Magam is megdöbbentem – annak ellenére, hogy átéltem, évtizedekkel ezelőtti napjaim valóságához tartozott –, hogy az 1960-as évek közepén a szó szoros értelmében fillérekért adták az üzemi ebédet, és persze annak mintájára az óvodai, iskolai, egyetemi menzán kapható főtt étel sem volt sokkal drágább – az állampolgár és gyereke számára. Miként a Kisalföld című megyei napilap 1965. július 18-i számában megjelent tudósításomból kiderül, a szakmáját egy vállalatnál tanuló fiú ötven fillért fizetett az ebédjéért (a teljes árat valószínűleg a foglalkoztatója állta), egy vagongyári kovács pedig három forint ötven fillért fizetett a gyári, kétfogásos ebédjéért (azt nem tudom, nem is firtattam, hogy ezt az árat mennyivel egészítette ki a munkaadója). Az üzemi koszt minőségét viszont – miként a tudósításból is kiderült – sokan kifogásolták. Nem tudom, hogy manapság mennyibe kerül a munkahelyi koszt (ha egyáltalán van még), csak feltételezem, hogy kétezer forintnál aligha olcsóbb. Ár-összehasonlítással bajlódni aligha érdemes, mert akkor kezdhetnénk a kiflivel (akkor 40 fillér volt), a tejjel meg a kenyérrel (3,60 Ft/liter, illetve kiló), a kristálycukorral (9,60 Ft/kg), folytathatnánk az állami tulajdonú lakások 50-150 forintos havi lakbérével…Így hát inkább maradjunk meg a hatvan esztendővel ezelőtti tudósítás elolvasásánál, és abban a tudatban, hogy már jó ideje nincs nálunk fillér, ötforintos a legkisebb váltópénz, aminek értékét – azaz értéktelenségét – már említeni sem érdemes. Legföljebb azt, hogy ha valami 99 forintba kerül és százassal fizetünk, a pénztáros már évek óta nem tud visszaadni egy fillért sem, holott törvény szerint járna… (A nyitó képhez: a Nyugat-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat győri egyik konyhája a Bartók Béla út és a Hunyadi utca sarkán.)

«Győr-Sopron megyében 15 200 gyári, vállalati, hivatali dolgozó eszi a Nyugat-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat főztjét. Közülük néhánytól megkérdeztük, ízlik-e vagy sem a gyári, hivatali ebéd, vacsora? Íme a vélemények:

A nyomdászok panaszkodnak

Rudas Jenőné – munkatársai állítása szerint – jó háziasszony, szeret főzni. Ezért véleménye, amit a Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat győri telepe dolgozói nevében elmondott, tárgyilagos:

– Rosszak a levesek, nagyon sűrűek. A metélt, illetve kifőtt tésztafélék elázottak, jóformán ehetetlenek. Olykor előfordul, hogy két nap egymás után krumplilevest kapunk. A főzelékek jók, de a húsfeltét olyan vékony, hogy átlátni rajta.

Csiszár Ernő a férfiak nevében szólt a témához:

– Tizenöt esztendő óta itt étkezem, de azóta egyre csak romlik az étel minősége. Ha nem lennék rászorulva, nem fizetném elő az üzemi kosztot. Ilyenkor, nyáron még istenes, elég meleg, de télen sokszor kihűlve kapjuk az ebédet. Gyümölcsidény van, de még nem kaptunk. A szárnyasok legtöbbször gusztustalanok, mert a szakácsok rajtuk hagyják a tollat.

– Honnan kapják az ebédet?

– Az üzemi vendéglátó vállalat Fürst Sándor utcai konyhájából.

A serdülő fiúk szerint

Köztudott dolog, hogy a fiatalok, főként a fiúk szeretik a hasukat. Páll László, a XV. Autójavító Vállalat tizenhat esztendős ipari tanulója így vélekedik a gyári ebédről:

– Eleget és jót kapunk ebédre. Finomak a levesek, a főzelékek, van hozzájuk elég hús is.

– Mennyit fizetsz az ebédért?

