A hidegháború időszakával ellentétben, napjainkban persze nem támaszkodhat a „testvérpártok” hálózatára. De a kemény nacionalizmusa és ultrakonzervatív jelszavai miatt rokonszenvezik vele a szélsőjobb, illetve a nyugatellenes érzelmek miatt a szélsőbal egy része is. Az oroszok tagadhatatlanul profitáltak azokból a mozgalmakból, amelyeket lenyűgözött az erős ember, amelyek fenyegetésnek tekintik az iszlámot és a bevándorlást, amelyeket aggaszt a kulturális liberalizmus, és amelyek szemében a gazdasági integráció a nemzeti szuverenitás lebontásával egyenlő. Le Pentől kezdve Vona Gáborig.

Az orosz hatást leginkább a propagandagépezeten keresztül lehet tetten érni. A populisták azonban igen vegyes csoportot alkotnak, együtt vannak benne a globalizáció szélsőbalos bírálói, meg az idegengyűlölők és a tekintélyelvűség csodálói. Mivel Trump színre lépett, még sosem volt ennyire sürgető, hogy feltárjuk a Putyin-barát hálózatot, ellentmondásait és homályosságát.

A Heritage Alapítvány Külpolitikai Központjának igazgatója azt sürgeti, hogy Nagy-Britannia az Egyesült Államok nélkül is álljon a mozgalom élére Putyin cár birodalmi Oroszországával szemben, mert a tét Európa sorsa és stabilitása – írja a The Daily Telegraph. Luke Coffey rámutat, hogy jó pár keleti Nato-tag joggal nyugtalan, miután Trump a kampányban kétségbe vonta a transzatlanti biztonság alapelvét, tudniillik, hogy a többiek segítséget nyújtanak a megtámadott tagországnak. Az elemző hangsúlyozza, hogy világ általában tökéletesen félreérti, milyen fenyegetést is jelentenek az oroszok a Nyugat számára. Itt a másik oldalon egy 21. századi országot látni, 19. századi törekvésekkel. Minden erejével azon van, hogy maximalizálja befolyását és érvényesítse az érdekeit. A célpontok gyakran az olyan alapértékek, mint a jogállam, az egyenlő jogok, a sajtószabadság és a szabad választás.  Az eszközök váltakoznak, Amerikában pl. beavatkozott az elnökválasztásba. Európán belül történelmi okok folytán a britek tudják a legjobban, miként kell bánni a birodalmi Oroszországgal. Moszkva ma is olyan gyorsan nyomul, amennyire azt a körülmények megengedik számára, ám megáll és visszavonul, ha határozott ellenállásba ütközik. Majd vár a következő kedvező alkalomra.

A tekintélyelvűség árát persze ezúttal is az orosz nép fizeti meg. Közben erősödik az ultranacionalizmus, ami alátámasztja a Kreml szándékait a befolyási övezet kiterjesztésére. Putyin tudja, miként reklámozza a saját politikáját, az átlag orosz szemében a nemzeti dicsőség helyettesíti a jólétet – legalábbis egyelőre. De ha meginog a türelem, biztos, hogy az elnök külföldön keres kalandokat, mert el akarja terelni a figyelmet a sanyarú hazai állapotokról. Trump is rájön majd ugyanakkor, hogy a putyini Oroszország nem lehet partner a Nyugat számára. A kérdés csupán az, mekkora lesz ennek a leckének az ára.

A nyugati baloldal sosem lesz képes megérteni a populizmust, mert az olyan erők, mint a Labour vagy az amerikai Demokrata Párt az egyenlőségre építenek, a választók számára viszont ez a fogalom manapság azt jelenti, hogy csupán annyit veszünk ki a közösből, amennyit beteszünk oda – szögezi le a The Times. Mert ezt így látják tisztességesnek. Trumpot olyanok választották meg, akik elvileg a baloldal hívei, de vannak nyugtalanító fejlemények Európában is. Magyar- és Lengyelországot pl. jobboldali, populista kormányok vezetik. Fontos magyarázat lehet a jelenségre, hogy manapság előtérbe nyomul a viszonosság elve. A legjobban ezt a bevándorlásnál lehet látni. Itt a legnagyobb a különbség a baloldal és a tömegek felfogása között, mármint hogy mi számít tisztességesnek. Hagyományos munkáspárti szavazók nem tartják helyénvalónak a nyitott kapuk politikáját, mivel az újonnan érkezők azonnal élvezik a közszolgáltatásokat, pedig még nem is fizettek be egy fityinget sem azokba. A célországok lakossága gyakran tart attól, hogy becsapják, és a migránsok kicsemegézik az előnyöket, ám nem viszonozzák őket. Ilyenkor szoktak felülkerekedni azok, akik úgy látszanak, mint az ott élők, ellenben nem bíznak az idegenekben. A baloldal nem veszi észre, hogy a tömegek számára jelenleg így hangzik a francia forradalom hármas jelszava: Szabadság, szolidaritás – viszonosság.

A Der Standard kommentárja azt emeli ki a távozó német államelnök búcsúbeszédéből, hogy napjainkban a döntő válaszvonal nem a régi gondolkodásúak és a neofiták, nem a keresztények, muzulmánok, zsidók vagy ateisták, hanem a demokraták és a nem demokraták között húzódik. Gauck óvott a jobboldali populistáktól, akik megkérdőjelezik a demokratikus alkotmányt. Visszatérnek a nemzetihez, harcra hívnak az idegenek és a szabad kereskedelem ellen. Mint megállapította, folyamatos támadás éri a liberális demokráciát és a nyugati összefogás tervét. Az okok jól ismertek: az emberek elbizonytalanodtak a jövő miatt, félnek attól, hogy lecsúsznak a társadalmi ranglétrán, féltik a kultúrájukat. És persze sokaknak kedvére van a tekintélyelvűség. A politika reakciója pedig az, hogy enged a jobboldali nyomásnak, ez pedig végzetes. Gauck hangsúlyozta, hogy harcolni kell a vívmányokért. (A Frankfurter Allgemeine úgy értékelte, hogy olyan beszéd volt ez, amelyet a tankönyvek elejére kellene betenni, de kezébe kellene nyomni a bevándorlóknak is.)

A magyar kormány újabb hadjáratot indít a civil társadalom ellen – állapítja meg a Neue Zürcher Zeitung. A támadás célpontja mindenekelőtt Soros György, Orbán ősellensége. Persze még nem ismert, hogy pontosan milyen intézkedéseket kíván hozni a kritikus civil szervezetek megregulázására Magyarország, amely igen sokat vár Trump hatalomra lépésétől. Hivatalosan a pénzügyi átláthatóságot akarják elérni. Németh Szilárd viszont arról beszélt, hogy ki kell seprűzni az országból ezeket a csoportokat. A hatalom már 3 éve megpróbálta megfegyelmezni a nem kormányzati szervezeteket, mivel igencsak hatásosan bírálják Orbánt, miközben az ellenzék megosztott, a sajtót pedig megzabolázzák.

Ám akkor még közbelépett az EU, Norvégia, majd az Egyesült Államok is. Ilyesmit Trumptól nem lehet elvárni, Soros közös ellenség az új elnök és a magyar vezetés számára. Az üzletember olyan NGO-kat segít, amelyek szálkák a kormány szemében. Ennélfogva a befektető olyan ellenség, akire a miniszterelnöknek szüksége van a folyamatos harci üzemmódban működő politikához.