A farmotoros busz – amely a jármű végén elhelyezett jellegzetes motorsátorról kapta „faros” becenevét – itthon az Ikarus 200-as típuscsaládot megelőzően a legnagyobb számban üzemeltetett autóbusztípus volt. A gyár – az 1950-es évek elején kezdődött, részben titokban folyt, ám szerfölött sikeres tervező munka eredményeként – 1973-ig 9259 Ikarus 66-ost értékesített itthon és a világ számos országában. A típus különösen kedvelt volt a többi között az NDK-ban (a mai Németország keleti felében), Lengyelországban, Kuvaitban, emellett egyiptomi és kínai utakon is közlekedtek „farosok”.
Magyarországon – döntően a vidéki közutakon, a helyközi forgalomban – több mint 2700 közlekedett, és az 1980-as évekig egyetlen más típus sem szárnyalta túl az Ikarus 66-osok darabszámát. Ezzel mintegy két évtizeden át a „faros” volt a legjellemzőbb, egyben egyik legkorszerűbb, legkényelmesebb és leggyorsabb autóbusz a hazai utakon.
A Közlekedési Múzeum alapos felújításra szoruló járműve az Ikarus 66.62 alváltozata, az utolsó tíz „faros” egyike. A gyárból kigördült utolsó Ikarus-66-osok egyikeként a kocsit 1973. április 3-án helyezték üzembe a székesfehérvári, 14. számú Volán vállalatnál. Az 1970-es évek végén a Mezőgép Vállalat egri gyáránál közlekedett, majd 1982-től a Kisegítő Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon autóbuszaként szolgált, egészen a forgalomból kivonásáig, azaz 1983. március 16-ig. A jármű minden lényeges fődarabja, így motorja, illetve a teljes műszerfali egysége épségben megmaradt.
