A titok nekünk olyan, mint gyerekeknek a télapó, ha nagy a puttony, takarhat a szakáll. Most itt van egy új párt, az olimpiát sztornózta, következhetnek az ügynökök. A Momentum kíváncsi: kik voltak, mit csináltak? A Momentum szerint az ügynökök múltunk letéteményesei. Ha nem ismerjük őket, akkor még az a szégyen is megeshet, hogy a szomszédasszonyt édesapának szólítjuk.
Magyar ember hülyíthető gyurcsányozással, rezsicsökkentéssel, a migránsok ostromával, de a láthatatlan, megfoghatatlan ügynök visz mindent. Bármikor előrángatható, nem számít, hogy kicsit penészes, néhány napra mindig felkelti a figyelmet. A fagyoskodók nem kívánják úgy a meleget, az éhezők a kenyeret, demokraták a szabadságjogokat, ahogyan az emberek az ügynökök nevét. Régi történeteket mesélünk, aktákat keresünk, olykor aggastyánok, vénasszonyok után leselkedünk, és G-betűs minden rajtakapott.
A magyar embernek elárverezhetik a házát, szétszakíthatják a családját, elvehetik az álmát: mindez semmiség, ha megvilágosodhat. Az ügynök egyszerre Soros, komcsi, ofsorozó, hazaáruló, patás, a számtanpéldában a közös nevező. A magyar ember mindent gyorsan megért, persze, hogy jobban teljesít, ő sántítva is sprinter, vakon is mindent látó, pontosan tudja, hogy az ügynökök tették tönkre az országot: közpénzt loptak, elvették a boltokat, a magánnyugdíjakat. Az ügynökök rugdossák a szegény embereket, ők költöznek kastélyokba, ők nézik fentről, helikopterből a tájat, ők nyernek a közbeszerzéseken. Övék a Budai Vár, a pesti Városliget, a nemzet bankja és az ügyészség az igazsággal együtt.
Az ügynökök persze álcázzák magukat, egyszer lobogtatják a liberális lobogót, máskor kitépik a zászlóvivők kezéből, az oroszokat haza küldik, aztán visszavárják őket. A magyar embernek most az a dolga, hogy hallgasson a Momentumra. Figyeljen, leleplezzen, de csak módjával. A gyors nevesítéssel elfogyhat az ellenség, és ha migránsok sem támadnak, akkor megint ott leszünk, ahonnan elindultunk, hogy télen havazik, nyáron nem esik az eső: bajban az ország…
