Több mint tízezren követelték az Országház előtt, hogy csapjanak le a korrupcióra, illetve hogy mondjon le a miniszterelnök, akiről úgy ítélik meg, hogy mind inkább saját kezében összpontosítja a hatalmat – írja a Wall Street Journal. Egy héttel ezelőtt a Pénzügyminisztérium előtt volt demonstráció Vida Ildikó távozását követelve, de róla tegnap azt mondta Rogán Antal, hogy vádak alapján nem lehet tenni semmit, még akkor sem, ha a vádak az amerikai ügyvivőtől származnak. Orbán Viktor pedig visszautasította a Parlamentben, hogy kormányának köze lenne a korrupcióhoz.

Egy felvonuló azonban kijelentette, hogy nem ezt akarták, nem ilyen demokráciát képzeltek el 25 évvel ezelőtt. Továbbá, hogy a Fidesz lehetetlenné tette, hogy leváltsák. A lap idézi a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának múlt héten megjelent előrejelzését, amely szerint Orbán látványos irányváltást jelentett be, amikor a nyáron meghirdette a nemzeti alapokra építendő illiberális államot. Alátámasztják ezt a szólásszabadság korlátozását célzó törvényjavaslatok, beleértve az elnyomó reklámadót, és bizonyíték a hatalom központosítása, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása is.
Orbán ehhez képest arról beszélt tegnap, hogy senki sem vádolta meg a törvények megszegésével, és nincs is szándékában megszegni a jogszabályokat.
Orbán Viktor távozását követelték a felvonulók, akik azzal vádolták meg a politikust, hogy korrupt köztisztviselőket alkalmaz, illetve hogy a Kremlhez törleszkedik – jelentette a Reuters. Ezúttal sokkal kevesebben gyűltek össze, mint amikor rákényszerítették a kormányfőt, hogy jegelje az internetadó tervét. A korrupció vádja azután került előtérbe a miniszterelnök ellenfelei számára, hogy az USA kitiltott hat kormányzati tisztviselőt, köztük az adóhatóság vezetőjét.
Orbán aggodalmat keltett Washingtonban és az EU-ban politikájával, amelyről a bírálók azt mondják, hogy bünteti a nagy gazdasági szereplőket, szűkíti a demokratikus szabadságjogokat, és közelebb viszi az országot a Kreml érdekövezetéhez. A világháló megadóztatása és a korrupciós vádak valamelyest meggyengítették a Fidesz népszerűségét, de a párt még mindig magasan vezeti a listát a széttöredezett ellenzékkel szemben. Egy részvevő azt hangoztatta, hogy tudja, milyen országban szeretne éli, csak éppen nem látja, ki az, aki tényleg képviselni tudná azt, amit ő akar.
A tüntetők egy sor kérdésben kifogásolták a kormány politikáját – kezdi beszámolóját az Új-Kína Hírügynökség. Így az internetadó, a hivatali korrupció, a magas adók és az oroszbarát külpolitika miatt. Egyben tiszteletet követeltek az EU intézkedései iránt, átláthatóságot és felelős kormányzást szorgalmaztak. Nagy felháborodás kísérte, hogy a hatalom nem hajlandó leváltani Vida Ildikót…
Magyarország felkel a politikai osztály ellen: több városban tízezrek tiltakoztak nemcsak az Orbán-kormány, de az összes politikus ellen – áll a Die Welt című konzervatív német napilapban, amely közli a Reuters német nyelvű videó-összefoglalóját is a tüntetésről. Az internetadót a hatalom visszavonta ugyan, de nem nehéz új célokat találni a tiltakozásnak: Miskolcon például az egész rendszert el akarták törölni, és helyette olyat teremteni, amelyben jól lehet élni. A lehetőség megvan: a tét, hogy megbuktassák Orbán Viktort. A Kossuth téren jó 10 ezren gyűltek össze – az összes politikus ellen. Itt a civil társadalom mozdult meg. A magyarokat olyan témák foglalkoztatják, mint a hitelcsapda, vagy a túl kicsi nyugdíj, illetve a fiataloknak elegük van a kormány konzervatív retorikájából. A tüntetés után a rendőrök nem hagyták magukat provokálni, profi módon hagyták, hogy hasson az idő, a hideg és az unalom. Utána kiszorították a maradék 100–200 embert. Egy rendőr fél 11-kor odacsapott ugyan, de társai utána lefogták. A forradalom még nem jött el, legalábbis ezen az estén nem.
„Orbán, takarodj!“ címmel tudósít a Spiegel hetilap a tegnapi tüntetésről, kiemelve, hogy Orbán Viktor a demokráciából fokozatosan a tekintélyelvűség felé vezeti az országot, de nem ellenállás nélkül: tegnap több mint 20 városban tízezrek mentek ki az utcára. Budapesten több szónok kipellengérezte a korrupciót, egy sor felszólaló követelte Vida Ildikó visszalépését.
Orbán újabb választási sikere óta Magyarország mindinkább egy autokrata politikai rendszer irányába tart… A Spiegel is közreadja a Reuters videó-beszámolóját.
Paul Lendvai szerint a tömegtüntetések óta fokozódik a híresztelések és cáfolatok intrikák és hazugságok áradata a magyar kormánytáborban – olvasható a Der Standardban. A kommentátor úgy véli, hogy ami most zajlik Magyarországon és körülötte, arra illik az ókori költő, Juvenalis mondása: „Nehéz nem szatírát írni róla”. Orbán a három választási győzelem után úgy viselkedett, mint egy Napkirály, aki ellen senki sem tehet semmit, sem bel-, sem külföldön. Ezt görögül „hübrisznek”, önhittségnek hívják. A jelenség mindenesetre aggasztó politikai következményhez vezetett, Orbán ugyanis kinyilvánította az illiberális állam megteremtésének szándékát. Hogy ez mit jelent a jövőre nézve, azt megmutatta az azeri elnök immár harmadik, bizarr budapesti látogatása. A világ egyik legkorruptabb államának életfogytiglani uralkodója gratulált magyar barátjának, aki erős kézzel vezeti országát. Orbán a két Alijev által felépített „mintaállamként” dicsérte Azerbajdzsánt. A köztévétől, illetve a Fidesz-barát televízióktól eltérően viszont az RTL-en több mint egymillió magyar láthatott részletes tudósítást a „mintaállamban” uralkodó elnyomásról, cenzúrától, személyi kultuszról.
A tüntetésekről beszámolt a Neue Zürcher Zeitung, a Süddeutsche Zeitung, a Frankfurter Rundschau, a Die Zeit, valamint a Kurier is.
A teljes mai nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!

