(Írta: Magyar Ádám & Ferenc SzéF) Az izraeli miniszterelnök szerdán hosszú látogatásra érkezik Budapestre. A magyar kormány korábban egyértelművé tette, hogy a nemzetközi elfogatóparancs ellenére Magyarországon nem fogják letartóztatni Netanjahut. (A nyitó képhez: Orbán és Netanjahu; az AP felvétele.)

Magyarországra utazik jövő hét szerdán Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök – írta meg ma a Times of Israel a kormányfő hivatalos programjára hivatkozva az izraeli miniszterelnöki hivatal tájékoztatása alapján.

Netanjahu a tervek szerint csak vasárnap reggel utazik vissza Izraelbe. Ez egyáltalán nem számít szokatlannak, gyakran előfordul, hogy a kormányfő a vendéglátó országban tölti a szabbatot, ami péntek napnyugtától szombat napnyugtáig tart. Az egyelőre nem tudható, hogy pontosan miként alakul majd Netanjahu magyarországi programja.

Magyarország nem tesz eleget a nemzetközi elfogatóparancsnak

Az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása már hosszú ideje várható volt. Orbán Viktor kormányfő még tavaly novemberben hívta meg Netanjahut Budapestre, nem sokkal azután, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatási parancsot adott ki ellene a Gázai övezetben elkövetett népirtásra hivatkozva. A népirtás vádját Izrael következetesen tagadja.

A magyar kormány többször is jelezte, hogy bár Magyarország (Izraellel ellentétben) aláírta az ICC statútumát, nincs mitől félnie Netanjahunak, a budai karmelita nem fogja teljesíteni az elfogatóparancsot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyenesen szégyenteljesnek nevezte a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését.

Az izraeli kormányfő megköszönte Orbán Viktornak, hogy támogatja őt és hazáját, és úgy fogalmazott, hogy Magyarország erkölcsi tisztaságot mutat, egyben kiáll az igazságosság mellett.

Orbán már régóta Netanjahu szövetségesének számít

Az izraeli 13-as tévécsatorna végül március elején számolt be arról, hogy a felek megegyeztek az utazás részleteiről, és heteken belül létrejöhet az Orbán–Netanjahu-találkozó Budapesten. A két miniszterelnök személyes és politikai kapcsolata hosszú múltra tekint vissza, és mindketten többször hangsúlyozták, hogy az államközi viszonyt nem terhelik viták, nézeteltérések. Magyarország elítéli a Hamász 2023. október 7-i terrortámadását Izrael ellen, és elfogadja, hogy a zsidó állam önvédelmi és biztonsági lépéseket tehet nemzeti érdekeinek és polgárainak védelmében.

A magyar kormány értékelése szerint a két ország kapcsolatai csúcsponton állnak, és sok területen, így az energetikában, a magas szintű bio- és egyéb technológiában, az az űriparban. Jelenleg mintegy 250 izraeli tulajdonú vállalat több mint négyezer embernek ad munkát Magyarországon. A távlati elképzelések legfontosabb eleme az energiafüggő Magyarország beszerzési forrásainak bővítése az Izraeltől beszerezhető földgáz eljuttatásával Közép-Európába. Ez viszont szoros összefüggésben van a Közel-Kelet biztonsági állapotával.

Mi a fontosabb Netanjahunak: a Hamász megsemmisítése vagy a túszok kiszabadítása? # „Katargate” Izraelben # Netanjahu menesztette a belföldi titkosszolgálat vezetőjét # Budapestre jön az izraeli miniszterelnök – nem fogják letartóztatni