A koncert arról árulkodik, hogy a részvevők számára a nyilasok hungarista nemzetfelfogása a mérvadó, ami párosul a „nem magyarok”, értsd: az internacionalista kommunistákkal, közelebbről a zsidókkal és általában az idegenekkel szembeni gyűlölettel. Vonatkozik a gyűlölet a liberalizmus híveire is, akik magyar értékeknek meg nem felelő dolgokat és eszméket hoznak be az országba. A másik oldalon viszont a nosztalgia hullámain a hősiesség vágya tapasztalható, hogy az egykori értékekhez visszatérve forrjanak össze testvéri közösségbe, amelyért érdemes harcolni, ideológiai és más eszközökkel is. Viszont a programból bántóan hiányzik a szociális kérdés.

A megnyilvánulásokból ugyanakkor egyértelmű, hogy ezek az emberek nem kérnek a kapitalizmusból. Nagy-Magyarország a képzelt nemzeti függetlenség idejét idézi fel. De hát az ország sokat szenved a nyugati nyitás miatt. A baloldal népszerűtlen, megvetést keltenek az ígéretek, amelyek szerint a boldogulást a piacok liberalizálása hozza meg. Ugyanakkor a Fidesz a nemzeti identitást kívánja megerősíteni. Nem elégszik meg azzal, hogy az irredentizmust cirógatja, feleleveníti az egyesült magyar területek álmát, ami annak idején kedves volt a nyilasok számára is. A magyarság iránti szenvedélyt vegyíti az idegenek jogainak elutasításával, hajlik az illiberalizmusra. Ezek után nem meglepő, hogy a Kárpátia vezetőjét, Petrás Jánost kitüntette az Orbán-kormány. A gesztus félreérthetetlenül jelzi, milyen közel áll egymáshoz a Jobbik és a Fidesz.

A Die Presse szerint Magyarországon a kormányhoz közeli sajtó egyértelműen a Szabadságpárt képviselőjére teszi a tétjét az osztrák elnökválasztásokon, aggodalmas figyelmeztetések ugyanakkor egyik oldalról sem hallhatók a fenyegető politikai katasztrófa miatt. A tudósítás ezt annak tulajdonítja, hogy Hofer sok kérdésben ugyanazt vallja, mint Magyarország, az élet mégis megy tovább, akkor meg minek pattogni – a jelek szerint így gondolkodnak a véleményformálók. Az érdeklődés mindazonáltal nagy, de elemzések inkább csak az eredmény ismeretében várhatók. Ugyanakkor jellemző, hogy a baloldali, illetve liberális média sokkal kevesebbet foglalkozik az osztrák választási kampánnyal, mint a konzervatív orgánumok.

A vasárnapi osztrák választásokon az a kérdés, messze túl Ausztrián is, hogy újabb állam csatlakozik-e a többi feljövőben lévő európai nacionalistához és populistához, illetve hogy Hofer lemásolja-e Trump váratlan sikerét? – elmélkedik a The New York Times. A politikusnak jó esélye van a győzelemre, utána pedig a szabadságpártnak áll a zászló a hamarosan következő parlamenti választásokon. Akkor pedig az ország egy újfajta jobboldali párt szorításába kerül, éppen akkor, amikor Magyarországot a tekintélyelvű Orbán Viktor irányítja, és a franciáknál Le Pen futhat be. Ilyen körülmények között európai jelentőségű a párharc Van der Bellen és Hofer között. Az FPÖ jellemzője, hogy elitellenes, továbbá az elit, a külföldiek, az iszlám és a globalizáció ellen van. De mindenekelőtt szemben áll a szociáldemokraták és a néppárt alkotta rendszerrel. Ily módon példával szolgál az új jobboldal számára a földrészen. Ami az amerikai hatást illeti, a szabadságpártiak felbátorodtak, másfelől viszont felébredt a haladó tábor. Így megvan minden kilátás, hogy a balliberális oldal kerekedik felül. De a helyzet mutatja, mekkorák is a gondok az osztrák politikában.

