Kína gazdaságilag közelebb nyomul Közép- és Kelet-Európához: a legutóbbi rigai csúcson az ország miniszterelnöke nagyobb kereskedelmet és egy tízmilliárd eurós beruházási alapot ígért többek között a magyaroknak és a lengyeleknek – írja a Der Spiegel. Míg Németország és más nyugati államok egyre borúlátóbbak Kína ügyében, a földrész középső része láthatólag sokkal nyitottabb Pekinggel szemben. A nyugatnak és azon belül Németországnak főként az a baja a kínaiakkal, hogy az ottani beruházók egyre gyakrabban vesznek át német cégeket, ám ez felveti, hogy jobban kell ügyelni a csúcstechnológia védelmére, amihez szükség lehet akár a külkereskedelmi törvény módosítására is. A német elhárítás főnöke kifejtette, hogy Kína igen határozottan igyekszik elérni célját, mármint hogy 2025-ig a világ vezető hatalma legyen a high tech-ágazatokban. Csak éppen a kis- és közepes külföldi partnervállalatok gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy igazából a know how-juk érdekli az idegen titkosszolgálatokat. A Német Iparszövetség elnöke ellene van a gazdasági szigorításoknak. Úgy fogalmazott, hogy nem Európának kell bezárkóznia, hanem Kínának kell nyitnia.

A Kurierban olvastuk: az osztrák védelmi tárca vezetőjének kezdeményezésére csúcstalálkozót tartanak ma a Visegrádi NégyekV és öt balkáni állam szakminisztereinek részvételével a burgenlandi Frauenkirchenben az illegális migráció megakadályozására. Doskozil szerint meg kell mutatni, hogy ezek az országok képesek meggátolni az újabb menekülthullámot. Ennek érdekében legelőször is vissza kell szorítani az érkezők számát, miután mostanában naponta háromszor annyian jutnak el Törökországból Görögországba, mint korábban. A múlt pénteken pl. 160-an. Az osztrák politikus úgy gondolja, hogy ehhez mindenekelőtt a határokat kell lezárni, mert nem ismétlődhet meg, ami tavaly történt. Jelezte, hogy e célból Ausztria várhatóan kész újabb katonákat küldeni a külső határok védelmére, miután azok a múlt hét óta szolgálatot teljesítenek a magyar-szerb határon. Azzal érvelt, hogy az EU menekültpolitikája hatástalan, mivel a Frontexnek nincs elég embere a határok biztosítására. Hozzátette, hogy az unió nem hagyhatja magát fenyegetni Törökország részéről.