– Ötven fillért.

– Mit szoktál tízóraizni?

– Vajaskenyeret, olykor konzervet.

Piriti István egyidős Páll Lászlóval. Mondják, hogy ez a fiú is jó evő.

– Elég-e mindig az ebéd?

– Elég!

– Azért meg tudnál enni még egy adagot is, úgy-e?

– Ha nagyon erőltetném… Három órakor, amikor hazaérek, édesanyám főztjéből is megebédelek.

– Hol főznek nektek?

– A 400-as Iparitanuló-intézetben.

Kevés kovács eszik a gyárban

Vékony dongájú fiatalember Sárándi Antal, a Magyar Vagon- és Gépgyár kovácsa. Egyedülálló férfi, azért fizeti elő a gyárban az ebédet.

– Három ötvenért eleget kapunk, finom az ebéd. De fizetnék akár négy forintot is érte, ha többet adnának.

– Hányán esznek a gyárban ebédet társai közül?

– Talán nyolcan.

– És a többiek?

– Hazulról hoznak valami zsíros falatot. Amikor délelőtt volt az ebéd, többen ettünk itt…

A textilgyáriak elégedettek

Nyolcszáz személyre ebédet, kétszáznak pedig vacsorát főznek a Győri Textilipari Vállalat üzemi konyháján. A felszolgálók és a konyhavezető szerint:

– Többségben nők étkeznek nálunk, olyanok, akik értenek a főzéshez, tehát bírálatot tudnak mondani ételeinkről. Eddig csak dicséretet kaptunk tőlük. Az idén jobb a húsellátásunk, mint tavaly volt.

– Repeta van-e?

– Olykor kérnek. Levesből, főzelékből, köretekből tudunk adni.

A Győri Textilipari Vállalatnál is a Nyugat-magyarországi Vendéglátó Vállalat alkalmazottai főznek. Sőt, ott is ebédelnek, vacsoráznak is.

A „kényes gyomrú” főellenőr

Borbély Sándor, a Győr-Tatai TÜZÉP Vállalat főellenőre, tíz esztendeje étkezik a hivatalban. Az ő véleménye:

– Jó intézmény az üzemi közétkeztetés, bizonyíték erre, hogy sokan igénylik is. Mennyiségileg nincs kifogásom, de a minőség ellen van. A tésztaféleségek mindig eláznak. A levesek – „rejtélylevesnek” hívjuk őket – nem ízlenek. Néhány étel kifogástalan, jobb, mintha otthon főznék őket: gulyások, húslevesek…Csak ne adnának édes kalácsot a gulyáshoz.

– Honnan kapják az ételt?

– A Fürst Sándor utcai konyhából…

A többiek mondták:

Jurás József autószerelő, a győri Autó- és Motorszerelő Ktsz dolgozója:

– A Batthyány téri iparitanuló-intézet főztjét eszem. Elégedett vagyok a koszttal. Csak egyet nem értek: miért emelték fel negyven fillérrel az ebéd árát? Minőségben, mennyiségben semmi változást sem tapasztaltam…

A MÁV győri kereskedelmi főnökségének nehéz testi munkát végző alkalmazottai kivétel nélkül a hazait fogyasztják. Külön helyiségben „főznek”. Szalonnát sütnek tojással, paprikával. Ez a menü.

– Nekünk nem elég az, amit elénk tesznek. Tíz perc múlva éhesek leszünk tőle. Egyébként is, a munkánk olyan, hogy csak hetente kétszer tudnánk szervezetten ebédelni.

És az Utasellátó? Nem tudná megoldani ezeknek az embereknek az étkeztetését? Összefoglalva: a véleményekből kitűnik, hogy csak egyetlen konyha, a Fürst Sándor utcai főztjét nem eszik szívesen, jó étvággyal a munkások. Jó lenne, ha az Üzemi Vendéglátó Vállalat vezetősége megvizsgálná, mi ennek az oka. És az is jó lenne, ha olykor-olykor közvélemény-kutatást is szervezne arról, hogy ízlik-e az üzemi koszt?»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)