Északi szomszédunk, miután 1993. január elsejével elvált Csehországtól, eléggé bonyolult körülmények közepette vágott neki az állami önállóság útjának. ‘Köszönhetően’ ez elsősorban (ökölvívóként is) elhíresült miniszterelnöküknek, Vladimír Mečiarnak, akit csak átmenetileg sikerült a Tátra és a Duna között lecserélni az utolsó szövetségi kormány szlovák külügyminiszterére, Jozef Moravčíkra. Az ellenakció eredménnyel járt, „Vlado” ’94 őszén visszaszerezte a kormányfői posztot, és ismét folytatta, ahol abbahagyta – csak még nagyobb elánnal. Szerzőnk akkori pozsonyi tudósítóként ehhez írt rövid jegyzetet, ami a Népszabadság 1994. november 5-i számában jelent meg.

„És akkor beindítjuk a gőzhengert, mégpedig úgy, hogy csak álmélkodnak majd a többiek!” – jelentette ki tavaly ősszel kelet-szlovákiai aktivistái előtt Vladimír Mečiar, az egy év múlva esedékes helyhatósági (és a már akkor feltételezett törvényhozási) választások reménybeli kimenetelére utalva.

A pártvezér aranyidai (Zlatá Idka) beszéde azóta sok politikai vita és még több kabarétréfa forrásául szolgált, de most – úgy tetszik – a kabarészerzők egy időre félretehetik mókázó kedvüket.
A prognózis bevált, Mečiar és csapata egy éjszaka alatt kibillentette többé-kevésbé nyugalmi állapotából a szlovák belpolitikát.Pedig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) elhíresült választási videoklipjén a pártvezérkar a Vivát, Szlovákia! című kortesdalocskát énekelve büszkén fújta, hogy „soha többé viszályt”.

Viszont a gyakorlat az ellenkezőjét jelzi: frontális támadás a márciusi „puccsért” felelősnek kikiáltott államfő (Michal Kováč – a szerző megjegyzése) ellen; a Moravčík-féle Demokratikus Unió választási részvételének jogi megkérdőjelezése; erőfeszítések a baloldali párt és a magyar koalíció megosztására; hisztéria és bizonytalanság a törvényhozás alakuló ülésére meghívandó pótképviselők alkotmányos helyzete körül – ezúttal csakugyan nemzetiségre való tekintet nélkül. Mindezt csak tovább mélyítheti a parlament kezdő munkaülésének határozatdömpingje, amely „az első éjszaka jogán” máris megszületett, s amelynek tetemes hányada a vagyonszerzés körülményeit igyekszik az új hatalmasoknak tetsző módon kialakítani.

A Vivát, Szlovákia! helyett nyugodtan lehet immár Privát Szlovákiát dalolni. Az új irányítású elektronikus médiák feltehetően nem görgetnek akadályt a produkció elé.

A legnagyobb gondot talán az okozza, hogy Mečiarékból tökéletesen hiányzik a győztesek nagyvonalúsága, viszont annál teljesebb bennük a revánsvágy a vélt és valós sérelmekért. De ha az összes rendezetlen számlát előveszik és kifizettetik is ellenfeleikkel – mi következik azután?

A kormány alakítását nem lehet a végtelenségig elhúzni, a gazdasági kérdések megoldását még kevésbé, a jelenlegi parlamenti szavazógép partnerpártjai, az ultranacionalista, magyarfaló nemzetiek és a zavaros baloldali demagógiával harcba indult munkásszövetség pedig nem a legjobb ajánlólevél a nemzetközi porondon. A világsajtó már a választási eredményeket is fanyalogva fogadta, amiért a győztesekhez közel álló Slovenská Republika a Kukan-féle külügyminisztériumot tette felelőssé, mondván, hogy rossz diplomáciai munkájuk eredménye volt a negatív visszhang. De ki lesz a felelős most és a jövőben, ha a külföldi értékelések csak nem válnak hízelgőbbekké?

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)