Mivel a drasztikus veszteség legfőbb oka az emberi tevékenység, a 25 éves WWF Magyarország a tendencia megváltoztatása végett a természeti erőforrásokkal való bánásmód átalakítását sürgeti.

A gerinces fajok populációinak jelenlegi 58%-os visszaszorulása a becslések szerint tovább romlik: ha továbbra is változatlan módon és mértékben használjuk a Föld erőforrásait, akkor 2020-ra ez az aarány már 67%-os veszteségre nőhet – az 1970-ben megfigyelt állapotokhoz képest).

A legnagyobb mértékben az édesvízi fajok sínylették meg a múlt évek kizsákmányoló folyamatait. Az édesvízi élőhelyek, amilyenek a vizesélőhelyek, folyók és tavak, különösen nagy értéket hordoznak az emberi élet fennmaradása szempontjából. E fajok populációinak mérete azonban 81%-os visszaesést szenvedett el az utóbbi négy évtizedben.

A tengeri élőhelyek sincsenek sokkal jobb helyzetben. Közöttük a Föld legnagyobb fajgazdagságú élőhelyeinek számító korallzátonyok vannak a legnagyobb veszélyben. A tudósok elemzése szerint 2015–16-ban történt meg a földtörténet harmadik legnagyobb mértékű korallpusztulása, ami miatt a korallzátonyok háromnegyede van a teljes pusztulás közvetlen veszélyében.

A populációk csökkenésének még mindig az egyik legfőbb oka az emberi tevékenység, illetve az emberi tevékenység hatására felgyorsult éghajlatváltozás.

„A jelentésből világosan kitűnik, hogy a világgazdasági folyamatok teljes és haladéktalan átalakítására van szükség a fenntartható, egyetlen bolygó erőforrásainak megfelelő mértékű termelői-fogyasztói magatartás eléréséhez” – foglalta össze Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. „A múlt negyed században számtalan eredményt sikerült elérnünk partnereinkkel együtt, számos élőhely és populáció hazai védelme céljából. A jelentésből azonban látszik, hogy itthon is rengeteg feladat vár ránk és rohamosan fogy az idő, ami alatt ezeket megtehetjük. Ki kell venni részünket a bolygó megmentéséből, ha szeretnénk, hogy a jövő nemzedékei is részesüljenek a tiszta levegőből, az ivóvízből, a termőföld adta egészséges élelmiszerekből, és mindabból, amitől az emberiség egészsége és jóléte függ. A folyamathoz pedig mindannyiunkra szükség van, mert csak együtt sikerülhet.”

X X X

A Duna-Kárpátok régióban az utóbbi két évszázadban a vadászat és az élőhelyek visszaszorulása miatt drámaian lecsökkent az erdei nagyragadozók létszáma. Ez a trend azonban az utóbbi években megfordulni látszik, köszönhetően az Európai Unió Élőhely-védelmi és Madárvédelmi Irányelveinek, amelyek stabil hátteret szolgáltatnak az európai természetvédelemnek. „Az eurázsiai hiúz, a szürkefarkas és a barnamedve visszatérése azt mutatja, hogy a természet megújulása lehetséges a támogató politikai szándék, az előremutató szabályozási keretrendszer és az elkötelezett támogatók összefogásával. Jó példa erre az elmúlt hetekben elért kormányzati döntés, amely Romániában teljes tiltás alá helyezte a nagyragadozókat érintő trófeavadászatot” – foglalta össze Andreas Beckmann, a WWF Duna-Kárpátok Programirodájának igazgatója.

A WWF és a Londoni Zoológiai Társaság készíti el kétévente a biodiverzitás változásait mutató trend-analízist. A változások mérésére meghatározták az ún. Élő Bolygó Indexet (LPI), melyet a gerinces állatfajok előfordulásának változásai mentén kalkulálnak. Ez nem egy pontos egyedszámot jelölő adat, sokkal inkább egy olyan index, amely megmutatja a vadon élő madár-, emlős-, hüllő-, kétéltű- és halpopulációk méreteinek változásait. Egyszerűbben fogalmazva az Élő Bolygó Index leginkább a tőzsdeindexhez hasonlítható azzal a különbséggel, hogy nem a világgazdaság monitoringját végzi, hanem az élővilág sokszínűségére, a biodiverzitás állapotára utal. A 2016-os Élő Bolygó Index a 2012-ben lezárt kutatási adatok feldolgozását közli, és figyelembe veszi az azóta 668 fajra és 3772 populációra összegyűlt adatokat is. 

A vízhőmérséklet emelkedése megzavarja az ún. zátony-szimbiózist és az ott élő organizmusok egészséges működését. Ilyenkor a virágállatokhoz tartozó korallpolipok kivetik magukból a szöveteikben élő és a rendszer egészséges egyensúlyáért felelős algákat, aminek következtében a zátonytelepek kifehérednek, majd a korallok elpusztulnak. A felmelegedés következtében sokasodnak a korallzátonyok élővilágát érintő betegségek és az ezzel együtt járó táplálékhiány is hozzájárul a páratlan gazdagságú korallzátonyok elnéptelenedéséhez.

A jelentés szerint a szárazföldi rendszerek pusztulásának legjellemzőbb példája a Dél-Amerikai Cerrado szavannák eltűnése. Egyedül ezeken, a mozaikos, bokorerdőkkel borított szavannákon fordul elő a sörényes hangyász. A ritka sörényes farkas és a jaguár mellett itt él számos helyi őslakos közösség is, egy egyre szűkülő területen. A Cerrado több mint fele már mezőgazdasági terület, ahol elsősorban a világszinten növekvő szójakereslet kielégítését célzó földeken, nagyipari mezőgazdaság folyik. Dél-Amerikában a szójatermesztésre szánt földterületek 1990-ben 17 millió hektárt tettek ki, de ugyanez a szám 2010-re már 46 millió hektárra emelkedett. A szója iránti világkereslet legnagyobb hányadát az állattakarmányozás teszi ki, vagyis a globális húsigény növekedésével együtt jár a szója iránti kereslet, és így az olyan érzékeny élőhelyek elvesztésének veszélye is, amilyenek a Cerrado szavannák, az Amazonas vidéke, vagy a Gran Chaco mélyföld.

A világ vízkészleteinek mindössze 0,01%-a édesvíz, amely a Föld felszínének csupán 0,8%-át borítja. Látszólag csekély jelenlét ellenére az édesvízi élőhelyek a ma ismert földi fajok mintegy 10%-ának élőhelyéül szolgálnak. „Az édesvízi élőhelyeket különösen nehéz megóvni, hiszen ezek jelentős mértékben ki vannak téve az ember okozta változásoknak. A folyószabályozások, a gátak, a vízszennyezés, az inváziós fajok és a nem fenntartható vízhasználat okozta ártalmak visszaszorításában csakis szemléletváltozással lehet eredményeket elérni” – foglalta össze Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője.