(Forrás: Transtelex) Politikai földindulást idézett előt Crin Antonescu kiesése az elnökválasztás első fordulójából: Marcel Ciolacu hétfő este hivatalosan is bejelentette lemondását a miniszterelnöki tisztségről, miután a PSD sorozatban másodszor szenvedett el vereséget az elnökválasztáson – a párt kilép a kormányból, de miniszterei ideiglenesen még hivatalban maradnak. Ciolacu leszögezte: amíg ő vezeti a pártot, nem lesz PSD–AUR-kormány.

Marcel Ciolacu lemondása annak a politikai földindulásnak a következménye, amely az elnökválasztás első fordulója után visszafordíthatatlanná vált. Lemondása látszólag felelős döntés, valójában azonban inkább egy kontrollált visszavonulás, amely az elkerülhetetlen felelősség elől próbál menekülőutat kínálni.
A Crin Antonescuval elszenvedett második elnökválasztási kudarc után a PSD nem mer felelősséget vállalni a második fordulóban. Nem áll ki sem George Simion, sem Nicușor Dan mellett, és története során talán először – legalábbis formálisan – szabad kezet ad szavazóinak. A PNL belső vezetői már nyíltan beszélnek a PSD-től való elhatárolódásról, az RMDSZ pedig hivatalosan beállt Nicușor Dan mögé. A „nagykoalíció”, amely éveken át a román politika pragmatikus, de cinikus kompromisszumát jelentette, végérvényesen darabjaira hullott.

Zsizsmann Erika: Az ügyvivő kormányfőt kedden nevezik ki

Ilie Bolojan ügyvivő államfő tudomásul vette Marcel Ciolacu kormányfő lemondását, idézi az államelnöki hivatal hétfő esti közleményét az Agerpres. A hivatal tájékoztatása szerint Marcel Ciolacu hétfő este nyújtotta be lemondását a miniszterelnöki tisztségből, miután személyesen találkozott Ilie Bolojannal. Az ügyvivő kormányfőt kedden nevezik ki – tette hozzá az elnöki hivatal.

Vig Emese Nicușor Dan szerint ideje teret engedni a lényegnek: Most nem a pártok, hanem az ország érdeke számít

A második fordulóba jutott elnökjelölt, Nicușor Dan hétfő délutáni sajtótájékoztatóján arra kérte a politikai pártokat, hogy a következő napokban ne a hatalmi játszmákra, hanem az ország jövőjére koncentráljanak. „Most nem arról kellene beszélni, ki kivel lép koalícióra, hanem arról, hogyan állítjuk helyre a bizalmat a közintézmények és a társadalom között” – fogalmazott. Szerinte a román demokrácia hitelessége forog kockán, és ebben a helyzetben mindenkinek hátra kell lépnie egyet, hogy teret engedjen „annak, ami igazán fontos”.
A teljes beszámolót a sajtótájékoztatóról itt olvasható.

Zsizsmann Erika Cătălin Predoiu: A PNL miniszterei a helyükön maradnak

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) vannak miniszterei, akik esküt tettek, és akik végrehajtják a feladatukat a román állampolgárok és Románia érdekében, mondta hétfő este Cătălin Predoiu, a párt ügyvivő elnöke.
Predoiu hozzátette, a PNL-nek törvényhozói is vannak, amíg pedig ezek a mandátumok érvényesek, addig a párt ezeken keresztül teljesíteni fogja a romániaiak felé vállalt kötelességét.
A koalícióval kapcsolatban Predoiu csak annyit mondott, hogy nem szeretné kommentálni a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntéseit. „Sok nyilatkozatot hallottam a PSD-től, nyilatkozatokból és forgatókönyvekből nem indulok ki, amikor konkrét politikai gesztusokat fogunk látni, akkor majd tanácskozunk, tárgyalni fogunk a politikai erőkkel, az ügyvivő államfővel, és meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket” – jelentette ki.

Vig Emese Hivatalos: Marcel Ciolacu bejelentette, lemond a miniszterelnökségről

Hétfő este hivatalosan is bejelentette lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök, miután a PSD vezetősége úgy döntött: a párt kilép a kormányból a májusi elnökválasztási kudarcot követően – ez volt a második hasonló vereség fél éven belül. Ciolacu a sajtónak nyilatkozva megerősítette: „Ez az első dolog, amit az önökkel való találkozó után megteszek.”
A szociáldemokraták a koalíciós jelölt, Crin Antonescu gyenge szereplésére reagálva úgy határoztak, hogy nem tesznek hivatalos állásfoglalást arról, kit támogassanak az elnökválasztás második fordulójában, amelybe George Simion és Nicușor Dan jutott be.

Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos
Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

A PSD miniszterei ideiglenes státuszban maradnak a kormányban, amíg az új kabinet meg nem alakul – erről szintén a hétfő esti vezetőségi ülésen született döntés. „Döntöttünk arról, hogy a PSD-s miniszterek maradnak” – mondta Ciolacu.
A leköszönő miniszterelnök határozottan kizárta egy esetleges koalíció lehetőségét az AUR-ral: „Amíg én vagyok a PSD elnöke, nem lesz PSD–AUR-kormány” – szögezte le.
Fontos megjegyezni, hogy Marcel Ciolacu nem mondott le a PSD elnöki tisztségéről. Ezzel kapcsolatban a következő napokban várható egy újabb ülés, ahol a pártvezetés ezt a kérdést is megvitatja.

Vig Emese A PSD vezetősége egyhangúan döntött: kilépnek a koalícióból, Ciolacu lemond

A Szociáldemokrata Párt egyhangú döntéssel határozott a kormánykoalícióból való kilépésről hétfő délután, a párt Országos Tanácsának ülésén – értesült a G4Media megbízható forrásokból.
A döntés értelmében Marcel Ciolacu benyújtja lemondását a miniszterelnöki posztról, de a PSD-s miniszterek továbbra is hivatalban maradnak – ideiglenes státuszban – egészen az új kormány megalakulásáig.
A határozat megerősíti, hogy a PSD-n belül teljes politikai konszenzus alakult ki a kormányból való távozásról, miután a koalíció közös jelöltje, Crin Antonescu nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába, súlyos legitimációs válságot idézve elő.

Zsizsmann Erika Az AUR már bejelentkezett a kormányzásra

Az AUR már előkészített egy kormányt 8-10 minisztériummal és legfeljebb 50 államtitkárral – erről Marius Lulea, a párt alelnöke és alapítója beszélt a Realitatea Plusnak hétfő délután. „Bolojan úr hagyja ott a PSD-t és a PNL-t, és hívja kormányra az AUR-t, nekünk vannak szakembereink” – mondta Lulea a G4Media szerint.
Az alelnök arról is beszélt, hogy milyen gazdasági reformot képzelnének el: adócsökkentést és a munkaerőbázis növelését. „Van 6 millió románunk, aki haza akar jönni a diaszpórából” – mondta.

