Kedden Strasbourgban átadják az Európa-díjakat. A díj története összefonódik azzal a kérdéssel, amely a második világháború után folyamatosan foglalkoztatta a kontinens vezetőit: hogyan lehet megakadályozni, hogy Európa újra önmaga ellen forduljon. A város, Strasbourg önmagában is erős szimbólum. A francia–német határvidék évszázadokon át háborúk, megszállások és nemzeti viták terepe volt. A XX. század közepére azonban éppen ebből a városból, egy történelmi sebhelyből lett az európai megbékélés egyik fővárosa. Strasbourg ma az Európa Tanács és az Európai Parlament egyik központja – vagyis annak az elképzelésnek a jelképe, hogy a konfliktusok helyett az együttműködés lehet Európa jövője.

Az Európa-díj ennek az eszmének az ünnepe. Nem pusztán politikai kitüntetés, hanem erkölcsi állásfoglalás is: azok kapják, akik munkájukkal hozzájárultak az európai egységhez, a szabadsághoz, az emberi jogokhoz vagy a kontinens demokratikus fejlődéséhez.

A díj történetében mindig különösen fontos volt a történelem. A kitüntetettek között voltak államférfiak, rendszerváltók, emberi jogi harcosok, sőt olyan személyiségek is, akik válság idején váltak az európai történelem szimbolikus alakjaivá.

A névsor hosszú, a legismertebb korábbi kitüntetettek között szerepel Konrad Adenauer, a háború utáni Nyugat-Németország első kancellárja, aki a francia–német megbékélés egyik fő alakja volt. Winston Churchill, aki már a második világháború után az „Európai Egyesült Államok” gondolatáról beszélt, Robert Schuman és Jean Monnet, az európai integráció szellemi atyái. Helmut Kohl és François Mitterrand, akik a hidegháború végének idején új szintre emelték az európai együttműködést. II. János Pál pápa, akit sokan Kelet-Európa felszabadulásának egyik lelki motorjaként tartanak számon, Václav Havel, a cseh drámaíróból lett köztársasági elnök, aki a demokratikus átmenet erkölcsi szimbóluma lett Közép-Európában, Simone Veil, a holokauszt-túlélő francia politikus, az Európai Parlament első női elnöke. Jacques Delors, az Európai Bizottság legendás elnöke, akit gyakran az egységes Európa egyik legfontosabb építőjeként emlegetnek. Mihail Gorbacsov, akinek politikája nélkül valószínűleg nem ilyen formában omlott volna össze a szovjet blokk.

Az elmúlt évtizedekben az Európa-díj egyfajta politikai barométerré is vált. A hidegháború idején a demokratikus ellenállás alakjai kerültek előtérbe, a rendszerváltás után az európai integráció építői, napjainkban pedig azok, akik a kontinens biztonságát és demokratikus identitását védelmezik.

Ezért különösen beszédes az idei névsor. Lech Wałęsa annak az Európának a jelképe, amely a kommunizmus ellen harcolt. Angela Merkel a kompromisszumokra épülő, stabil európai rend egyik utolsó nagy alakja. Volodimir Zelenszkij pedig a háborúba sodródott Európa új korszakának arca.

A díj presztízsét nem csupán a kitüntetettek adják, hanem az a gondolat is, amely mögötte áll: Európa nem csupán földrajzi tér vagy gazdasági együttműködés, hanem közös történelmi és erkölcsi vállalás.

Strasbourgban ezért minden díjátadó egyszerre ünnep és emlékeztető. Ünnepe azoknak, akik formálták a kontinens történetét – és emlékeztető arra, hogy az európai béke és szabadság soha nem magától értetődő állapot. Van benne valami sajátosan európai: a díjátadók némileg emlékeztetnek egy történelemórára...

A fotó az AI segítségével készült