Amikor Donald Trump újraválasztása előtt azt mondta, „az első naptól diktátorként fog kormányozni”, sokan ezt kampánytúlzásnak, a médiára szabott provokációnak gondolták. 2025 januárja óta azonban az amerikai kormány lépésről lépésre bontotta le azokat a jogi, intézményi és informális védőkorlátokat, amelyek évtizedeken át biztosították, hogy a sajtó – ha kényelmetlen is – szabadon végezhesse a munkáját. A támadások nem elszigetelt botrányok voltak, hanem következetes stratégia részei. A Riporterek Határok Nélkül szervezet összeállítása pontosan dukumentájla az elmúlt év történéseit.

A „szólásszabadság” mint fegyver

Trump első intézkedései látványosan a „szólásszabadság helyreállításáról” szóltak. A kormányzati narratíva szerint a média, a közösségi platformok és a tényellenőrzők elnyomták a konzervatív hangokat. A gyakorlatban azonban nem a szabadság bővült, hanem a politikai lojalitás vált mércévé.

A kritikus médiumokat szabályozási vizsgálatokkal, perfenyegetésekkel és finanszírozási nyomással kezdték szorongatni, miközben a kormánybarát csatornák kivételezett bánásmódban részesültek. A Mexikói-öböl átnevezése körüli konfliktus vagy a Fehér Ház által válogatott sajtókíséret már önmagában is egyértelmű üzenetet hordozott: a szerkesztőségi függetlenségnek ára van.

Intézmények szétverése, nem reformja

A legsúlyosabb csapás az amerikai külföldi médiaszolgáltatásokat érte. A Voice of America és más nemzetközi adók finanszírozásának megvonása nem egyszerű költségvetési döntés volt, hanem politikai leszámolás. Több ezer újságíró és technikai dolgozó került kényszerszabadságra vagy utcára, miközben a bírósági döntések sem tudták megállítani a leépítést. Ezzel párhuzamosan a közszolgálati médiát – NPR-t, PBS-t – folyamatosan „pártos elfogultsággal” vádolták, és nyíltan megkérdőjelezték létjogosultságukat. A cél nem a jobb közszolgálatiság volt, hanem az, hogy kevesebb kritikus hang maradjon hallható.

Rendőri erő, jogi erőszak

2025 nyarától új szintre lépett a nyomásgyakorlás: az utcán dolgozó újságírók váltak célponttá. Bevándorlási razziák, tüntetések, rendőri fellépések során tucatjával érte őket fizikai támadás – sokszor maguktól az állami szervektől. Könnygáz, gumilövedék, letartóztatás: mindez már nem autoriter rezsimek távoli képe volt, hanem amerikai városok mindennapja.

A Hannah Natanson elleni FBI-razziával pedig egy új vörös vonal is átszakadt: a hatóságok közvetlenül nyúltak hozzá egy újságíró eszközeihez, forrásait és munkáját veszélyeztetve. Ez már nem megfélemlítés volt, hanem precedens-teremtés.

A kritika ára: per, lista, kitiltás

Az év második felében a kormány kommunikációja egyre nyíltabban személyeskedővé vált. Újságírókat neveztek „aktivistának”, „hazugnak”, lapjukat „szennylapnak”. Kormányzati honlap listázta a „szégyenletes” médiumokat, miközben milliárdos perek indultak a New York Times, a Wall Street Journal, a CBS és a BBC ellen. A televíziós tér sem maradt érintetlen: Stephen Colbert műsorának megszüntetése sokak szerint szimbolikus pillanat volt. Egy rendszeresen kritikus hang eltűnt – nem betiltással, hanem üzleti döntésnek álcázva.

Az Egyesült Államok 2025-ben már csak a 57. helyen áll a sajtószabadság világrangsorában. Ez önmagában is figyelmeztető adat, de a trend ennél is beszédesebb: a sajtó nem mellékes károsultja, hanem egyik fő célpontja lett a politikának. A kérdés ma már nem az, hogy Trump „szereti-e” a médiát. A kérdés az, hogy meddig marad meg az a demokratikus reflex, amely szerint a hatalmat ellenőrizni kell – és lehet. Ha ez eltűnik, nemcsak a sajtó veszít: vele együtt veszít az amerikai demokrácia is.

www.reporter-ohne-grenzen.de/themen/18/pressefreiheit-unter-trump