Gál László Több PSD-s politikus is kiléptetné a pártot a kormánykoalícióból

Több PSD-s politikus is azt nyilatkozta hétfőn, hogy „a párt egészsége érdekében” ki kellene lépniük a kormánykoalícióból, és ellenzékbe vonuljanak.
Először a PSD Giurgiu megyei elnöke, Marian Mina beszélt arról, hogy ki kellene lépniük a koalícióból. „A párt egészsége érdekében jó lenne ellenzékbe vonulni” – válaszolta Mina a Hotnews szerint, amikor a koalícióból való kilépésről kérdezték az újságírók. Mina megítélése szerint most nem lehetséges, hogy a PSD megállapodjon és szövetséget kössön az AUR-ral.
Mina után Dâmboviţa megye tanácsának PSD-s elnöke, Corneliu Ştefan is a kormányból való kilépésre szólította fel a párt vezetését. Corneliu Ştefan a Facebookon azt írta, hogy most van itt az ideje a párt újjáépítésének. Szerinte csak egy alulról jövő építkezés állíthatja vissza a párt erejét és egységét.
„Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy kilépjünk a kormányból, és egy konstruktív és felelős ellenzék szerepét vállaljuk. (Ez azt jelenti, hogy) minden olyan törvényhozási kezdeményezést támogatni fogunk, amely hozzájárul a romániai helyi közösségek valódi fejlődéséhez” – írta.
Szerinte eljött a döntő pillanat ahhoz, hogy hátrahagyják a választási kalkulációkat, és visszaszerezzék a párt hitelességét. Szerinte jelentős ellentmondás van a párt helyi választott tisztviselőinek a hitelessége, és az országos szinten tapasztalható negatív megítélés között. Szerinte ezt csak tettekkel lehet korrigálni, nem pedig szavakkal.
A párt újjáépítéséről írt Victor Negrescu, az Európai Parlament PSD-s alelnöke is. Szerinte kulcsfontosságú, hogy „a hagyományos pártok gyorsan levonják a tanulságokat a történtekből, és ne kerüljék el a reformokat, ahogy sajnos tavaly ősszel tették.”
„Egységben kell tartanunk a pártot, el kell kerülnünk a személyes érdekek mentén való megosztottságot, meg kell kérdeznünk a tagjainkat, hogy mit szeretnének, Románia érdekeit kell az első helyre helyeznünk, és főként azokat a döntéseket kell meghoznunk, amelyeket az emberek elvárnak tőlünk” – tette hozzá.
Negrescu arról is írt, hogy kit támogathatnak az elnökválasztás második fordulójában. „Mindkét versenyben maradt jelölt kritizált minket, de egyikük sokkal veszélyesebb Románia és a szociáldemokrácia jövője szempontjából. A szociáldemokraták mindig is a szabadságért és a demokráciáért harcoltak, és anélkül, hogy bárkinek biankó csekket adtunk volna, kötelességünk, hogy véget vessünk azoknak a pragmatikus számításoknak, amelyek miatt elveszítettük saját választóinkat, és meghozzuk a helyes döntést a románok érdekében” – írta az EP-képviselő, anélkül, hogy néven nevezte volna „a sokkal veszélyesebb” jelöltet.

Vig Emese Ciolacu javasolja a PSD kilépését a koalícióból: ha elfogadják javaslatát, még ma lemond

Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy javasolni fogja párttársainak a kormánykoalícióból való kilépést. Ha a pártvezetés elfogadja az indítványát, Ciolacu még a nap folyamán benyújtja lemondását a miniszterelnöki tisztségről – közölte a SpotMedia.
„Azt fogom javasolni a kollégáimnak, hogy a PSD lépjen ki ebből a koalícióból. Ha ezt megszavazzák, természetesen még ma benyújtom lemondásomat” – nyilatkozta Ciolacu.

Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos
Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

A szociáldemokrata politikus szerint a koalíciónak két célkitűzése volt: egy PSD-s miniszterelnök által vezetett kormány és egy közös elnökjelölt támogatása. „Az egyik cél nem valósult meg – közös jelöltünket, Crin Antonescut nem választották meg elnöknek, még a második fordulóba sem jutott be. Ezért a koalíciós megállapodás csak részben teljesült” – jelentette ki Ciolacu.
A PSD kilépése és Ciolacu távozása drámai fordulatot jelentene a kormánykoalíció jövője szempontjából. A PNL szintén hétfő este tart rendkívüli ülését, ahol belső források szerint szintén felmerülhet a koalícióból való kivonulás lehetősége.

Vig Emese Marcel Ciolacu bejelentette lemondását, az új ideiglenes kormányfő Daniel David lehet

Marcel Ciolacu hétfőn közölte a koalíciós pártok vezetőivel, hogy még a mai napon lemond a miniszterelnöki tisztségről – értesült a G4Media belső forrásokból. A döntést követően Ciolacu arról is tájékoztatta partnereit, hogy előzőleg egyeztetett Ilie Bolojannal.
A kormánykoalíció jelenleg több lehetséges ideiglenes kormányfő-jelölt nevét is mérlegeli. A szóba jöhető nevek között szerepel Daniel David oktatási miniszter, aki a jelenlegi kormány egyik technokrata figurája.
A lemondás bejelentése a ma délutáni koalíciós ülésen hivatalosan is megtörténhet.

