Csaknem fél évszázaddal ezelőtt a legnépesebb (és szegénynek korántsem minősíthető) skandináv országot is szorongatta az energiahiány. Mindenekelőtt a gazdasági fejlődést akadályozta volna, ha a svédeknek be kellett volna rekeszteniük a jól kidolgozott atomenergia-programjukat. Amikor az alábbi állapotjelentést készítettem a sok közül az egyik kedvenc országomról, Thorbjörn Fälldin (1926-2016), a Centrumpárt első embere volt a Kanslihuset, a miniszterelnöki hivatal első embere, azaz a kormányfő (1976–78, majd 1979–82 között), vagy miként ott nevezik: statsminister. Fälldin messze földön elkötelezett környezetvédőnek számított, aki az atomenergia ellen is síkraszállt, nem úgy, mint szociáldemokrata utóda, a legendás emlékű Olof Palme, akit 1986. február 28-án gyilkoltak meg a világ egyik hagyományosan békés és biztonságos fővárosában, Stockholmban. Fälldin az 1980 tavaszán tartott népszavazás után egyre több belpolitikai konfliktussal küszködött, népszerűsége gyakorlatilag elfogyott, lemondott, és Palménak adta át a stafétabotot. Az 1980. tavaszi svéd atomreferendum utáni belpolitikai helyzetről szóló írásom 1980. április 11-én jelent meg lapomban, akkor nemzetközileg a magyar kormány félhivatalos orgánumának számított Magyar Hírlapban. (A nyitó kép forrása: Shutterstock.)

«Meg kell hajolnunk a nép akarata előtt. Svédország döntött: a következő negyedszázadban tizenkét atomerőmű fog működni hazánkban. – Thorbjörn Fälldintől, a Svéd Királyság miniszterelnökétől származik a fenti kijelentés. A kormányfő így kommentálta az X-nap, a március 23-i népszavazás eredményét. A svédeknek akkor kellett választaniuk:

1. Befejezzék-e a törvényhozás által 1975-ben elfogadott atomerőmű-programot, amely szerint a mostani hatról tizenkettőre növelik a villamosenergia-termelő reaktorok számát, és 25 évig működtetik is őket, mialatt alternatív energiaforrásokat tárnának föl?

2. Lényegében az előzővel megegyező választási lehetőség, azzal kiegészítve, hogy államosítsák az összes nukleáris erőművet. (Jelenleg a működő, illetve épülő centrálék 58 százaléka van állami tulajdonban.)

3. Haladéktalanul hagyják abba az atomerőmű-építkezéseket. és a már működőket tíz év alatt számolják föl.

Maguk a referendum szervezői is elismerték: bonyolultnak tetsző alternatívát állítottak a svéd választópolgárok elé. Nem úgy, mint huszonöt esztendővel ezelőtt (1955-ben – a szerk. megj.), amikor az volt a népszavazás kérdése: bevezessék-e Svédországban is a Jobbra hajts!-ot, vagy maradjon az addigi „balos” közlekedési rend? – A svédek akkor elvetették a „jobbra át”-ot; a parlament változtatta meg a svéd KRESZ-t 1967-ben.

Viszont: az is igaz, hogy a jobbos vagy balos közlekedési rend bevezetésénél összehasonlíthatatlanul nagyobb gond az atomenergia használata vagy elvetése. Leginkább napjainkban, amikor föltartóztathatatlanul drágulnak a különféle energiahordozók, miközben elsősorban az ipar egyre energiaéhesebb. Ráadásul, ha bizonyos iparágak és termékeik versenyben akarnak maradni, akkor kénytelenek drasztikusan csökkenteni fajlagos költségeiket

Létkérdés ez a svéd ipar számára is, miután a fejlett nyugati országok közül talán a legnépesebb skandináv ország függ a legnagyobb mértékben az olajtól; a svéd gazdaság 70 százalékát érinti az olaj árának folyamatos és igen nagy arányú növekedése. Tavaly az ország olajszámlája 22 milliárd koronára rúgott, kétszer annyira, mint 1978- ban. És az idén? Harmincmilliárd koronával kalkulálnak a svédek! Igaz, hogy a múlt évben elkezdődött konjunktúra reményeket ébresztett a svédekben, a kormány azonban megmaradt a realizmus talaján. Az év elején előterjesztett hiányköltségvetése 12 százalékos inflációval, 4,5 milliárd koronás külkereskedelmi és 12,2 milliárdos fizetésimérleg-hiánnyal számol. A büdzsé pedig elsősorban az olajtól beteg.

A svédországi energiahelyzetet ismerők persze fölsorakoztathatnák ellenérveiket: a tavaly megtermelt mintegy százmilliárd kilowattóra elektromos energia több mint felerészt a vízi erőművek teljesítménye, ötödé pedig a hagyományos, széntüzelésű hőerőművekből származik. A többit viszont már az atomerőművek adják! Az ipar azonban falja a villamos energiát, hétről-hétre többet. A svéd vízi erőművek a mostaninál többet aligha képesek adni; a széntüzelésű centrálékkal pedig csínján kell bánni – figyelmeztette a kormányt az a tudós bizottság, amely az atommal szembeni alternatívákat vizsgálta. A széntüzelésű erőművek szennyezik a természeti környezetet, eddig mintegy 20 ezer svédországi tó biológiai halálát vagy halódását okozták! Szélenergia? Napenergia? Csak a következő évek, évtizedek hozhatnak (talán) valamelyes technológiai haladást a szél és a nap energiájának hasznosításában.

