(Vara Bálint/portfolio.hu) Nyolcvannyolc éves korában meghalt Ferenc pápa, aki 12 éven keresztül volt a római katolikus egyház feje. A Vatikán videónyilatkozatban közölte a gyászhírt. Ferenc pápa február eleje óta súlyos beteg volt, kétoldali tüdőgyulladással és ennek komplikációval küzdött.
Ma, 2025. április 21-én, húsvét hétfőn elhunyt Jorge Mario Bergolio, azaz Ferenc pápa. A 266. pápát 2013 márciusában választotta meg a vatikáni konklávé a római katolikus egyház vezetőjévé, személye sok tekintetben a legelső volt a hitközösség életében. Ő volt az első, aki az amerikai kontinensről, és a déli féltekéről érkezett, valamint az első jezsuita pápa. Közel 1300 év után lett az első nem európai katolikus egyházfő, előtte utoljára a mai Szíria területéről származó III. Gergely volt ilyen. (A nyitó kép forrása: AFP.)