Crin Antonescu és Marcel Ciolacu – Fotó: Mihai Barbu / AFP or licensors
Antonescu és Marcel Ciolacu – Fotó: Mihai Barbu / AFP or licensors

Zsizsmann Erika
A PNL egyik alelnöke felszólította a pártja vezetését, hogy lépjen ki a koalícióbóláá

Gigel Ştirbu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője és egyik alelnöke Facebook-oldalán osztott meg egy üzenetet, amelyben felszólítja a párt vezetőségét, hogy lépjen ki a kormánykoalícióból és határolódjon el világosan a Szociáldemokrata Párttól (PSD).
„A közelmúlt történelme egyértelműen megmutatta nekünk, hogy minden alkalommal, amikor a PNL szövetséget kötött a PSD-vel, a mi pártunk szenvedett. Ez a két párt mindig is olyan volt, mint az olaj és a víz, nem keverednek, nem ugyanaz a víziójuk, és nem ugyanazok az értékeik” – írta a politikus.
„Az emberek világossá tették számunkra: nem akarnak konjunkturális szövetségeket, nem akarnak elvek nélküli kompromisszumokat. Sokan azok közül, akik ránk szavaztak, mélységes csalódottságuknak adtak hangot ezzel az együttműködéssel kapcsolatban. Kötelességünk meghallgatni a hangjukat” – tette hozzá a PNL Olt megyei szervezetének elnöke.
„Itt az ideje, hogy visszatérjünk az alapvető értékeinkhez: a magánkezdeményezés tiszteletben tartása, a jogállamiság, az intézményi egyensúly és a tisztességes kormányzás. A párt és Románia jövője érdekében a PNL-nek el kell szakadnia a PSD-től, és vissza kell nyernie identitását. Ez az egyetlen módja annak, hogy a PNL visszatérjen történelmi értékeihez, és az új politikai paradigmában is fennmaradjon” – fogalmazott Gigel Ştirbu.

Tamás Zsófia A PSD és a PNL is felelősöket keres Antonescu bukása után

A 2025-ös elnökválasztás első fordulójának eredményei súlyos belpolitikai válságot indítottak el a PSD–PNL–RMDSZ kormánykoalícióban, miután a közös jelölt, Crin Antonescu nem jutott tovább a második fordulóba. Ez már a koalíciós pártok második elnökválasztási kudarca, miután a 2024-ben érvénytelenített első fordulóban is mindhárom jelöltjük – Marcel Ciolacu, Nicolae Ciucă és Kelemen Hunor – alulmaradt.
A PSD-n belül máris megjelentek az elégedetlenség első jelei: Marcel Ciolacu pártelnök és miniszterelnök több megyei vezetőre, polgármesterre és tanácselnökre tett szemrehányást, amiért nem mozgósították kellőképp a párt szavazóit Antonescu támogatására. A kormánykoalíció akár bizalmatlansági indítvánnyal is élhet a parlamentben, amennyiben a helyzet elfajul, és a többség úgy határoz, meg akarja fosztani Ciolacut a tisztségétől.
A koalíció liberális szárnyán is fokozódik a belső nyomás. A PNL-ben egyes vezetők nyíltan bírálták az RMDSZ-t, amiért nem voltak képesek kellően mozgósítani a magyar szavazókat. A magyar többségű megyék az utolsók között végeztek részvételi arányban – ez különösen annak fényében vált problémává, hogy a koalíció közös jelöltje hivatalosan az RMDSZ támogatását is élvezte.
Libertatea forrásai szerint a dél-romániai PSD-szervezetek körében is erős az elégedetlenség. Szimbolikus vereségként értékelik, hogy például Teleorman megye – amely a korábbi választásokon rendre az élmezőnyben volt a részvételi adatok terén – most csupán a középmezőnyben végzett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a koalíció jelöltje történelmi vereséget szenvedett.