Az ádáz atom – miként a svájci Die Weltwoche fogalmaz – már rég nem csupán gazdasági probléma Svédországban. Politikai kérdés, amely mag-, bocsánat, kormányhasadásokat okozott és láncreakciókat indított el. A jelenlegi kormányfő, Thorbjörn Fälldin, a Centrum Párt elnöke egyszer már lemondott, mert sem a hatalmon volt polgári koalíció, sem az ellenzék legnagyobb ereje, az Olof Palme vezette Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt nem volt hajlandó támogatni Fälldin szélerőmű-terveit. A tavaly őszi választások óta hajszálnyi, egymandátumos többséggel kormányzó polgári blokkon belül is eltérők a vélemények az atomenergia hasznosításáról. A Gösta Bohman vezette Mérsékelt Koalíciós Párt a népszavazáson ajánlott első változat híve; Ola Ullsten Liberális Néppártja, a szociáldemokraták és a szakszervezetek a második számú variáció elfogadására biztatták híveiket; a végül kisebbségben maradt 3. lehetőség a kormányfő centristái és a svéd kommunisták népszavazási programjában szerepelt.

Figyelemre méltó, hogy a racionálisan gondolkodó nagyipar is odaadó híve az atomprogram folytatásának, és a politikai pártokon is túltesz buzgalmában: arra törekszik, hogy húszra növeljék a reaktorok számát. A svéd gyáriparosok szövetségének elnöke szerint megtorpanna a kulcsiparágak, a vas-, az acél-, az alumínium-, a papír- és a cellulózipar fejlődése, ha befagyasztanák a nukleáris energia békés felhasználását Svédországban. Bohman gazdasági miniszter kijelentette a parlamentben: ha leállítanák az atomerőmű-programot, lehűtenék a működő reaktorokat, az intézkedésbe beleroppanna a svéd gazdaság gerince: 40 milliárd koronát – a svéd ipar egy teljes évi termelési értékét – dobnának ki az ablakon, és ugyanennyibe kerülne újabb hőerőművek létesítése is! Egyúttal a svédek villanyszámlája 50 százalékkal drágulna.

Uránércben gazdag országról lévén szó, a Svéd Királyság nem engedheti meg magának, hogy azt az energiaforrást, amelyet negyedszázad kemény és körültekintő munkájával végre birtokba vett, egyszerűen elvesse. Veszélyes üzemről van szó – bizonyítja ezt a harrisburgi baleset is. (A szerk. mai megjegyzése: 1979. március 28-án a Pennsylvania állambeli Harrisburg városkától nem messze található Three Mile Island-i atomerőműben súlyos baleset történt. Az évekkel későbbi csernobili tragédiával ellentétben ott állítólag nem fertőződött a környezet radioaktív sugárzással.) Megelőzhető lett volna az üzemzavar, ha nagyobb figyelmet fordítanak, a biztonsági előírásokra az amerikai szakemberek. Ha mindig csak a ránk leselkedő veszedelmekre koncentrálunk, előbb-utóbb elveszítjük józan ítélőképességünket. es magunk rohanunk a vesztünkbe – érvelt, a svéd népszavazást kommentálván a már idézett Die Weltwoche. – Ilyen meggondolásból nem lenne szabad autóba ülnünk, repülőgépre szállnunk, és egész sor sport űzését is abba kellene hagynunk – filozofált a zürichi lap. Sorait minden bizonnyal a svájci atomprogram-ellenzőknek is szánta.

A svéd belpolitikai helyzet kétségtelenül bonyolultabbá vált az atomreferendum után. A polgári pártok koalíciójából kikerült kormánytagok között tovább csökkent az egyébként sem túlságosan meggyőző kohézió. Egyelőre rejtély, miként, fogja eltüntetni Fälldin azokat a repedéseket, amelyeket a népszavazás igen-jei és nem-jei okoztak a kormányon belül. Kérdés: lesz-e elegendő kompromisszumkészség a végrehajtó hatalomban szövetségre lépett pártok képviselőiben?

A politikai szakítópróbának beillő népszavazás eredménye – tehát a kormányfő pártjának egyértelmű veresége – még akkor is könnyen válságot, idézhet elő, ha Fälldin kijelentette: nem mond le, mert „mi lenne, ha a politikusok kiszállnának a kocsiból csak azért, mert a nép többsége mást akar, mint ők?” E határozott fogalmazás ellenére egyáltalán nem kizárt a kormánykoalíció fölbomlása és új választások kiírása Svédországban. A láncreakció a politikában sem kizárt folyamat.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)