A The Washington Post vezércikke arra figyelmeztet, hogy messze nem olyan ártalmatlan az orosz beavatkozás a Nyugaton, mint ahogyan azt sokan gondolják. Itt van pl., hogy a NATO-tag Magyarországon orosz ügynökök egy neonáci félkatonai szervezettel közösen gyakorlatoztak. A bizonyítékok még nem teljes körűek, de kizárnak minden kétséget. Oroszország titokban támogatott egy fegyveres mozgalmat, amely a fasizmust akarta visszaállítani. A leleplezés zavarba hozta a magyar kormányt, amely az egyik leginkább Kreml-barát vezetés a földrészen.

Orbán Viktor zsíros energiaügyletet kötött a Putyin-rezsimmel és ellenezte az uniós szankciókat. Nem éppen a hála jele, hogy az orosz titkosszolgálat a jelek szerint arcátlanul dolgozott a szélsőséges alternatíva sikerén. És akkor még ott van Montenegro, ahol az oroszok állítólag puccsot készítettek elő. Tapasztalt elemzők azt mondják, egészen példátlan, ahogyan Moszkva megpróbál káoszt előidézni a NATO-hoz kapcsolódó országokban. Olyan rendszerre utal, amely szabad folyást engedett a titkos műveleteknek, mert arra számít, hogy a gyenge és megosztott Nyugat nem vág vissza. Amíg nem bizonyosodik be, hogy téves ez a teória, addig további bajkeverésre kell felkészülni az orosz megbízottak részéről.

A The Washington Post kommentárírója úgy látja, hogy mindössze 25 év elteltével odalett a Nyugat sikere, az autokrácia ideje közeledik. Negyedszázaddal ezelőtt, a Szovjetunió szétesésével kimúlt a kommunizmus, úgy látszott, hogy végképp győzött a liberális demokrácia. Csakhogy visszatértek és egyre erősebbek az autokrata rendszerek, a demokrácia defenzívába szorult. Az Egyesült Államok is visszavonul, lásd Aleppót, ahol az oroszok bombáznak, az amerikaiak ugyanakkor nyilatkozatokat adnak ki. A világban a terepet egyre inkább Oroszország, Kína és Irán veszi át, három, feljövőben lévő autoriter rezsim. Ugyanilyen jeleket mutat Magyarország, Bulgária, de még Lengyelország is. Lehet, hogy hamarosan szétesik az unió, mert terjednek a Brexithez hasonló mozgalmak. Az elemzés azonban rámutat: lehet, hogy Trump ki akar vonulni a nemzetközi válsággócokból, csak éppen a globális biztonságot nem lehet fenntartani az Egyesült Államok nélkül. A következmény csakis a káosz lenne, az USA nem vonhatja ki magát a dolgokból.

Azt, hogy Franciaországban Fillon lesz a jobboldal elnökjelöltje, az azt támasztja alá, hogy Európában töredezik az oroszellenes front és ez nem sok jót ígér a szankciók szempontjából – írja a The Economist. Hamarosan a Fehér Házba is egy kifejezetten oroszbarát politikus költözik be, arról nem beszélve, hogy Putyin a stabilitás tényezőjének állíthatja be magát, miközben az egész földrész a zűrzavarba süpped. Moszkvát illetően megoszlanak a vélemények az EU-ban. Az egyik oldalon vannak a héják, a baltiak és a lengyelek, a másik oldalon pedig a galambok, mint a magyarok és az olaszok. Idáig Merkel valahogy tartotta az egyensúlyt, de nagy megrázkódtatás lesz, ha a franciák magára hagyják. A közel múlt merényletei miatt Párizs hajlandó együttműködni az orosz elnökkel Szíriában, ha kell, az aggódó kelet-európaiak feje fölött is. Ugyanakkor a német kancellár feladata szinte reménytelennek látszik, ha Trump csendben visszavonja a megtorló intézkedéseket Moszkva ellen. Fillon nem veszélyezteti ugyan az EU egységét, de miatta nehezebb lesz kezelni Putyin szeszélyeit. Nagy az aggály, hogy megválasztása esetén az unió épp olyan kiszámíthatatlan és homályos lesz, mint Oroszország.