Ausztrália vagy egyes EU-s országok – nem szabad engedni, hogy úgy tegyenek, mintha minimális vállalásaik valami elképesztően nagy segítséget jelentenének.”

A csúcson részt vevő országok ígéretet tettek arra, hogy 4,5 milliárd amerikai dollárral növelik meg a tavalyi támogatások mértékét. A találkozó előtt a Fehér Ház bejelentette: 51 amerikai cég több mint 650 millió dollárt ajánlott fel a válság megoldására. Az összegből egymaga Soros György üzletember 500 millió dollárt vállalt magára.

Egy epizód a 34. Magyar Sajtófotó-pályázaton a MÚOSZ nagydíját elnyert Fazekas István (HVG) Tranzitország című sorozatából.

„Jól mutatja a vállalások komolyságát, hogy egy magánszemély egymaga több pénzt ajánlott fel, mint a 300 millió dollárt felajánló Kína, amely a világ legnépesebb és második leggazdagabb országa – mondta Salil Shetty.”

„A néhány menekült befogadására vonatkozó vállalások egy kis lépés előre, de a mindennél fontosabb közös világméretű felelősségvállalás és megosztás hiányában két csúcs után is ugyanott tartunk. Az országok ezen a héten ritka lehetőséget szalasztottak el a krízis megoldására.

Bár a politikusok a kameráknak mosolyognak, a valóságban nincs okuk az örömre. Amíg a fejlett országok nem vállalják a rájuk arányosan jutó részt a válság megoldásából, addig a történelem rossz oldalán maradnak.”

 

Uniós fellépés a menekültválság enyhítéséért

(18:03) Az EU és a tagállamok közös fellépésének köszönhetően jóval kevesebb menekült jön az unióba, mint egy évvel ezelőtt – adja tudtul az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a szerkesztőségünhöz eljuttatott közleményében. – Együtt megerősítjük az európai határvédelmet és a biztonsági együttműködést: Európai Határ- és Parti Őrséggé alakul át az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex), pénzügyi és anyagi támogatást nyújtunk az EU külső határai őrizetéhez, és megkezdtük az embercsempész-hálózatok felszámolását.

Hatékonyabbá tesszük a menedékkérelmek elbírálását és a menedékjogra nem jogosultak visszaküldését.
Az EU és Törökország közötti megállapodásnak köszönhetően 95%-kal csökkent a Törökországból Görögországba érkező menekültek száma. Ugyanakkor humanitárius segítséget nyújtunk a Törökországban és további, unión kívüli országokban élő menekültek ellátásához, és partnerséget építünk ki a fejlődő országokkal a legszegényebbek életkörülményeinek javításáért.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten jelentette be az új európai külső beruházási tervet, amely akár 44 milliárd euró összegű beruházást fog segíteni Afrikában és az EU szomszédságában lévő országokban. Így nagy mértékben hozzájárul a migráció okainak kezeléséhez.

További információk a menekültválság enyhítését célzó uniós intézkedésekről:
http://ec.europa.eu/hungary/news/20160906_what_does_the%20_eu_do_with_the_refugee_crisis_hu

 

Menekülő páros a World Press Photo nyertes felvétele

A februári eredményhirdetés után holnaptól végre Budapesten is megtekinthető a világ legnépszerűbb sajtófotó-kiállítása a World Press Photo, amelynek a 1992 óta a Canon a főtámogatója. Az egy hónapon át látogatható kiállításnak a Néprajzi Múzeum ad otthont.

Egy új élet reménye. Fotó: Warren Richardson, Ausztrália. Az év sajtófotója.

A 2015-i verseny nyertes képét egy EOS 5D Mark II fényképezőgéppel készítette az ausztrál Warren Richardson a szerb–magyar határon, Horgos–Röszke térségében. A fekete-fehér képen egy olyan menekült pár látható, aki még a határzáró kerítés elkészülte előtt próbált Magyarország területére lépni.

De nemcsak az idei nyertes fotó, hanem öt másik kategóriában készült kép is Canonnal készült, ahogy egyébként sok, régebbi győztes alkotás is. A verseny, mint minden évben most is nagyon sok érdeklődőt vonzott, 128 országból 5775 profi fotós összesen 82 951 képpel pályázott, melyből a nyertes felvételeket az Océ Arizona típusú, nagy formátumú, síkágyas nyomtatóval nyomtattak ki.