Minden választási körzetben indít jelöltet, mivel a jobb oldalból kiveszett a szolidaritás, a baloldal pedig nem tud pozitív nemzetképet felmutatni – tette közzé a Momentum közleményét az amerikai újság, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy az olimpiás referendum aláírásgyűjtése megmutatta, az emberek újat, nagy változást akarnak. Idézi Boros Tamást, a Policy Solutions elemzőjét, aki szerint megvan az esélyük a momentumosoknak arra, hogy megmutassák, teljesen különböznek a többi párttól. Jó startot vettek hitelességüket bizonyítandó.
A francia AFP hírügynökség információját is számos média átvette, a többi között a Yahoo News. Ebben Orosz Annát idézik, és azt, hogy a Momentum választási programja még csak készül ugyan, de az biztos, hogy Orbánnal szemben jegyzi menekültpolitikáját és kíméletlen kritikusa az Orbán–Putyin-barátságnak.
Megvert menekültekkel készítenek szelfiket a magyar határőrök címmel közölt cikket a brit The Independent. A téma egyébként végigfutott számos sajtófelületen a címe miatt is. Lizzie Dearden helyszíni riportot készített Shahid Khan afgán menekülttel, de rajta kívül mások is hasonló történeteket mondtak el neki. Kutyákat is eresztettek rájuk, s úgy bánnak a menekültekkel a rendőrök, mint az állattal – állítják. Civil szervezetek bevonásával az ENSZ is figyelmeztette a magyar kormányt az esetekre, de állítólag süket fülekre találtak. Egy iráni menekült azt mondta el, hogy hátrakötötték a kezüket és két órán át verték őket azzal az indokkal, hogy menjenek vissza Szerbiába. További borzalmakat is sorol a cikk, amely Orbán Viktor szavaival zárul, aki azzal fenyegetőzött, hogy aki szép szóval nem hagyja el az országot, azt erőszakkal fogják erre kényszeríteni.
A Jobbik finomítja a róla kialakult képet, s ez a stílusváltás illeszkedik az európai szélsőséges pártok trendjébe – erről a Financial Times beszámolója szól. A szélsőséges Vona Gábor feladta megszokott provokatív és túlzó retorikáját, a hanuka alkalmából köszöntötte a zsidókat, és mindent megtesz azért, hogy a 2018-i választásokon nyerjen. Ez a kép tökéletesen ráillik Marine Le Penre is, aki ugyancsak visszavett antiszemita kirohanásaiból, hogy a mainstream felé tendáljon.
Vona Gábor a lapnak úgy nyilatkozott, hogy például menekültpolitikája csak kis mértékben tér el Orbán Viktorétól. Néha agresszívnak láthatnak, pedig valójában nagyon is érző lélek vagyok – fogalmaz a pártelnök az interjúban, amelyik megjegyzi, hogy Orbán tulajdonképpen Vona után ment, amikor a kerítést elkezdte építeni. Vona szerint az etnikai homogenitás politikáját is tőle vette át a kormányfő. Idézi Heller Ágnest is, aki szerint liberális pártok Vonáékkal való pusztán taktikai, korábban elképzelhetetlen együttműködése Orbán legyőzését eredményezhetné. Számos szkeptikus elemző szerint ez csak a Jobbik második pártként való konszolidációját készítené elő. Gyanakodva figyelik a keményvonalasak ezt a változást a pártban, de Vona az interjú végén kijelenti, erre tette fel a karrierjét.
Amerikai magyarok levelekkel árasztják el a Fehér Házat, amelyben arra kérik Donald Trumpot, hogy a magyar származású George Patakit nevezze ki budapesti nagykövetnek – írja a New York Daily News. Az újság megkereste Pataki szóvivőjét, de választ nem kapott kérdésére. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy Pataki is indult elnökjelöltként, keményen bírálta Trumpot. S amikor megjelent utóbbiról az a hollywoodi videófelvétel, amelyen trágár szavakkal illetett egy hölgyet, Pataki az elnökjelöltségről való lemondásra szólította fel a Fehér Ház mai lakóját. Azóta visszafogott Trump-ellenességéből Pataki, aki például a washingtoni nagykövetségen együtt ünnepelte a magyarokkal Trump győzelmét. Sőt a kongresszus két háza előtt minap elmondott beszédéről úgy fogalmazott: Nagyot szólt, végre, mert 8 éve nem hallottam Amerikáról ilyen pozitív üzenetet tartalmazó beszédet, mint amilyent Trump mondott.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség és ukrán lapok számolnak be arról, hogy miután Magyarország útfelújításokat végez Ukrajnában 50 milliárd euró értékben, most új határátkelőt is nyit, hogy segítse a gazdasági növekedést. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége elnökét idézve kiderül, Magyarország ukrán és belorusz munkásokat fogad be. Ukránokat hív be Magyarország dolgozni címmel az Informat ukrán lap konkrétan közli, hogy legalább 2000 ukrán munkást várnak ide a következő két évben, a nyugatra vándorlók miatti munkaerőhiány okán.

