A távközlési társaság a makói járásban már az első körös eredmények kihirdetése után megkezdte a tervezést, megkötötte a szerződést, minekutána Óföldeákon a megvalósítás is elkezdődött. A hálózat mostanra elkészült, a település lakói már használhatják is.

A szupergyorsinternet-program (SZIP) célja, hogy az Európai Unió Digitális Menetrendjével összhangban 2020-ra az EU-ban minden háztartás, illetve üzleti és kormányzati végpont számára elérhetővé váljék a legalább 30 Mbit/mp sebességű, megbízható internet-szolgáltatás.

Az Invitel eddigi, saját forrásból megvalósított hálózatfejlesztései mellett számos térségben nyújtott be pályázatot a SZIP részeként. Ekként sikerrel pályázott a makói, a szeghalmi, az ajkai, a békési, a dunaújvárosi, a gyulai, a jászberényi, a mezőkovácsházi, a szarvasi, a szegedi, a várpalotai járásban; a korszerűsítést a makóiban kezdte meg.

Az uniós forrásból megvalósult fejlesztés eredményeként mától a település teljes területén elérhető a legalább 30 Mbit/mp sávszélességű internet, az IPTV-szolgáltatás és persze a vezetékes telefon.