Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a víz világnapjának. Azért, hogy legalább akkor figyelmünk középpontjába csorduljon a víz. Ez a kora tavaszi nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. Az idei jelszó: „Szennyvizek? Tiszta vizet!”

A víz az egészség forrása. A napi optimális folyadékmennyiség bevitele a szervezet számára létfontosságú, ám kevesen gondolnák, hogy a víz másképp is szolgálhatja testi-lelki egészségünket. Az úszás, mint mozgás, igen sokrétűen fejti ki kedvező egészségügyi hatását az emberi szervezetre. A mozgás közegének, a víznek már önmagában is frissítő, élénkítő hatása van, ezért szorgalmazza a Magyar Fürdőszövetség, hogy a tavalyihoz hasonlóan minél több uszoda és fürdő csatlakozzék a víz világnapjának céljait megvalósítandó. Ezen a napon egyedi programokkal, ötletekkel érhetik el a szolgáltatók, hogy az úszás és mindenféle vízi sport kellő figyelmet kapjon, és tudatosuljon egészségmegőrző szerepe.
A Magyar Fürdőszövetség már tavaly ősszel, a magyar fürdőkultúra napjához kapcsolódóan is szorgalmazta az uszodai sportokat, előkészítendő az idei vizes világbajnokságot.

A fürdők szabadon dönthetnek arról, hogy milyen programot állítanak össze e jeles napra; és persze arról is, hogy csak március 22-én, vagy esetleg egész héten akarnak-e élni aktuális kínálatukkal.
Igaz, a víz világnapja csak egy nap az évből, ám merőben más: az egészségért folytatott igyekezet kiemelt napja. Lehet, hogy éppen március 22-e lesz az a nap, amikor a fürdők és uszodák programjának köszönhetően jó néhányan felismerik az életmód-változtatás fontosságát, időszerűségét. – A fürdők részletes programjairól ezen a weboldalon, illetve a fürdők saját honlapján tájékozódhatnak.

